Végkielégülés szellemi lumpenproletároknak

Papp László Tamás

hirszerzo.hu

A Lázár-javaslat egy másik embertípus fogyasztására lett szánva. Ő az, aki utál mindenkit, akinek magasabb a fizetése, mint az övé. Ő az, aki mindenről lemaradt, mindenből kimaradt. Ráadásul önhibájából. Általánosítani persze hülyeség: nem az egész nép ilyen, csak egy része. A nép nem kollektíven buta, de persze nem is az a - Zemberek címszó alatt futó - kollektív bölcsességi orákulum, amivé kinevezni akarják.

A végkielégítés a BKV-panamaszéria során lett igazán a belpolitikai kompromittálás tömegpusztító fegyvere. Eme - alapból is népszerűtlen - intézménynek a sírfeliratát az ott folyó rablógazdálkodás hullámára felülő néphergelő populizmus kezdte vésni. A pontot még nem rakta fel az i-re, de közel jár hozzá. A talárosok miskárolásának hírértéke feledésre ítélte az ürügyet, ami ide vezetett. Pedig az is méltó egy pár polgári szóra. Lázár János burleszkbe illő jelentek után lassan mégis révbe érő, a 98 százalékos különadót részlegesen módosító javaslata két jogfilozófiai gyámkövön nyugszik. Egy: a jogtalanul magas vezetői kifizetéseket, juttatásokat csak úgy lehet (és úgy is kell) gátolni, ha de facto eleve betiltjuk, drákói módon limitáljuk az összest. Kettő: ebből következően a magas (kétmillió fölötti, vagyis általában a több- vagy sokmilliós) végkielégítés eleve immorális, bűnös, tarthatatlan dolog. Mindkét állítás úgy baromság, ahogy van.

E sorok írója, tizenvalahány éves kenyérkeresői pályafutása során nemhogy vezető beosztású köztisztviselői (pedig a zsenge kor önmagában nem akadály), de főállású magánalkalmazotti státuszt sem töltött be. Szabadúszó, szabadfoglalkozású értelmiségiként a jövőben se valószínű, hogy kuffernyi pénzt vágnának hozzá, amikor távozik egy laptól. Irigykedhetne hát azokra, akik annyival lépnek tovább valahonnan, hogy sokévi fizetésüket is megkapják, de nem teszi.

Ellenben kimondja a két indirekt Lázár-tézis antitézisét. Ama valós tényből, hogy a politikai gazdáitól önállósodott, szuverén hatalmi alközponttá vált Klientúra Zrt. zsinórban realizált vélelmezhetően törvénysértő kifizetéseket, nem következik, hogy az összes ilyen jogcímen folyósított összegre legitim volna büntető célú különadót vetni. Pláne nem visszamenőleges, a jogbiztonságot rengető-ingató módon. Továbbá nem igaz, hogy egy sokmilliós végkielégítés csak és kizárólag erkölcstelen, kétes és joghézagos lehet. Ahogy a magánszektorban, úgy a közszférában sem. Miért is van szükség erre a jövedelempótló konstrukcióra? Ha egy kormányzati szakhatóság, háttérintézmény, erőszakszervezet vagy állami-önkormányzati közmű, cégholding éléről leváltanak valakit, a versenyszektorhoz hasonlóan két dolgot szoktak kikötni nála. A titoktartást és/vagy a részleges munkavállalási tilalmat. Az illető, akit leváltottak a bankfelügyelet, a nemzetbiztonság, a rendőrség, a versenyhivatal, a hírközlési főhatóság, a stratégiai nagyvállalat, ügyészség éléről, a fejében temérdek állami, hivatali, szolgálati, üzleti titkot őriz. Ezért tiltják meg neki a szakmájában (vagyis annak piaci részében) történő azonnali elhelyezkedést. Illetve, ha megengedik, azt is csak jelentős korlátozással. Teljesen jogosan.

*

Gondoljunk csak bele, micsoda törvénytelen, sportszerűtlen versenyelőnyhöz jutna az a magánbank, távközlési vállalat, őrző-védő, magánnyomozó cég, amely üstöllést leszerződtetné az őt addig ellenőrző-felügyelő szakintézmény csúcskáderét. Mennyi - a konkurenciát érintő - friss adatot kaphatna. Vagy az milyen lenne, ha a tegnap menesztett főügyész, jogvégzett főkapitány vagy főnyomozó holnap már ama gengsztervezér védői csapatában feszítene, akinek üldözését még ő irányította? Ha a minisztérium közbeszerzési főosztályvezetője, elbocsátása másnapján azon cég pályázatíró stábjának adna bennfentes tippeket, amelynek a tenderdossziéit korábban ő minősítette? Amennyiben a hírszerző főtiszt annál a külföldi óriásvállalatnál lesz biztonsági tanácsadó, melyre hazánk gazdasági kémtevékenysége irányul? A legnagyobb hiba pont az lehet némely régebbi végkielégítés szerződéses kondíciójánál, hogy nem tartalmazta az állásvállalási moratórium-időszakot. Ennek köszönhetően a fejes (tíz- vagy százmilliós összeggel a bankszámláján) azonnal zsíros pozíciót kaphatott a magánszektorban. Amellett pedig a volt intézménye - összeférhetetlen, etikátlan módon - tanácsadóként, szakértőként visszafoglalkoztatta. Ez munka- és büntetőjogi szankcionálás után kiált. Az ilyen végkielégítési gyakorlatot fel kell számolni. De a másik véglet sem jobb.

Adott egy országos közhivatali vezető, állami cégmenedzser. Aki eddig - pótlékokkal, jutalmakkal, költségtérítési átalánnyal, utalvánnyal együtt - hazavitt mondjuk havi nettó félmilliót. Tehát ő végkielégítés gyanánt ezen túl csak négyhavi bérét kaphatja. Oké. Akkor két eset lehetséges. Egyik, hogy akkor az ő elhelyezkedési tilalma is maximum ennyi, négy hónap lehet. Annyi hónapra/évre tiltható el szakmája piaci gyakorlásától, ahány havi/évi fizetését végkielégítésként megkapta. Tehát még fél év sem telik el, és csinálhat, amit akar. Másik opció: csak négyhavit kap, viszont a foglalkozási ebzárlat akár négy évig is tarthat. Közben pedig éljen, amiből tud. Abszurd és embertelen, ugyebár? S nem vezet máshová, csak feketemunkához, korrupcióhoz.

A végkielégítések húsz éve létező rendszerén változtatni szükséges. De nem úgy, hogy a korrupció és kontraszelekció szennyes fürdővizével együtt a korrekten dolgozó gyereket is kiöntjük. Ugyanazt kéne tenni a végkielégítésekkel, amit szerintem a magas fizetésekkel és jutalmakkal is. Nem önmagában a magas végkielégítés a hézag. Hanem hogy azt - a piaci zónával szemben - igazi teljesítmény- és minőségellenőrzés, az ügyfél-elégedettség felmérése nélkül, alanyi jogon, politikai zsákmányelven folyósítják. A szerző ugyanazt tudja mondani, akár tavaly: "a közintézmények (kórház, iskola, múzeum, rendőrkapitányság, stb.), köztestületek, illetve a közcégek vezetői béreinek megállapítása, illetve a jutalmak, prémiumok, végkielégítések léte és mértéke ne egységes, kollektív-normatív bértáblák és/vagy a tulajdonosi jogokat átláthatatlanul gyakorló, önkényes politikusi döntések függvénye legyen. Minden szinten vezessék be az ügyfelek (betegek, sértettek, látogatók, előfizetők és utasok) által adott minőségértékelést. Milyen gyors a buszközlekedés, mennyire tiszták a kocsik, milyen udvariasak és hozzáértőek az orvosok, a nyomozók, segítőkészek-e a terem-és parkolóőrök, jegyellenőrök, sofőrök, a köztisztasági és kommunális cég ügyfélszolgálatosai, mennyire végeznek alapos munkát a kukások? Nem tartják-e a markukat?".

Magánvállalatoknál bevett gyakorlat, hogy nemcsak a vezető osztályozza a beosztottat, hanem a dolgozók is őt (anonim, külső minőségellenőr által vezetett kérdőíven), valamint az ügyfél is rendszeresen faggatva van arról, elégedett-e a szolgáltatásokkal. És igen, gyakran ettől függ a bónusz, a jutalom összege is. Miért ne lehetne a konkrét végkielégítés -tól-ig sávon belüli pontos helyét is egyfajta teljesítmény- és minőségértékeléssel kijelölni? Tehát lehet és kell is reformálni e téren sok mindent. Viszont aki elismeri, hogy az egyéni adottság, kvalitás, szaktudás függvényében a bérezésben nagyon jelentős, akár egyeseknek igazságtalannak tűnő, de amúgy legitim különbségek lehetnek a társadalmon belül (vagyis respektálja az egyéni különbségek sokszínűségén nyugvó polgári rendet), annak mást is el kell ismernie. Mégpedig azt, hogy a közszektor bérei nyilván nem érik utol a piacét, de legalábbis követniük kell azt, attól aránytalan módon nem szakadhatnak el. Ha egy ezer dolgozót foglalkoztató magáncég (vezér)igazgatójának bére milliós (tehát végkielégítése is tízmilliós) nagyságrendű, akkor egy ötezer embernek kenyeret adó közmű, intézmény, minisztérium első (második, harmadik, negyedik) embere sem viheti haza ennek töredékét. Aki ezt elfogadja, annak a magas juttatás csak akkor fáj, ha érdemtelenül kapják. Remélhetőleg ez a normális emberi felfogás.

*

A Lázár-javaslat egy másik embertípus fogyasztására lett szánva. Ő az, aki utál mindenkit, akinek magasabb a fizetése, mint az övé. Ő az, aki mindenről lemaradt, mindenből kimaradt. Ráadásul önhibájából. Aki nem elvi alapon szidja a seggnyaló, helyezkedő korruptakat. Ő is szeretett volna segget nyalni, korrumpálódni (mivel a becsületes önerőből való felemelkedéshez nincs esze), de sajna a sikeres bűnözéshez is kell némi adottság, tudás, dörzsöltség, IQ, miegyéb. Mivel pedig az ő intellektuális-szakmai kondíciói még az átlag legalját sem súrolják, ott is csak pofára esett. Ő az, aki se becsülettel, se becstelenül nem fogja vinni semmire. Nem kap jó kéglit, verdát, fizut, dögös szexpartnert. Neki egyetlen szerep juthatna egy gengszterbandában: ő lenne a balek, aki elviszi a balhét, akire mindent rá lehet fogni, mert olyan hülye, hogy önmagát buktatja le.

