Kommunista-e Orbán Viktor?
Kis Miklós
fn.hu
Ha kommunistának is gondolnánk Orbán Viktort, nem megalkuvó, szociáldemokratába hajló típusúként képzelhetnénk el, akinek a végcél semmi, hanem olyannak, aki bátran átrakja a végcélt az ellenkező irányba. Ezzel együtt megvalósulhat ambíciója, a 12 évig tartó kormányzás.
Bármit is mondjanak ellenfelei Orbán Viktorról, egyet el kell ismerniük: a válságadókkal és a nyugdíjtrükkel elért pluszbevétel három 13. havi nyugdíjnyi megszorítást (a maximált 80 ezer forintosét) is bőven kiválthat. Ez a nagyjából 520 milliárd forint elegendő lett volna az eredeti (nem maximált összegű) 13. havi nyugdíj, és a 13. havi közszolgálati illetmény megtartásához, és még mindig bőven maradt volna pénz. Miért nem Gyurcsány, a szocialista miniszterelnök tett ilyen lépéseket? – kérdezhetné a baloldali szavazó.
A baloldal egykori és szándéka szerint talán majdani vezére, ha akarta sem tudta volna orbáni módon elkerülni a megszorításokat, az IMF erre nem hagyott volna neki mozgásteret – ahogy az Orbán-kormánynak sem akarta engedni a bankadó bevezetését. Az orbáni huszárvágások csak az IMF-megállapodás nélkül voltak lehetségesek. Persze, Gyurcsány habitusa amúgy sem valószínűsítette volna, hogy alkalmazza Orbán Viktor megszorításokat elkerülő trükkjeit. Bár, ha objektíven tekintjük, Gyurcsány sem volt minden határon túl a tőke barátja. Bevezette a maga kis bankadóját, szolidaritási és Robin Hood-adóról is gondoskodott.
A szavazópolgár mégis úgy érezheti, felcserélődtek a politikai pólusok. A jobboldali miniszterelnök, Orbán Viktor az állam gazdasági szerepének megerősítéséről beszél – tipikus baloldali gondolat. Orbán Viktor a munka helyett inkább a tőkét igyekszik adóval terhelni – jellegzetesen baloldali megközelítés. A magánnyugdíjpénztárak burkolt államosításával döbbenetesen magas károkat okoz a rendszerből milliárdokat profitáló, a nem munkaadói hátterű pénztárak holdudvarához tartozó bankoknak – a tőke, a bankok érdekeire fittyet hányás sem a jobboldali politikák sajátja általában.
Még ha igaz is, hogy a válságadókat részben átháríthatják az érintett szektorok – ami azért keresletfüggő, az áfáemelést sem voltak képesek teljesen áthárítani – ez aligha fog annyira fájni a lakosságnak, mint a 13. havi nyugdíj és a 13. havi közszolgálati illetmény elvétele.
Baloldalivá lett volna Orbán? Nem lenne meglepő, hiszen volt liberális is, majd konzervatív. Miért is ne válhatna belőle végül szociáldemokrata?
A baloldali Orbán Viktor portréján azonban akad egy furcsa, idegen vonás: az elért pluszbevételek nem szociális programokra, nem jóléti juttatásokra kellenek, hanem legfőképpen a magas jövedelműek adójának csökkentésére. Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk liberálisok, konzervatívok vagyunk – mondta Orbán nemrégiben a Millenárison. Joggal. A jólétben élők adójának csökkentése jellegzetesen a konzervatív politika karakteréhez tartozó.
A Millenárison tartott beszédében hosszan idézte, miféle megszorításokat vitt végbe az előző kormány, és azokat erkölcsileg elítélte.
De nem utalt arra, hogy ezeket a megszorításokat – akárcsak az olyan viszonylag kisebb költségvetési kihatású tételeket, mint például a táppénz csökkentése volt – legalább távlati célként el kívánná törölni. Az ok ismert: a rendelkezésre álló pénzből – ami még a hiány kényszerű csökkentése után marad – inkább adót csökkent.
Orbán Viktor szerencséjére az ellenoldalon olyan emberek a hangadók, akik Orbán Viktor azon megmozdulásait is vadul kritizálják, amelyek pedig a baloldali értékrendű szavazóknak nincsenek feltétlenül ellenére. Így továbbra is bírhatja, megőrizheti a baloldali szavazók egy részének szimpátiáját, dacára annak, hogy valójában karakteresen jobboldali gazdaságpolitikát készül folytatni, ami a magyarok többségének pedig – korábbi felmérések szerint – nem szimpatikus.
Egy rezsim csak akkor tudja általában hosszabb távon megtartani a hatalmát – még nem demokratikus körülmények között is – ha nemcsak az elit, hanem a tömegek többsége is úgy érzi, érdeke fűződik a rendszer fönntartásához. Nem kell, hogy valóban így legyen, elég, ha csak így véli.
Ezt Orbán Viktor is pontosan tudja. Erre gondolva vezeti be az új adórendszert, amelyről az emberek többsége úgy véli majd, hogy az érdekeit szolgálja. Valójában még azon családos alsó középosztálybeliek érdekeit sem szolgálja feltétlenül, akik rá vannak utalva a közszolgáltatások igénybevételére (például nem alapítványi óvodába járatják gyermeküket, s nem is magánrendelőkbe járnak), és alkalmanként bizonyos szociális transzferekre (például táppénz, segély). Részint az ő nettójuk kevésbé nő majd, részint az adóbevételek csökkenésével előbb-utóbb szükségszerűen kevesebb jut mind a közszolgáltatásokra, mind a szociális transzferekre. Ettől függetlenül azért még ők nyerteseknek fogják érezni magukat.