Mi marad hát neki? A frusztrált, görcsös, irigy, zsigeri gyűlölet. Hogy ha neki úgyse lehet, akkor másnak se legyen. Utál és összemos mindenkit, aki gazdag és sikeres. Bűnös és tisztest, gátlástalant és erkölcsöst. Szerencsére nem ő az elsöprő többség, de elég van belőle ahhoz, hogy a politika figyeljen rá. Mert a sötét, buta rosszindulatán kívül csak egyvalamivel rendelkezik: szavazata, az van neki. És az ilyen (az átlagos képességű, közepesen frusztrált kisemberrel ellentétben) biztos el is megy szavazni. Dühből ikszel. Ez a réteg gyorsan mozgósítható, mert nincsenek pozitív céljai, csak annyit kíván: hadd ránthasson le mindenkit önmaga szintjére. Neki szól e paragrafus. Aprócska baj csupán annyi vele, hogy az ilyen ember véglegesen ezzel sem elégíthető ki. Amitől igazán nagy orgazmusa lenne, az már egy másik rendszer. Olyan, amelynek katonáit Orbán Viktor szólította fel 1989. június 16-án hazatérésre.

Általánosítani persze hülyeség: nem az egész nép ilyen, csak egy része. Az általános népellenesség ugyanolyan ostobaság, mint ama általános elit- és sikerellenesség, amire most próbálják kondicionálni a népet. A nép nem kollektíven buta, de persze nem is az a - Zemberek címszó alatt futó - kollektív bölcsességi orákulum, amivé kinevezni akarják. És a szociális irigységre alapozott népharag-szítás könnyen bumeránggá válhat.

***


Felhatalmazzák magukat alkotmánysértésre

Baksa Roland, Magyari Péter

index.hu

Vizsgálhatja, alkotmányellenesnek mondhatja, de nem helyezheti hatályon kívül az Alkotmánybíróság az adótörvényeket - egyszerűsítve ez a lényege az alkotmánymódosítás legújabb verziójának, amiről kedden szavaz majd a parlament. Ha elfogadják, akkor Magyarországon alkotmánysértő törvényeket is be kell majd tartani. Felértékelődhetnek ezzel a külföldi nemzetközi bíróságok. Ha adótörvények buknak külföldön, akkor az költségvetési kockázatot is jelent.

Egészen bizarr jogi helyzet alakulhat ki Magyarországon, ha kedden a kormánypárti politikusok által támogatott alkotmánymódosítást megszavazza a parlament. Előfordulhat, hogy lesznek törvények, amelyekről kimondja az Alkotmánybíróság, hogy alkotmányellenes, de továbbra is azok szerint kell élni.

A legújabb alkotmánymódosítási változat ugyanis továbbra is lehetőséget ad az Alkotmánybíróságnak arra, hogy vizsgálja a költségvetésről vagy az adókról szóló törvények alkotmányosságát. A bíróságtól viszont elvonja azt a jogát, hogy ezeket a törvényeket megsemmisítse. Vagyis szankció nincs, de vélemény lehet.
Eredetileg a véleményezési jogot is elvették volna

Az első, még október végén benyújtott alkotmánymódosító javaslat még úgy szólt: "nincs helye felülvizsgálatnak..." a népszavazással sem módosítható kérdésekben. Az új változat viszont így szól : „Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesség megállapítása esetén megsemmisíti a törvényeket és más jogszabályokat. A költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket az Alkotmánybíróság akkor semmisíti meg, ha azok tartalma az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadságát, vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó 69. § szerinti jogokat sérti.”

A két változat között alapvető különbség van. Az első verzió szerint az Ab-nak hivatalból el is kellett volna utasítania a népszavazási tiltólistás ügyekben érkező indítványokat. Az újabb tervezet viszont az Ab-eljárás megindításának, az alkotmányossági felülvizsgálat lehetőségét minden ügyben meghagyja. A korlátozás arra vonatkozik, hogy egyes esetekben az Ab – függetlenül azok esetleg alkotmánysértő voltától – nem semmisíthet meg jogszabályokat. Adó-, járulék- és más közteher-törvényekről is kimondhatná ugyan, hogy azok alkotmányellenesek, de nem helyezhetné hatályon kívül azokat.

Még pontosabban: hatályon kívül csak azon adó-, költségvetési stb. törvényeket helyezhetné a testület, amelyek az élethez, emberi méltósághoz, személyes adatok védelméhez, és a többi felsorolt dolgokhoz való jogot sértik. Ez azonban egyáltalán nem is jellemző kifogás a pénzügyi jogszabályokkal kapcsolatban. Több korábban az alaptörvénybe ütközőnek mondott és ezért megsemmisített adótörvénnyel az volt a baj, hogy vagy visszamenőleges hatályúak voltak, vagy olyan jövedelmet, vagyont adóztattak volna, amelyet nem szerzett meg az adóalany, vagy a tulajdonhoz való jogot sértették. Ezekre a módosítás elfogadása esetén nem hivatkozhatna többet az Alkotmánybíróság.

„Az alkotmánybíráskodás lényege, hogy kiirtódjanak a jogrendszerből az alkotmányellenes szabályok. Ha az Alkotmánybíróság csak véleményközlő testület, akkor az alapelve lényegével ellentétes” – mondta az Indexnek Szabó Máté Dániel, az Eötvös Károly Intézet munkatársa. Sólyom László volt köztársasági elnök szerdán ennél is élesebben fogalmazott a tervezett alkotmánymódosításról: „Ezen az úton megszűnik az alkotmánybíráskodás" – jósolta.

Az Index által megkérdezett alkotmányjogászok szerint azokat a törvényeket, amelyeket az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek talál, ám nem semmisít meg, be kell majd tartani. Több tapasztalt adószakértő szerint viszont ez nem ilyen egyértelmű.

Az a furcsa helyzet alakulhat ki, hogy ha egy adófajta alkotmányellenes, akkor azt az állam beszedheti, a nem fizetőket pedig a megbüntethetik. „Az alkotmányosság egy ilyen helyzetben fikcióvá válik” – mondta az Indexnek Szabó.

„A magyar jogalkalmazás logikája arra az elvre épül, hogy a bíróságok vagy adóügyi hatóságok nem tekinthetnek el egy norma alkalmazásától, akkor se, ha az alkotmányellenes” – mondta az Indexnek Somody Bernadette, az ELTE ÁJK alkotmányjogász oktatója. „A bíró nem tehet mást, mint alkalmazza a jogszabályt” – erősítette meg Szabó.

Az eddigi gyakorlat szerint ha egy bíró alkotmányellenesnek vél egy jogszabályt, ami alapján el kellene járnia, akkor megkérdezheti erről az Alkotmánybíróságot, és annak ítéletéig felfüggesztheti az eljárást. A mostani alkotmánymódosítás szerint előfordulhat, hogy egy bírónak úgy kell valakit elmarasztalnia, hogy közben tudja, deklaráltan alkotmányellenes törvény szerint ró ki büntetést.

A helyzet bonyolultságát jól jelzi, hogy a lapunk által megkérdezett két jogász, illetve jogi ügyekben jártas, tapasztalt adószakértő úgy véli, hogy igenis előfordulhat, hogy egy rendes bíróság éppen a jogszabály alkotmányellenes voltára alapozva az adóalanynak ad igazat, és felmenti az adókötelezettség és a kiszabott bírság megfizetése alól. (Egy harmadik általunk megkérdezett adószakember nem tudott állást foglalni a kérdésben.)

Az viszont biztos, hogy akit alkotmányellenes jogszabály miatt ér hátrány, annak külföldön lesz lehetősége futni az igaza után. Ezt a lehetőséget alkotmányjogász és adószakértő forrásaink is említették.Két testület jöhet szóba: az Európa Tanácshoz tartozó strasbourgi, és az EU-hoz tartozó luxemburgi nemzetközi bíróság.

A strasbourgi emberjogi bíróság csak egyedi ügyekkel foglalkozik. Vagyis ha bevezetnek egy alkotmányellenes adót, akkor a megadóztatottak egyenként követelhetnek csak elégtételt, hosszú évek után, és ehhez többek között azt is bizonyítaniuk kell, hogy minden hazai fellebbezési utat végigjártak már. Ha születne is Strasbourgban a magyar állam ellen ítélet, az sem lenne releváns az alkotmányellenes törvény hatályát illetően.

Hasonló történt például, amikor a Munkáspárt 2006 elnöke, Vajnai Attila Strasbourgban pert nyert a magyar állam ellen, amikor azt sérelmezte, hogy megbüntették vöröscsillag viseléséért. (Vajnait 2005-ben ítélte el jogerősen hosszas peresekedés után a Legfelsőbb Bíróság, és 2008-ben győzött Strasbourgban.) Ettől még azonban a vöröscsillag viselését tiltó törvény Magyarországon hatályban maradt, és ha valaki e jelvényt viselve mászkálna az utcán, azt most is ugyanúgy megbüntetnék mint Vajnait öt éve.

A Luxemburgban működő EU-bíróság pedig csak a közösségi jogot érintő törvényeket vizsgálhatja, amelybe az adóztatás és a költségvetési ügyeknek csak részterületei tartoznak bele. A luxemburgi bíróság elé azzal nem lehet menni, hogy itthon alkotmányellenesnek minősítettek egy törvényt, és mégis hatályos, azonban az általunk megkérdezett szakértők szerint ez szempont lehet a döntés meghozatalakor. Luxemburgban a feljelentőknek azt kell elsősorban bizonyítaniuk, hogy az általuk sérelmezett magyar törvény az EU-s joganyaggal illetve az alapszerződésekkel áll ellentétben.

Az alkotmány ilyen módosítása a költségvetésre is visszaüthet. Ha a két külföldi bíróság - vagy esetleg magyar bíróság - az adózóknak ad igazat a jövőben, azzal az állam akár százmilliárd forintokra rúgó tételeket lesz kénytelen visszafizetni az állampolgároknak vagy vállalkozásoknak, ami pedig megborítja a költségvetést.

Amikor az Alkotmánybíróság októberben alkotmányellenesnek ítélte, és megsemmisítette az állami végkielégítéseket 98 százalékos adóval sújtó törvényt, akkor azt is kritizálták, hogy visszamenőlegesen vetnek ki adót. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság így fogalmazott:

„A módosítás lehetővé teszi, hogy a törvény az adókötelezettséggel kapcsolatban a visszaható hatályú jogalkotás tilalmától, a jogállam e lényeges jellemzőjétől eltérjen”.

A parlament újra benyújtotta az alkotmánymódosítást, és a visszamenőleges hatály nemcsak hogy nem változott a hétfőn parlament elé kerülő változatban, de még hosszabb is lett, öt évre visszamenőlegesen kell majd az adót kifizetni. A visszamenőleg beszedhető adó intézménye már októberben bekerült az alkotmányba. Vagyis az a furcsa helyzet alakult ki, hogy az Alkotmánybíróság szerint a jogállami keretekkel összeférhetetlen paragrafus került az alaptörvénybe.

Egyes szakértők szerint a visszamenőleges adóztatás magyarországi lehetősége olyan ügy lehet, amivel a külföldi bíróságok is foglalkoznának.

Somody Bernadette szerint nyitott kérdés marad az is, hogy pontosan mely költségvetési törvényeket semmisíthet meg az Alkotmánybíróság. A legújabb változat szerint ugyanis bizonyos alapjogok sérülése esetén megmarad a bíróság joga e törvények megsemmisítésére. Például ha az emberi méltósághoz való jogot sérti a törvény.

„Az emberi méltósághoz való jog anyajogi szereppel bír, gyakorlatilag minden további emberi jog végső forrása” – mondta Somody. Vagyis elvben egészen tágan is lehetne értelmezni, hogy egy jogsérelem mikor számít az emberi méltóság sérelmének.

***

Becsvágyó fiatal fideszesek a hatalom kapujában

Hírszerző összeállítás
 
Nyolcévnyi ellenzéki periódus után megnyíltak a lehetőségek az ezredfordulón feltört fideszes újgeneráció előtt, hogy végre karriert építhessen a közigazgatásban. Az egykori fidelitaszos politikusok egy része már bevette magát a kormányba, mások polgármesterként építkeznek, a többség viszont a kormánypártok parlamenti frakcióiban várja, hogy eljöjjön az ideje. A fiatalok nyomulása mindkét pártban komoly feszültségeket gerjesztett, hiszen még a középnemzedék sem futotta ki magát. A Hírszerző cikksorozatban mutatja be a Fidesz-KDNP legígéretesebb ifjú politikusait.

„Orbán Viktor a párton belüli fiatalításhoz is úgy viszonyul, mint minden személyi kérdéshez: folyamatosan versenyhelyzetet teremt, majd akit a legszimpatikusabbnak, leghasználhatóbbnak tart, kiemeli és megfuttatja. Ezzel nemcsak a politikai karrierre vágyó, hozzá hű fiatalok kiválasztódását segíti elő, de a Fidesz középkorú politikusait is edzésben tartja, akik folyamatosan azt érzékelik, hogy nyakukon az új nemzedék” – mondta a Hírszerzőnek egy neve elhallgatását kérő, korábban az elnöki stábhoz tartozó fideszes parlamenti képviselő, miként viszonyul a pártelnök a nála 15-20 évvel fiatalabb generációhoz.

Az 1980-as évek végén még ifjúsági szervezetként induló Fideszben – ahol 1993-ig érvényben volt a 35 éves korhatár – mindig nagy hangsúlyt fektettek a fiatalításra, az utánpótlás nevelésre: a pártban négy-ötévente tűntek fel huszonéves politikusok és kaptak lehetőséget a bizonyításra többnyire a pártelnök közvetlen stábjában. Egy kisebb részük idő előtt kirostálódott, esetleg parkolópályára került, de nagy többségük látványos karriert futott be az országos politikában.

Az egymást követő fiatalítási hullámok mára oda vezettek, hogy – miként egy harmincas éveit taposó fideszes politikus fogalmazott – „egymásra torlódott” a húszasok, harmincasok és negyvenesek nemzedéke, miközben a jobboldali egység megteremtésekor az MDF-ből, a FKgP-ből és a KDNP-ből átvett idősebb korosztály sem „futotta még ki” magát. Hasonló a helyzet a kormányban is: míg a miniszterelnök személyes szóvivője, Szijjártó Péter pár hete töltötte be a 32-ik évét, a közigazgatási és igazságügyi tárca államtitkári, Rétvári Bence pedig csak 31-ik évét tapossa, addig a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot irányító orvosprofesszor, Réthelyi Miklós már elmúlt 71 éves.

A Fidesz és a KDNP legígéretesebb fiatal politikusait bemutató cikksorozatunk első részében a kormányzati szerepet vállalt harmincasokról írunk.

„A fideszes fiatalok között két fajta politikus van: aki megjárta a párt ifjúsági szervezetét, a Fidelitast és aki nem. Az utóbbiból jóval kevesebb van, mert a fidelitaszosok nagyon összetartanak. Bár féltékenyen figyelnek egymásra, még évekkel azután is segítik egymást, hogy hátrahagyták a szervezetet” – mondta egy név nélkül nyilatkozó, az ifjúsági szervezet szintén megjárt politikus. Ma a 226 tagú Fidesz-frakcióban 17 fidelitaszos ül, a kormányban ketten kaptak fontos posztot, de az Európai Parlamentben is van „képviselőjük” Gyürk András személyében, aki a szervezet első elnöke volt.

A Fidelitasból indult ifjak közül a legnagyobb karriert Szijjártó futotta be, aki négy éven keresztül irányította a szervezetet, majd 2002-ben mandátumot szerezve az országgyűlés legfiatalabb képviselője lett. A pártban úgy tartják, kiváló szervező és erőskezű vezető, ám ismerői szerint gyors felemelkedése inkább az Orbán Viktor iránti rajongásának és hűségének köszönhető, nem kirobbanó tehetségének.

„Gimnazistaként, 1996-ban találkoztam vele először a győri bencéseknél. Elementáris élmény volt, késő estig beszélgetett a diákokkal, felvázolta az akkor érlelődő ellenzéki összefogás és a majdani polgári kormányzás alapjait. Én akkor két dologért rajongtam: a politikáért és a fociért, és nem is volt kérdés, hogy kinek szurkolok: Orbán Viktornak és a Kispest-Honvédnak” – vallott a pártelnökkel való találkozásáról Szijjártó a Hírszerzőnek tavaly adott interjújában.

A miniszterelnök szóvivőjének politikai karrierje 1998-ban indult, amikor 20 évesen a Fidesz színeiben bekerült a győri közgyűlésbe. Egy évvel később ő alapította a Fidelitas helyi csoportját, majd 2001-ben a szervezet országos alelnöke lett – ezzel egyidőben bekerült a Fidesz megyei és országos választmányába is –, 2005-től 2009-ig pedig elnökként irányította az ifjúsági szervezetet. 2002 és 2006 között országgyűlési képviselőként az MSZP-SZDSZ koalíció egyik leghangosabb bírálója volt, ő vezette a milliárdos üzletember, későbbi kormányfő, Gyurcsány Ferenc meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottságot. A legemlékezetesebb alakítása az volt, amikor a Balaton vízében állva mutatott be olyan dokumentumokat, melyek szerinte igazolták, hogy a Gyurcsány törvénytelenül jutott egy kormányüdülőhöz.

Tavaly novemberben viszont őt is megérintette a botrány szele: szocialista politikusok azzal vádolták, hogy az általa társadalmi elnökként vezetett kosárlabda klub az MSZP-sek becslése szerint havi 300 ezer forintér egy Audi bérelt Szijjártónak. A fideszes képviselő tagadta, hogy autót kapott volna a klubtól, és perrel fenyegette meg a vádaskodó szocialistákat. Igaz, fél évvel korábban a Hírszerzőnek adott interjújában még elimserte, hogy kapott használatra egy autót: „a csapat főszponzora az egyik legnagyobb magyar autóforgalmazó cég, és a klub vezetői, játékosai a főszponzor által bérbeadott és használatba adott autókkal járnak. Egy fillér közpénzt nem költöttünk autóbérlésre.”

Míg a Fidelitasból indult társai egy idő után kiléptek a pártelnök vonzásából, és megpróbáltak önállóan érvényesülni, Szijjártó ezzel soha nem próbálkozott. Rogán Antal, aki 1999 és 2002 között ostorozta az MSZP-t és az SZDSZ-t, 2002-ben visszavonult Budapest V. kerületi önkormányzatába, 2003-ban pedig visszautasította Orbán kérését, hogy legyen a kabinetfőnöke. (Rogán visszatéréséről és mostani szerepvállalásáról itt olvashat részletesen.) Cser-Palkovics András – aki több évig Szijjártó helyettese volt – október 3-án Székesfehérvár polgármestere lett, Gyürk András pedig 2004 óta az Európai Parlamentben építi a karrierjét.

Szijjártó ezzel ellentétes utat járt be: 2009-ben, amikor Orbán személyes szóvivője lett, teljesen felszámolta a maradék hátországát is. Lemondott az elnöki posztjáról a Fidelitasban, a társadalmi elnök tisztségéről a győri ETO férfi kézilabda csapatánál, sőt a városi önkormányzat bizottságaiból is visszavonult. A 2006-os országgyűlési választásokon még elindult egyéniben Győr egyik választókerületében, de 127 szavazattal alul maradt a szocialisták jelöltjével szemben – a választások után a szavazatok újraszámlálását kérte, ám kérelmét a bíróság elutasította. A Fidesz kétharmados győzelmét hozó idei választásokon már nem kísérletezett egyéniben, beérte e megyei listáról szerzett mandátummal.

„Mivel nincs túl jó kapcsolata a párt prominens politikusaival, szinte kizárólag a kormányfőtől függ. Ezzel ő is tisztában van, de tudja, amíg Orbán a pártelnök-miniszterelnök, nincs félnivalója. Persze bízik benne, hogy ez még jó sokáig így lesz” – mondta róla a párt egyik befolyásos parlamenti politikusa.

A Hírszerzőnek nyilatkozó fideszes politikusok többsége úgy véli, a párt szóvivőjévé négy évvel ezelőtt kinevezett, majd kommunikációs igazgatójává, végül elnöki stábfőnöké előléptetett Szijjártó nem sok újítást vitt a Fidesz kommunikációjába, inkább csak végrehajtotta az Orbán főtanácsadója, Habony Árpád által kidolgozott, tőmondatos szlogenekre építő stratégiáját. Ám azt mindenki elismeri, hogy ezzel az esetenként mellébeszélő, az ellenfél támadásaira mindig támadással válaszoló kommunikációval a tavaszi kampányban sikerült kiküszöbölni az olyan hibákat, amelyek négy évvel korábban még a választások elvesztését eredményezték.

Viszont kormányra kerülve ez a stratégia már nem volt annyira hatékony. Amikor június elején Kósa Lajos államcsődről beszélt, melynek nyomán megindult a forint esése, az offenzív kommunikációhoz szokott Szijjártó ahelyett, hogy megnyugtatta volna a piacokat, azt mondta a debreceni polgármester szavai egyáltalán nem túlzóak. Több fideszes forrás szerint ekkor ütköztek ki Szijjártó fő hiányosságai, azaz, hogy egyedül nem mer dönteni: mivel a Brüsszelben tárgyaló Orbántól állítólag nem kapott felhatalmazást, nem merte felülbírálni a párt ügyvezető alelnökének állítását. Pozicióját ez sem rendítette meg, pár nappal később, amikor Orbán közgazdászokkal tárgyalt a parlamentben – akik élesen bírálták a Fidesz felelőtlen kommunikációját –, Szijjártó már a miniszterelnök mellett ült és jegyzetelt.

„Fiatal politikusként hiszek abban, hogy a mi nemzedékünk a szabadságot és a jövőt örökül kapta. (…) Rajtunk múlik, hogy mit választunk, a lemondást, a halogatást és a félmegoldásokat, vagy az elkötelezett, mély és felelős munkát. Én sok sorstársammal együtt az utóbbit választottam” – olvasható Nyitrai Zsolt ars poeticája a Fidelitasból induló és gyors karriert befutó informatikai államtitkár honlapján.

A pártban kiváló szervezőnek tartott Nyitrait – ő alapította Egerben az ifjúsági szervezet első vidéki csoportját, 2001-től pedig a Fidelitas országos alelnöke volt – Deutsch Tamás felfedezettjének mondják: 2000 és 2002 között az akkori sportminiszter kabinetfőnök-helyettese volt. A parlamentbe 2002-ben 25 évesen listáról bekerült politikus a Fideszben nagyon sokáig kampányszervezési feladatokat látott el. 2004-ben Gyürk András kampányfőnök helyettese, a 2006-os önkormányzati választásokon már kampányigazgató volt, 2006 decemberétől pedig a párt operatív igazgatója lett, fő feladata a nagyobb rendezvények összefogása, az arculat formálása volt.

Szijjártóhoz hasonlóan tőle sem álltak távol látványos akciók: amikor 2002-ben kiderült, hogy Medgyessy Péter 1989 előtt a Kádár-rezsim szigorúan titkos tisztje volt, Gyürkkel együtt hosszan követte a miniszterelnököt a parlament folyosóján, és az egyik James Bond-film zenéjét fütyülte. Két évvel ezelőtt a korábbi külügyminiszter fia, Jeszenszky Zsolt vezette Magyar Lemezlovas Egyesület felkérésére azért lobbizott a parlamentben, hogy ismét vezessék be a kötelező DJ-vizsgát. Nyitrai akkor több lapnak is azt nyilatkozta, azért fontos számára az ügy, mert ő is szokott zenét keverni, „botcsinálta lemezlovas”.

„Zsolt a technokrata politikusok közé tartozik, inkább a szakpolitikai részletkérdések foglalkoztatják. Ez a viselkedésén is meglátszik, távolságtartó, kimért, de korrekt tárgyaló” – mondta róla az egyik képviselőtársa. Az elmúlt években beleásta magát a hazai kampányfinanszírozás rejtelmeibe, ő tárgyalta a civil szervezetekkel és a többi parlamenti párttal a pártfinanszírozás reformjáról.

„Ha valami megígért, azt betartotta, de hamar kiderült, hogy kötött mandátummal érkezett az egyeztetésekre. A menet közben felmerült ötletekre soha nem reagált azonnal, előbb egyeztetett a pártja vezetőivel” – mondta a Hírszerzőnek tárgyalásokon részt vevő Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója. A pártok nem találták a közös nevezőt, a Fidesz végül nem szavazta meg a beterjesztett törvényt.

Miután az elmúlt négy évben a Fidesz informatikai- és telekommunikációs munkacsoportjának vezette, a kormányalakítást követően a Fellegi Tamás vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium informatikai államtitkára lett. Ő is gyors elszámoltatást ígért a szakterületén – az előző kormány drága, mégis elavult technológiájú fejlesztéseit folyamatosan bírálták a szakemberek –, ám a beígért Fehér Könyv megjelenése hónapokat késett, és igazán nagy leleplezéseket nem tartalmazott, viszont Nyitrai megígérte, új infokommunikációs stratégiát fog készíteni.

Míg az ezredforduló környékén a jobboldalon szinte kizárólag a Fidelitason keresztül tudtak betörni a fiatalok az országos politikába, az utóbbi években már új csatornák is megjelentek. Fideszes források szerint a párt korábbi frakcióvezetője, a jelenlegi miniszterelnök-helyettes Navracsics Tibor is kiemelten foglalkozik az utánpótlás-neveléssel, de ő főleg fiatal szakembereket toboroz, aki erre külön programot is indított Regeneráció néven. Navracsics hívta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba (KIM) többek között jogi végzettséggel rendelkező KDNP-s Rétvári Bencét, a Nézőpont Intézet korábbi elemzőjét, Böszörményi Nagy Gergelyt, Kósa Lajos korábbi kommunikációs tanácsnoká, Kovács Zoltánt és a médiaügyekben járatos Gál András Leventét.

"Hatalmas munkabírású bulldog, aki hihetetlen ütemet diktál a minisztériumban" – jellemezték kormányzati források Gál András Leventét, KIM közigazgatási államtitkárát, aki gyakorlatilag a kormány egyszemélyi káderfelelőse. Mint arról korábban írtuk, Gált jelentős jogosítványokkal ruházták fel a kormányalakításkor: egymaga megvétózhatja a minisztériumi személyi kinevezéseket a helyettes államtitkári szinttől lefelé. Ismerői szerint kollégáival kifejezetten kemény hangnemben tárgyal, igyekszik mindenkit a lehető lehengerelni az érveivel, és nem szereti, ha ellentmondanak neki. Ugyanakkor főnökeivel kifejezetten jól együtt tud működni, megvan benne a kellő lojalitás.

Az ügyvéd végzettségű, de fiatalon az MTV külpolitikai szakértőjeként is dolgozó Gál az egyik bizalmi ember a kormányban. Hogy hogyan jutott ebbe a pozícióba, arra az általunk megkérdezett fideszes képviselők nem tudtak pontos választ adni. Annyi tudható, hogy Gál Pokorni Zoltán bizalmasaként került a nagypolitikába, előbb miniszteri biztos, majd közigazgatási államtitkár lett az első Orbán-kormány idején. Az oktatáspolitikával minden bizonnyal az ELTE Hallgatói Önkormányzatának elnökeként, majd a HÖOK elődje, az OFÉSZ elnökségi tagjaként került kapcsolatba.

Míg a Fidesz vezetői korábban élesen bírálták az offshore érdekeltségeik miatt a korábbi kormány egyes minisztereit, illetve a jegybank elnökét, Simor Andrást, ugyanez Gál esetében eddig nem okozott gondot. Mint arról a nyáron írtunk, ügyvédi irodájába több offshore tulajdonú, ingatlanforgalmazással foglalkozó céget jegyeztek be. Az amerikai, liechtensteini, Seychelles szigeteki cégek alapítói, tulajdonosai között a Gál és Társa Ügyvédi Iroda alkalmazottait, esetenként Gál András Levente közvetlen családtagjait is megtaláljuk. Cikkünkre azóta sem érkezett érdemi reakció, igaz, az offshore-zás már jó ideje nincs napirendet a Fideszben.

***

Csúcsragadozók: leszámol-e Orbán Gyurcsánnyal?

Sebők János

hvg.hu

Orbán Viktor forradalomról beszél, Gyurcsány Ferenc szabadságharcot hirdetett. Ez pedig azt a sötét víziót festi elénk, hogy az ország az elkövetkező években is e két egymást engesztelhetetlenül gyűlölő politikus küzdelmének terepe lesz, hacsak…

A magyar sajtó egy része az elmúlt hetek politikai fejleményei kapcsán parlamenti homokozóról, akaratos óvodásokról cikkezett, pedig nem durcás kisgyerekek vagy a Pál utcai fiúk rivalizálásáról, hanem igazi csúcsragadozók harcáról van szó. Olyan elszánt predátor politikusokról, akik hátuk mögött az őket támogató klientúrával és lobbicsoportokkal azért csapnak össze újra és újra egymással, hogy megtartsák, illetve visszaszerezzék a hatalommal járó zsákmányt.

Az, ami most a magyar politikai hétköznapokban, konkrétan pedig a parlamentben zajlik, nem forradalom, hanem a zsákutcás magyar fejlődés egy újabb fejezete. Egy olyan korszaké, amikor a sajátos magyar politikai-gazdasági viszonyok közepette az úgynevezett maverick típusú (hazudozó, hamiskártyás, maga útját járó, öntörvényű) politikusok tovább mutálódtak úgynevezett predátor (ragadozó, zsákmányszerző) típusú politikusokká, akik az évtized elejétől, de különösen az utóbbi 4-5 évben arrogáns módon, durva hatalmi eszközökkel, erkölcsi aggályok nélkül próbálják meg kielégíteni hatalom- és pénzéhségüket.

Az elmúlt húsz év közszereplői közül Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet okkal nevezhettük a rendszerváltás utáni politikai elit két legtehetségesebb maverick politikusának, akik az új évezredben, hatalomra kerülésük után kormányzati szintre emelték a predátor politizálást. A végeredmény ismert. 2010-ben a baloldal nemcsak elbukta a választásokat, de történelmi mértékű vereséget szenvedett, ugyanakkor Orbán Viktor - kétharmados többség birtokában - a korábbinál sokkal nagyobb hatalmi erővel kezdhette el a kormányzását.

Ezt a ritkán adódó lehetőséget Orbán ki is használta. Az elmúlt hónapokban a demokrácia kereteit megtartva egy olyan új, centrális erőteret hozott létre, amellyel egyrészt a hatalmát akarja bebetonozni, másrészt az előző évek során kényszerpályára került országot próbálja meg új pályára állítani. Ennek érdekében kormányra kerülése óta lényegében kézivezérléssel (a kétharmados többségre és a nép akaratára hivatkozva) irányítja az országot, s létrehozott egy olyan hatalmi központot, amelynek működése láttán sokaknak a rendszerváltás előtti idők jutnak az eszébe.

Orbán ezt a központosítást nemcsak hatalmi ambícióitól vezérelve valósította meg, hanem kormányra kerülése óta olyan kényszerpályán mozog, amely megköveteli ezt a fajta kormányzást. Az elmúlt húsz évben felhalmozódott „közös bűn” ugyanis most már az ő vállát terheli, az ország válságos pénzügyi-gazdasági helyzetéből neki kell kiutat találnia, a gondosan rejtegetett csontvázakat neki kell eltakarítania a szekrényből. Az ország jelenlegi, valós teherbíró- és teljesítőképességén ugyanis a retorika, a demagógia, a maverick politizálás nem segít, azt nem ellensúlyozza. Hofit idézve: odafönt hiába számolnak (terveznek) tizenkét malaccal, ha idelent a disznó csak nyolcat fial. A korábbi kormányok ezt a különbséget az ország eladósításával, hitelek felvételével, a valódi dráma elhallgatásával, hazug beszédekkel, a szavazók félrevezetésével próbálták – többnyire sikeresen – leplezni.

Hatalomra kerülése után ezt a gyakorlatot Orbán is szerette volna folytatni, Brüsszelben és máshol próbált is alkudozni, de tárgyalópartnerei nem díjazták. Orbánnak a szigorú célszámokat idén és jövőre is tartania kell. A kormányfőnek ezért az öröklött kötelezettségek és a bevállalt ígéretek teljesítéséhez belföldről kell forrásokat szereznie, s ha másként nem megy, akkor valahonnan, valakiktől a pénzt el kellett vennie. S Orbán el is veszi azt, amire szüksége van, a most beterjesztett költségvetés így már megáll a lábán. Orbánnak ötleteléssel, rapid megoldásokkal néhány hét alatt sikerült rendeznie a problémát, de egyúttal elejét kell vennie az intézkedések nyomán várható hangos morgásnak is, hiszen az intézkedések következményei hamarosan leszivárognak a tömegekhez, s akkor számítani lehet tömeges elégedetlenségre is.

Orbánnak ezért a további (immár belső) nehézségek elhárítása érdekében ugyancsak rapid módon ki kell iktatnia az intézményi-alkotmányos kontrollt is a rendszerből. Ennek folyamatát az elmúlt hetekben szintén jól nyomon követhettük. Orbán a választások után birtokba vette az államiság független közhivatalait, kialakította azok új intézményi kereteit, a vezető pozíciókba saját embereit ültette, majd megkezdte a költségvetési egyensúlyhoz szükséges pénzek (bankadó, multicégek megsarcolása, nyugdíjpénztárak tervezett államosítása stb.) megszerzésével, beszedésével egy időben a jogállam alapintézményeinek támadását, kiüresítését is.

A centrális erőtérben kialakuló új hatalmi központok és a hozzájuk rendelt feladatok, szerepek mára világosan kirajzolódtak. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a központosított hatalomnak alig maradt érdemi ellensúlya, s az is elvész, ha az Alkotmánybíróságot és a népszavazás intézményét a következő napokban sikerül korlátozni. Kérdés, hogy a ragadozó államhatalomnak kell-e számolnia kormányzati vagy ellenzéki oldalról más olyan tényezőkkel is, akik szembeszállnak a központi akarattal, esetleg tiltakozásképpen utcára viszik a „megvilágosuló” tömegeket.

A köztársasági elnök szerepével kapcsolatban már nemigen vannak kétségek. Bár hivatalból Schmitt Pálnak kellene védenie az alkotmányos berendezkedést, ő valóban az, aminek mondta magát: megbízható motorja a Fidesz felpörgetett törvényhozásának. A Fidesz-KDNP frakció tagjaival sincs gond, az Orbán által személyesen kiválasztottak egy emberként nyomkodják a gombokat a parlamentben. Lázár János nemcsak pártvezéréhez hű vazallus, de megbízható korbácsos ember is. Érdemi ellenszegülés – nyilvánosan – a kormánytagok és a Fidesz elnökség részéről sem mutatkozik. Az elmúlt hetek feltűnő jelenségei közé tartozik, hogy a Fidesz-közeli politikai intézetek sem hallatták nagyon a hangjukat, de „elfelejtettek” megszólalni – tisztelet a kivételnek – az Orbán-beszédek vattaközönségét alkotó jobboldali értelmiségiek, művészek, tudósok is. Az alkotmánybírósággal kapcsolatos döntést kivéve, a párt- és kormányközeli média is engedelmes szolgálója a központi elképzeléseknek és döntéseknek. A kormánypárti oldalon tehát teljes az einstand, a klientúra, a lobbicsoportok hűségük jutalmának reményében támogatják ezt a predátor politikát, az értelmiség cinkosan hallgat, a nép pedig egyelőre hívőként várja a csodát.

A történtek miatt csak az ellenzék és annak holdudvara hangoskodott, de az erősen megosztott ellentábor vajmi kevés egyetértést és erőt tudott felmutatni. Az MSZP-ben a jelek szerint még a bomlást sem sikerült megállítani. A pártot belső harcok dúlják, Mesterházy Attila továbbra sem tűnik egy érdemi ellensúlyt képező párt vezéregyéniségének, mellette pedig újabban a hiteltelenné vált, s a választásokon sorra megbukott nagy öregek (Kovács László, Szekeres Imre, Hiller István, Kiss Péter), illetve Szanyi Tibor hangoskodnak, akiktől Gyurcsány Ferenc még mindig könnyedén ellopja a showt.

Az LMP ismert kirakatemberei sokat arcoskodnak, de a kormánnyal szemben érdemben kevéssé harcoskodnak, s a párt által szervezett tiltakozó tüntetés kamarajellege bizonyította, hogy az LMP nem képvisel érdemi ellenerőt. Az elmúlt hónapokban a Jobbik is eljelentéktelenedett. Az utcáról eltűnt, a Parlamentben pedig ott guggol a Fidesz lábánál, s miközben Gyurcsány fellépése kapcsán azt kommunikálja, hogy a bukott miniszterelnök „az utcára akarja vinni kádernyuggereit meg a chartás majmait, elhízott libáit, leszbikáit…”, a Fidesz lépéseit csupán „aggályosnak”, s „nem elegánsnak” minősíti.

Az ellenzék pártjai erősen megosztottak, s még az ország sorsára nézve sorsdöntő kérdésekben sem tudnak megegyezni egymással. Ezért aztán aligha csodálkozhatunk, ha a választópolgár nem lát olyan politikai erőt, amely a Nemzeti Együttműködés Rendszerének alternatívája lehetne. Egyedül Gyurcsány Ferenc színre lépése jelent reális veszélyt a hatalmi monolitra nézve. Gyurcsány az ellenzéki oldalon kialakult bénultságot és az így keletkező politikai vákuumot felismerve lépett színre és hirdetett szabadságharcot. Ha valaki, ő tudja (őszödi beszéde erről is szólt), hogy a regnáló kormány mozgástere mennyire korlátozott. Okkal gondolja tehát, hogy Orbán népszerűségvesztése csak idő kérdése, hiszen az ország problémáit a most alkalmazott eszközökkel, érdemi reformok nélkül nem lehet megoldani.

Gyurcsány erre a várhatóan bekövetkező csalódottságra játszva indította el a kormány és személy szerint Orbán elleni offenzíváját, ám egyelőre az ő esetében sem mutatkozik érdemi társadalmi támogatottság a „lázadás” mögött. Orbán ugyanis – okulva elődje példájából – eddig ügyesen elkerülte a személyére, hatalmára leselkedő közvetlen veszélyeket. Nem mondott őszödi beszédet, nem bocsátkozik vitákba, továbbra sem ígér konkrétumokat, programját, intézkedéseit mások magyarázzák (a jövendőmondó szerepét Matolcsy, a társadalmi szinkrontolmács szerepét Szijjártó kapta). Ugyanakkor gyakorta hívja fel a figyelmet Gyurcsány és a bukott MSZP országrontó predátor politikájára.

Ellenfelei eddig nem is találtak fogást rajta. A helyzet azonban a költségvetés vitája és elfogadása után valószínűleg megváltozik, mert Orbánnak a szimbolikus politizálásról át kell térnie a tényeken alapuló politizálásra, s Brüsszel után hazai pályán is kaphat pofonokat. Az ellenzéknek ugyanis most már egyre több magas labdája van: a jövő évi szigorú hiánycél és Brüsszel hajlíthatatlansága; az ország gazdasági állapota miatt rendkívül szűk külső és belső pénzügyi-gazdasági mozgástér; az ennek nyomán kialakult gazdasági szükségállapot; az adósságcsapda, amely a korábbinál jóval szigorúbb költségvetési kényszerintézkedéseket követel; folyamatos forráskivonás a humánszférából; a „beállított” makrogazdasági mutatók kedvezőtlen hatása mikroszinten (háztartások, vállalkozások).

E megoldásra váró problémák már a közeljövőben komoly társadalmi feszültségeket gerjeszthetnek, ahogy sokak érdekeit, egzisztenciáját érinthetik majd az egészségügyben, oktatásban, közigazgatásban várható megszorító intézkedések és reformlépések is. Az eddigi intézkedések és törvényjavaslatok már eddig is számos szakkritikát (Költségvetési Tanács, ÁSZ, Magyar Nemzeti Bank, Sólyom, Kilényi, Kopits, Karvalits) kaptak, ám a szekrényekben maradt további csontvázak kidőlése még több meglepetést, s ebből fakadó feszültséget eredményezhet.

Az előző évtized tapasztalatait felhasználva Gyurcsány valószínűleg tudja, hol van ellenfele Achilles-sarka, hisz kormányfőként korábban megtapasztalhatta, hogy válságos helyzetekben milyen korlátozott egy országvezetés mozgástere. Gyurcsány ezért feltehetőleg a továbbiakban is támadni fogja Orbán intézkedéseit, s nem lesz nehéz rámutatnia azokra a hazugságokra, jogtalanságokra, amelyeket a hatalom elkövet.

Kérdés, hogy Orbán ebben a „szükségállapotban”, a forradalom kellős közepén megengedheti-e, hogy az agilis Gyurcsány (akit kikiáltottak bűnbaknak) zavart okozzon a kialakított centrális erőtérben, és folyamatos akciózásával veszélyeztesse a „konszolidációs folyamatokat”? Az is kérdés, hogy a probléma kiiktatásaként Orbán kövesse-e Putyin útját, s számoljon le a vörös oligarchákkal, vagy a következő hónapokban uniós elnökként a demokrácia és a jogrend bajnokaként viselkedjen. De ha az utóbbit választja, akkor vajon Gyurcsányt hagyhatja-e a következő kritikus hónapokban a szabadságharcos szerepében tetszelegni, vagy - akárcsak korábban Csurka, Torgyán, Dávid Ibolya esetében - a rendelkezésére álló eszközökkel őt is ki kell vennie a játékból? Az eddigi intézkedések sorában a logikus lépés a politikai ellenfél kiiktatása, rabszíjra fűzése, nyilvános meghurcolása volna, ami rövid távon még növelhetné is Orbán ázsióját a politikai tőzsdén. Ugyanakkor a lépésnek lehetnek nemkívánatos következményei is, ha a forradalom maga is elkezdi felfalni a gyermekeit. Márpedig erre van esély.

A közvélemény-kutatások szerint jelenleg Orbán népszerűsége megkérdőjelezhetetlen. Ám ez a forradalminak mondott rendszer valószínűleg csak addig hiteles a tömegek szemében, amíg az ígérgetések után kellő számú embert sikerül munkához, anyagi javakhoz juttatni, így biztosítva azt az életszínvonalat, perspektívát, amiről – miközben a balos predátor politika haszonélvezői szépen gyarapodtak – az elmúlt években milliók voltak kénytelenek lemondani. A kétharmados jobbos szavazóbázis és a szimpatizánsok egyelőre még reménykednek a szép új világban, mert nem vették észre, amit a szakemberek már látnak. A kormánypropaganda ugyan folyamatosan arról beszél, hogy az igazi rendszerváltás végbement, most már a nép akarata érvényesül és létrejött a nemzeti együttműködés rendszere stb., de az is benne van a mostani játszma paklijában, hogy a remélt csodák helyett olyan csaták várnak ránk, amelyeknek megint kevés győztese és sok vesztese lesz.

***

A demokraták becsülete

Debreczeni József

Népszava


Nemigen akarnék vitatkozni a Népszava szerkesztőivel, sem a kiváló publicistával, Mészáros Tamással, de kénytelen vagyok megállapítani, hogy kissé alacsonyra tették a mércét a volt államfő legutóbbi nyilatkozatait méltatva. Mészáros szerint Sólyom és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jobboldali jogászprofesszorai "kíméletlenül elmondták véleményüket a kormány alkotmányozási terveiről, különösképpen az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásáról". Olyannyira, hogy "ennek a határozott állásfoglalásnak a jelentőségét nem lehet eléggé megbecsülni". (Itt és most, november 13.) A lap ugyanez alkalomból egyenesen "A nap embere" rovatban szerepeltette az exelnököt - minden irónia nélkül. "Végre, Sólyom is világosan beszél a forradalmi többség törvényhozásáról" - írták őszinte elismeréssel.

Való igaz, a volt államfő többet engedett meg magának, mint korábban bármikor. (Nota bene: eddig nem engedett meg magának semmit!) "Ez az az út, amelyen az Alkotmánybíróság megszűnik alkotmánybíróság lenni, ezen a lejtőn nehéz megállni" - mondta például. Mondta azt is, hogy "a módosítással az alkotmányellenesség érdektelenné válik a törvényhozó számára", emiatt aztán "következmények nélkül túlléphet az alkotmányon", minekutána "deklaráltan alkotmányellenes törvényeket kell majd követni".

Azt nem mondta, hogy ez gyalázat.

Azt nem mondta, hogy ő mint a Magyar Köztársaság volt elnöke tiltakozik a demokratikus jogállam fölszámolása ellen. Mert bizony itt tartunk, ha valaki nem vette volna észre. Az Alkotmánybíróság érdemi jogosítványainak elvétele ugyanis a sokadik - lényegében a végső - lépés azon az úton, ami a demokratikus jogállamból előbb az egyeduralomba, majd az önkényuralomba vezetett. Ha ugyanis valaki minden intézményre kiterjeszti a hatalmát, ha minden posztra a maga embereit ülteti, azt a magyar nyelvben úgy hívják: egyeduralom. Ha pedig - az intézményes fékek és ellensúlyok kiiktatása után - végül a jogállami kötöttségeket s az azok betartását ellenőrző intézményeket is fölszámolták, annak a neve: önkényuralom.
Nem olyan bonyolult ez. Először ugyebár, szétzavarták az Országos Választási Bizottságot, s a maguk embereiből állítottak újat. (A hét hire: most meszelték el az ellenzék népszavazási kezdeményezését. Régebbi hír: kiüresítették a népszavazás intézményét.) Szétzavarták az ORTT-t is: lett helyette csak fideszesekből álló új médiahatóság kilenc évre, kétharmaddal bebetonozva. Lesz mindjárt új legfőbb ügyész: ugyanúgy. Pártembereket ültettek az Állami Számvevőszékbe, a Gazdasági Versenyhivatalba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletébe, az adóhivatalba - szolgálatkész főkomornyikot az államfői székbe. Megteremtették az alkotmánybíróság lassú elfoglalásának feltételeit - most pedig hirtelen sóhivatalt csinálnak belőle.

Miért is? Mert előtte elkonfiskálták a magán-nyugdíjpénztári tagok befizetéseit, mert rá akarják tenni a kezüket a pénztárakban fölhalmozott vagyon egészére. Mert dézsmát vetettek ki egyes gazdasági szereplők javaira, mert sima kormányrendelettel bármikor rátehetik a kezüket bárki magáncégére. Ha volna potens alkotmánybíróság, nyilván megsemmisítené ezeket az alkotmánysértő intézkedéseket, melyekhez foghatót utoljára a kommunisták csináltak ebben az országban. (Mentségükre szól: ők egy megszálló hatalom és a saját vakhitük parancsára cselekedtek - szemben mai utódaikkal.)

Itt tartunk most, ez az őrület uralja az országot.

És mit mondott a volt köztársaság volt elnöke?

Ezt mondta: "ezek olyan klasszikus dilemmák a napi politika szolgálatában, amelyek a régi jogállamokban is felmerülnek". Komolyan? Aztán melyikben? Hol kasztrálják épp az alkotmánybíróságot? Melyik "régi jogállam" kormányfője foglal el minden létező posztot, és fosztogatja polgárai vagyonát?

Sólyom mondta ezt is: "az alkotmányos kontroll kiiktatásával felértékelődik a köztársasági elnök politikai vétója, ez marad az egyetlen lehetőség". Schmitt Pál a demokraták utolsó reménysége - na, szépen vagyunk! Ha nevezett nem volna udvaronc, s élne "vétójogával", a fideszes parlamenttől még aznap visszakézből kapná meg az alá nem írt törvényt - de hát szó sincs ilyesmiről. Sólyom ne volna tisztában ezzel? Ha meg tisztában van, miért beszél ostobaságokat? Mire való ez a kutyakomédia? Mire volt jó egy héttel korábban, mikor már tudhatta mindenki, minő sorsot szán Orbán az alkotmánybíróságnak, elmenni Schmitthez, és neki - épp neki - mondani el az aggályait? Nyilvánosan nem mert szólni: a sajtó kérdésére azt felelte, az elnöki hivatal közleményében minden benne van - holott az égvilágon semmi se volt benne!

"Ma délutántól a reményünk a jövő alkotmánya marad" - mondta végül nekibátorodva a Pázmányon, s az ember ettől végképp lezsibbad. Orbánék új alkotmányában reménykedik? Komolyan? Még mindig nem látja, kik és mi célból fognak itt alkotmányozni jövő tavasszal?
Nem, ennyire ostoba nem lehet. Következésképp: ennyire gyáva.

De hát mitől fél? Mit tehetnének vele?

Elvehetik az ex-elnököknek életfogytig járó luxusjavadalmazásokat.
"A becsület ennél mégis többet ér" - dalolta egykor a Piramis énekese.
Bizony, az alkotmánybíráknak testületileg kéne lemondaniuk a törvény elfogadásakor. (Na, jó: kivéve Stumpfot.) Ennek még volna hatása: ezt értenék!
Nemcsak az emberek - Orbánék is.

Talán nemcsak a becsület volna még menthető.

***

Orbán a hibás, avagy hogyan vigasztaljuk kisemmizett nyilasainkat

Para-Kovács Imre 

hirszerzo.hu

Bóbita kemény csaj volt. Szárnyat igézett a malacra, röptette, majd kikacagta, a malac pedig - gondolom - égett, akár a rongy. Mint a fentiekből is kiderül: egy pillanatig sem gondolom, hogy a malac lenne a hibás. Nem hiszem, hogy Morvai Krisztina klinikai politizálása, Gaudi-Nagy kreatív jogértelmezése, vagy akár Novák Előd feminin fasizmusa megütné a frusztrációs toleranciaküszöbömet, ha nem lapátolta volna alájuk a Fidesz az almot minden reggel, nem cserélt volna vizet a tálkájukban, és nem gondoskodott volna arról, hogy ezek az egyébként teljesen súlytalan figurák felkerüljenek a magyar politikai térképre. Lehet arra a hivatkozni, hogy mindez Gyurcsány Ferenc nélkül nem jött volna létre, de hazugság lenne. Bárki lett volna hatalmon, a Fidesz beveti ezt a módszert, mert mindegy volt, kitől szerzik meg, nekik az irányítás kellett.

Hogyan vigasztaljuk kisemmizett nyilasainkat? Főként sehogy, de azért a válasz és a helyzet némileg összetettebb, ezért is kezdtem írni ezt az izét, mert látom ám, hogy a Jobbik szarban van, rettenetes súllyal nehezedik rájuk a középszerűség terhe, amit még művészeknek és értelmiségieknek sem könnyű viselni, nemhogy nekik.

Itt állnak télvíz idején, és gyakorlatilag semmi értelme létezésüknek, mert a Fidesz - a beígért két pofon helyett - előremeneküléssel, nemzeti hazugságokkal, csillagösvénnyel és antikapitalista intézkedésekkel tüsszentő majmot csinált belőlük, marad tehát a nettó zsidózás és cigányozás, de azért ez nem annyira produktív, sokkal inkább pótcselekvés, mert még Magyarországon is előbb-utóbb húzni kezdi az orrát minden polgár, ha rendszeresen zsidóznak az ablaka alatt, csak az egészen megszállottak látnak ebben fantáziát, esetük azonban meg fog oldódni az OPNI esetleges újra megnyitásával.

Baromi nehéz lehet rendszerkritikus pártként betagozódni a rendszerbe, már a MIÉP-nek sem sikerül megoldania, pedig ott volt néhány sokat látott és tapasztalt ember, de a Jobbikban még besúgók sincsenek, pedig az kötelező tartozék minden demokratikus pártban, így aztán senki sem mesélte el nekik, hogyan is bukott meg a létező szocializmus, és miért volt akkoriban folyamatosan büdös. Nem segítek, de vannak könyvek, amiket el lehet olvasni.

Megalázó és rövid statisztaszerep jutott nekik a Fidesz jóvoltából, mert kellett egy párt, amelyik szintén utálja Gyurcsány Ferencet, de megszólítja azokat, akiket a Fidesz nem mer, mert esetleg még Európában is kell utazgatnia, az pedig hülyén veszi ki magát, ha egy miniszterelnökkel senki se fog kezet. Felépítették tehát a Jobbikot, mankónak, pajzsnak és lándzsának, azonban az ellenzéki évek elmúltak, most már arra hasonlít a helyzet, mint amikor a maffiózók átlépnek a legális világba, építési vállalkozók lesznek, befektetők és tőzsdéző polgárok, a hülye bérgyilkos meg minden héten jelentkezik, hogy nincs-e valami munka, de már nincs, és ilyenkor általában a bérgyilkost elüti egy autó, mintegy véletlenül.

Ezek a végrángások, amiket a Károlyi-szobornál is tapasztaltunk, csak arra jók, hogy a sajtó még kicsit foglalkozzon a párttal, de a hardcore híveknek kevés, mert a hardcore híveknek fogalmuk sincs arról, hogy ki volt Károlyi Mihály, ők az egyszerű és nyilvánvaló üzeneteket szomjazzák: Hitler, Sztálin, Szálasi, Gyurcsány, minden más történelmi szereplő olyan fokú könyvtárazást igényelne, ami meghaladja képességeiket.

A Jobbik egyetlen reménysége, hogy a keleti végeken, a mélyszegénység megyéiben következetes és folyamatos cigányozással megkapaszkodnak önkormányzati szinten, de nem kell Török Gábornak lenni ahhoz, hogy kijelentsem: a következő országgyűlési választásokon úgy fognak eltűnni a semmibe, mint Petrasovics Anna, bár más okokból és más körülmények között.

Ami ebben kínos, hogy ebben a pillanatban kiáll elénk Orbán Viktor, és kijelenti, hogy megszabadította a szélsőjobbtól az országot, amit addigra már gondosan körbevizelt, stipi-stopi, enyémország, elűztem a gonosz fasisztákat, mert én centrális erőtér vagyok, köszönöm Yoda mester, izé, köszönöm, de nyugdíjat nem kapsz.

Nincs miért sajnálni persze ezeket a figurákat, ezeket a frusztrált, análisan fixált előbőrfejűeket, de akkor is tanulságos, hogy működik Kelet-Európában a hatalmi gépezet, hogyan lehet (majdnem azt írtam, hogy neonáci, pedig dehogy, a neonácik valamit hozzátettek a nácizmus egyébként is meglehetősen kerek ideológiájához, de ezek semmit, ezek szimplán nácik - helló, retró!) náci pártocskákat felpörgetni, aztán kinyírni, pusztán a hatalomért, ami nagyon jó dolog, Fábry Sándor szerint még a baszásnál is jobb.

Működik, de veszélyes.

Bóbita kemény csaj volt, ő megtehette, amit megtett, de annyiban könnyű dolga volt, hogy tündér volt és nem magyar politikus. Szárnyat igézett a malacra, röptette, majd kikacagta, a malac pedig - gondolom - égett, akár a rongy.

Mint a fentiekből is kiderül: egy pillanatig sem gondolom, hogy a malac lenne a hibás. Nem hiszem, hogy Morvai Krisztina klinikai politizálása, Gaudi-Nagy kreatív jogértelmezése, vagy akár Novák Előd feminin fasizmusa megütné a frusztrációs toleranciaküszöbömet, ha nem lapátolta volna alájuk a Fidesz az almot minden reggel, nem cserélt volna vizet a tálkájukban, és nem gondoskodott volna arról, hogy ezek az egyébként teljesen súlytalan figurák felkerüljenek a magyar politikai térképre.

Nem ők tehetnek róla.

Amikor a Futó utcában laktam, volt egy kedves náci házmesterünk, aki folyamatosan cigányozott, buzizott és zsidózott, gyakorlatilag megállás nélkül, bár néha elájult, és ilyenkor a felesége zsidózott helyette. Idővel olyan lett ez, mint valami alapzaj, mint a tenger mormolása, vagy valami vízesés, feketezaj, tökéletesen érdektelen és értelmetlen, mert sohasem gondoltam egy percre sem, hogy a kataton házmester látott életében zsidót, meleget vagy… ööö, na jó cigányt látott.

Hatástalanságát az biztosította, hogy amennyiben a házban lakó jelentős roma populáció úgy gondolta volna, nagyon elhallgatott volna, de ők is csak röhögtek rajta, néha fizettek neki egy fröccsöt. Nem jött egy kormányzásra készülő párt, hogy felkarolja, valószínűleg heveny zsidózás közben halt meg, ült a hokedlin, üvöltött, aztán lekonyult a feje, a szív brutális, de érzékeny jószág, nem lehet a végletekig feszíteni húrjait.

Lehet arra a hivatkozni, hogy mindez Gyurcsány Ferenc nélkül nem jött volna létre, de hazugság lenne. Bárki lett volna hatalmon, a Fidesz beveti ezt a módszert, mert mindegy volt, kitől szerzik meg, nekik az irányítás kellett.

Bármi áron.

***

Utolsó Cassandra-levelem Orbán Viktorhoz, avagy egy „kaszinótojásos” ellen-fülkeforradalmár gondolatai

Dr. Dániel Péter

168 óra

Kedves egykori példaképem, kedves Orbán Viktor, második és egyben az utolsó levelemet írom Hozzád, mivel Te sajnos a tegnapi napon végérvényesen letértél a demokrácia, a jogállamiság, a modern, polgári köztársaság, az európaiság és a felelős, demokrata politikusok útjáról, így több levelezni valónk már nyilvánvalóan nem lehet egymással a jövőben.

Megtetted, megtettétek a megtehetetlent, ledöntöttétek fiatal demokráciánk egyik legfontosabb alappillérét, arcul csaptátok, megaláztátok a Magyar Köztársaságot és annak minden, józanul, értelmesen gondolkodó állampolgárát, a „zembereket”, ahogyan szoktad mondani.

A rendszerváltó, ifjú és bátor demokrata, a tehetséges, értelmes politikus populista, demagóg hordószónokká, Te, kedves Orbán Viktor, jogtipró népvezérré, antidemokrata „kormányzóvá”, sőt, mondjuk ki bátran, egyre inkább gátlástalan „nemzetvezetővé” silányultál, aki szembe megy a művelt és demokratikus világgal, az Európai Unióval, a tisztességgel és a józan ésszel.

A tegnapi napon, egy ráadásul szabálytalannak tűnő parlamenti szavazással elvontátok az Alkotmánybíróság döntési jogköreinek a legfontosabb, legfajsúlyosabb részét. Elvontátok, mert az Alkotmánybíróság azt merészelte kimondani határozatában (teljesen jogosan) néhány napja, hogy a visszamenőleges hatályú, diszkriminatív, rendkívüli adóitok semmisek és alkotmány ellenesek. Válaszul Ti elvontátok az Alkotmánybíróság jogkörét, az összes, költségvetéssel kapcsolatos kérdéskörben.

Mondd, kedves Viktor, ha Te vagy valamelyik hűséges bizalmasod (Orwell után szabadon: belső párttag) mondjuk ittasan vezetne, tetten érnék és aztán a Magyar Köztársaság valamelyik független bírósága megállapítaná a felelősségét ebben az ügyben, akkor majd elvonjátok a bíróságok közlekedési bűncselekményekkel kapcsolatos döntési jogkörét is?

Felfoghatatlan jogi nonszenszek, égbekiáltó jogsértések ezek. Remélem Te is tudod…azaz nem, azt remélem inkább, hogy Te valamiért már fel sem fogod ezeket és akkor talán a szándékosság, mint tényállási elem oldaláról legalább támadható lesz még egykoron a Te dicstelen szereped…vagy a beszámíthatatlanságra próbál majd hivatkozni egy avatott ügyvéd kolléga…ki tudhatja ma még.

Elvontátok tehát az Alkotmánybíróságunk döntési jogkörét, mely jogkör még rendkívüli helyzetben, még háború esetén sem függeszthető fel, az alkotmányunk idevonatkozó rendelkezései és az uniós jogelvek alapján. (Az „Orbán-Alkotmány” nyilván változtat ezen is.)

Nincs is rendkívüli helyzet és nem is függesztettétek fel. Elvontátok végleg, mert szűk látókörű, tisztességtelen, pillanatnyi érdekeitek így kívánták meg. Miért is? Azért, mert demagóg és hazug kampányotok során felelőtlenül ígértetek fűt-fát a „zembereknek”. Azért, mert felelőtlen és ostoba módon próbáltátok meg zsarolni a világot, az Európai Uniót és a Nemzetközi Valutaalapot, a hatalomra kerülésetek első heteiben. Azért, mert ezek nyomán csapdába kerültetek, hiszen egyfelől sok száz milliárdos károkat, újabb, súlyos költségvetési hiányt okoztatok hazánknak, a nemzeti valutánk gyengítésével, nemzetközi besorolásunk és ezzel összefüggésben a finanszírozási feltételeink rontásával. No meg azzal a dilettáns, elnagyolt 29 pontos fércmunkátokkal.

Azért, mert egy szoros költségvetési környezet, összefüggésben a világválsággal is, nem tett lehetővé a számotokra olyan tág mozgásteret, mely demagóg és túlzó ígéreteitek betartásához kellett volna. „Egyszeri nagyarányú adócsökkentés”, a „megszorítások elkerülése”, „egymillió új munkahely” és társaik…

Ravasz, de ugyanakkor átlátszó is volt a tervetek, láttuk előre sokan, hogy mire is megy ki a „játék”.

Először felvetettetek egy rendkívül népszerű problémát, az időnként valóban felháborító végkielégítések ügyét és ezzel kapcsolatosan benyújtotok egy abszolút törvénytelen, alkotmány ellenes törvényjavaslatot. Az Alkotmánybíróságunk erre persze, hogy nem tehet mást, mint hogy kimondja ennek semmisségét. Ezután Ti a részben jogos közhangulat, közfelháborodás populista hullámain hajózva elvonjátok a „közérdeket sértő” Alkotmánybíróság vonatkozó döntési jogkörét.

Aztán pedig, mivel végre elhárult egy addig megkerülhetetlen jogi akadály, „nemes” egyszerűséggel LENYÚLJÁTOK A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK VAGYONÁT.

Erre szokták volt pestiesen mondani, hogy „ügyes!”.

Máris megvan a hőn óhajtott mozgástér a felelőtlen ígéreteitek (vagy legalábbis azok egy részének) betartásához, de betartható végre a költségvetési hiánycél is és mehetnek az EU és az IMF szívtelen urai, oda, „ahol a part szakad...” Megvan a megoldás, függöny, taps…Happy End…

Persze azért van egy „kis” probléma, sőt kettő „kis” probléma is akad ezzel kapcsolatosan.

Az egyik az, hogy ennek a „nemes” tettnek bizony neve van a Magyar Büntető Törvénykönyvben. A Btk. 317.§. szerint ez ugyanis sikkasztás, hiszen „aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el…”. De ez még a kisebbik probléma, legfeljebb leülöd majd kedves Viktor, a tettes társaiddal együtt.

A nagyobbik probléma, hogy mivel felelőtlenül és gátlástalanul elsikkasztjátok a nyugdíjunkat, a gyermekeink és unokáink nyugdíját, ezért aztán nem lesz nyugdíjunk. Nekünk, a „zembereknek”.. Ez itt a nagyobbik gond kedves Viktor.

Ráadásul be kell vallanom, hogy engem pl. kiflicsücsök-szenátor asszony „szakértő” magyarázkodása sem nyugtatott meg. Sőt, több százezer „nemzettestvéremet” sem.

Na most értem én a koncepciót, kedves Viktor. Te és a „csapatod” ebből most prímán „elgazdálkodtok” pár évig, oszt' „utánatok a vízözön”. Majd a jogászok megoldják...értem.

De nyugdíjunk az sajnos nem lesz vagy ha nyugdíjunk lesz, akkor pl. villamos, busz vagy kórházi ellátásunk nem lesz. Ez pedig azt gondolom, hogy túl nagy ár a Te megszállott hatalomvágyadért és népszerűség imádatodért, kedves Viktor. Kérlek tehát, hogy ne tedd, ne lopd el a jövőnket, a gyermekeink, unokáink jövőjét és az idős éveink méltóságteljes nyugalmát.

Tudod, emlékszel még, a „haza többet érdemel” és a „haza nem lehet ellenzékben”…

Persze azt is tudod Te, sőt mi is tudjuk, hogy a nemzetközi jogi fórumok előtt nem fognak majd megállni ezek a jogi képtelenségek, de azt is tudjuk, hogy előbb a hazai jogorvoslati rendszert kell kimeríteni, csak aztán jöhet majd Brüsszel és Hága. Nekem pedig valami azt súgja, hogy a törvényszerűen megindított polgári perek kitűzését sem fogjátok elkapkodni, hát még a fellebbezések elbírálását. Gondolom, addigra már jó sok „Stumpf István” lesz majd a „független” magyar bíróságokon is… Talán még a NENYI, akarom mondani, az „Orbán-bulla” is kint lesz már a bíróságaink, ügyészségeink falain. Egyébként mit szólsz ehhez az utolsó, csokis mignonos „bulla-gyalázásomhoz”?

Gondoltam, hogy a sukorói kaszinó ügy miatt esetleg allergiás vagy már a kaszinótojásra, ezért váltottam. Szóval ezt akár gesztusként is felfoghatnád a részemről, kedves Viktor…

Egyébként megosztok Veled egy örömhírt. A kaszinótojásos akcióm a (még) független magyar bíróság szerint nem garázdaság, nincs társadalomra veszélyessége és bőven belefér a szabad vélemény nyilvánítás alkotmányos keretei közé. (Bár ki tudja, hogy a z szentkoronás „Orbán-Alkotmány” jogi keretei közé befér-e majd…) Szóval felmentettek a garázdaság vádja alól, részben ezt is megünnepeltem hát a Haller utcai APEH-NENYI-re kent csokis mignonnal. A már jól ismert, Bíbó-féle demokratikus lendülettel landolt a sütim a butuska bulládon…

De komolyra fordítva ismét a szót, kedves Viktor, biztosan emlékszel még a pesti jogi karon egykoron tanult alapfogalmakra. Felsorolnék azért néhányat. Többpárti, parlamentáris demokrácia (ami nem felesleges, duális erőtér ugye), államhatalmi ágak megosztása, a végrehajtói hatalomtól független köztársasági elnök (a kormány nem „mi vagyunk”, kedves Schmitt Pál), alkotmányos fékek és ellensúlyok rendszere (a köztársasági elnök nem a törvénykezés „motorja”), törvény előtti egyenlőség (azonos, nem pedig diszkriminatív adók a gazdaság szereplőire vonatkozóan), a magántulajdon szentsége (azt nem illik ellopni, elsikkasztani kedves Viktor), a visszamenőleges törvények tilalma, a polgári jogbiztonság, a kiszámíthatóság érdekében. Dióhéjban…

Kérlek, hogy gondolkodj el ezeken kedves Viktor, illetve gondolkodj el a múltkori levelem egyik tiszteletteljes felvetésén is, mely szerint „van élet a miniszterelnökségen kívül is”…

Kérlek továbbá, hogy ne rakj ki több demagóg politikai nyilatkozatot a közintézményeink falaira, mivel egyrészt azok pártfüggetlen, pártsemleges intézmények, melyek bizony a baloldali szavazók (a kedvetekért „komcsik” a Kubatov-listáról) adó-forintjaiból is működnek, másrészt a munkahelyi politizálásra vonatkozó törvényi tilalmat is megszegitek vele. Harmadrészt kezdem unni, hogy rajzolgassak vagy mindenféle ételmaradékot kenjek fel ilyen ostoba és hazug politikai kiáltványokra. Szóval tisztelettel kérlek, hogy vedd le végre az Orbán-bullát, a szentkoronás preambulumotokat pedig már ki se rakasd. Jobban járunk mindketten, hidd el…

Végezetül pedig lenne még néhány tiszteletteljes kérdésem Hozzád.

A NENYI egyik „érdekes” és elgondolkodtató állítása úgy szól, hogy még önrendelkezési jogunk sem volt az elmúlt 20 évben. Értem, bár nem fogadom el. De akkor mondd már meg kérlek, hogy ki gyakorolta helyettünk ezt a bizonyos önrendelkezési jogot? A norvég heringhalászok vagy a pakisztáni szövőnők?

Egyébként pedig feltéve, de nem megengedve, hogy tényleg nem volt önrendelkezési jogunk az elmúlt 20 évben, Te mit tettél ez ellen, 1998–2002 között, mint akkori miniszterelnök? Illetve ha nem tettél ez ellen, akkor milyen, törvénytelen, titkos háttérhatalommal működtél, működtetek akkoriban együtt? (Gondolom az elmúlt 20 éves, zűrzavaros, sőt önrendelkezési jog nélküli időszakban a Te négy, miniszterelnökként eltöltött éved is benne volt…)

Kérlek kedves Viktor, tisztelt Orbán Viktor miniszterelnök úr, hogy fontold meg végre az általam és megannyi más, értelmes, felelős demokrata által leírt, elmondott gondolatokat.

Fontold meg kérlek, kérünk és ne tereld le végleg hazánkat a demokrácia, a jogállamiság és a modern, polgári köztársaság útjáról, ne veszélyeztesd jövőnket és az uniós tagságunkat, illetve ne rendeld alá sokunk, a nemzetünk, a hazánk érdekeit, a saját, önző és szűk látókörű érdekeidnek.

Tudod, „jobb ma egy kaszinótojás (na jó, csokis mignon), mint holnap egy kordonbontás!”


Üdvözlettel:

dr.Dániel Péter, ember, demokrata, ügyvéd és kis híján

kaszinótojásos garázda

***

JA, ÉS TESSÉK MEGMONDANI: MI VAN A VÖRÖSISZAP-KATSZTRÓFA ÁLDOZATAINAK ADOMÁNYOKBÓL ÖSSZEGYŰJTÖTT 1.3 MILLIÁRDDAL?

    Hozzászólás - Kérem jelentkezzék be!