Orbán Viktor joggal számíthat majd a magasabb jövedelműek szavazataira is, akik a változások valódi nyertesei. Őket azért is érdemes megnyerni, mert politikailag aktívabbak, inkább elmennek szavazni, mint mondjuk a zsákfalvak mélyszegénységben élői.
Tetszeni fog az új rendszer a szélsőjobboldali érzelműeknek is, mivel a rendszer „nem támogatja a megélhetési gyermekvállalást” azáltal, hogy eleve a magasabb jövedelműeknek kedvez. Ez tehát tipikusan a romáknak nem lesz jó – fognak majd örülni ezen szavazók. Lesznek majd, akik nem kedvezményezettjei a változásnak, de támogatni fogják azt. A magyarok családcentrikusak, és senki nem vitatja, hogy a családosoknál több pénz kell.
Akadnak néhányan majd, akik ezt szintén nem vitatják, de azt mondják, nem igazságos a jövedelmeket így, a magas jövedelmű gyermektelenek, és a magas és közepes jövedelmű gyermekes javára újraosztani. Nos, ők nem Orbán szavazói. De nem is kell Orbán következő győzelméhez, hogy mindenki a szavazója legyen. Amint Orbán mondta kiszivárgott, szűk körben tartott beszédében: minden döntésnek vannak vesztesei, a lényeg, hogy az összegzésnél több legyen a pozitívum.
Orbán és Gyurcsány, e két hatalomtechnikus közötti alapvető különbség, hogy Orbán képes nagyobb távlatokban is gondolkodni, tervezni. Gyurcsány – mint 2006-ban kiderült – fél évre előre már nem képes stratégiát alkotni. Igaz, ezzel kapcsolatban el szokták mondani, de Orbán meg 14. havi nyugdíjat ígért 2006-ban – Orbán viszont mutogathatott volna az előző kormányra, hogy ezt az ő örökségük miatt mégsem lehet megtenni. De ugyan kire mutogathatott Gyurcsány? S ami Orbánnak kedvező hír: az ellenzéki oldalon még gyurcsányi kvalitásokkal bíró hatalomtechnikus alakja sem látszik kirajzolódni.
Mindent összevetve tehát Orbán Viktornak akár sikerülhet is, amit a kiszivárgott beszédében állított, hogy 3 cikluson keresztül lesz miniszterelnök.
***
Minden kényszer nélkül
Seres László
hirszerzo.hu
A hatalom május óta módszeresen veszi semmibe mindazokat az alapértékeket, amikről egy alaptörvény elvileg szól: az egyén szabadságát, tulajdonhoz fűződő jogait, az alkotmányos intézmények függetlenségét, a hatalmi ágak egyensúlyát és kölcsönös kontrollszerepét. Egyelőre úgy tűnik, az alkotmány lesz a kormány új NENYI-je, és ha így csinálják, nagyjából annyit is fog érni. Legutóbb ugye ott tartottunk, hogy értelme „csak modernebb, szabadabb, a joguralmat hatékonyabban garantáló, a fékek és ellensúlyok rendszerét precízen kikalkuláló alkotmánynak van”, ill. lenne, merthogy semmi ilyesmiről nem hallunk. Hallunk viszont sok más érdekeset erről a minden kényszer nélküli folyamatról.
„Politics is the art of looking for trouble, finding it everywhere, diagnosing it incorrectly and applying the wrong remedies.”
(Groucho Marx)
Nincs alkotmányozási kényszer. Mégis új alaptörvény készül, ami körül egyre nagyobb a káosz, miközben egyre fenyegetőbben közeledik, mit közeledik, hamarosan a nyakunkon van a jövő március 15-e, amikor a Legfőbb Polgár akarata szerint már az egészet ugye prezentálni kéne, és mindez minden külső és belső kényszer nélkül történik, egyszerűen azért, mert megvan hozzá a kétharmad, és akkor már miért ne. Aki pedig nem lesz hajlandó megszeretni a „szerethető alkotmányt”, az könnyen azon kívül találja magát.
Legutóbb ugye ott tartottunk, hogy értelme „csak modernebb, szabadabb, a joguralmat hatékonyabban garantáló, a fékek és ellensúlyok rendszerét precízen kikalkuláló alkotmánynak van”, ill. lenne, merthogy semmi ilyesmiről nem hallunk. Hallunk viszont sok más érdekeset erről a minden kényszer nélküli folyamatról: turbófokozatba kapcsolt az össznépi alkotmányozhatnék, mindenki előáll valamivel, amit min-den-kép-pen bele kell venni a cuccosba, sőt, Önök kérték alapon alkotmányozási blogok is indultak, Szájeréknél kommentelni lehet központozásilag kétséges posztokat, Pettkó Andrásnál kész tervezeteket lehet leadni.
Lássuk, mi van eddig. A köztársasági elnök ugye alkotmányba foglalná Istent és a tömegsportot, az Állami Számvevőszék szakmapolitikai alapon a Szent Koronát és a kereszténységet, ezoterikus szélsőpolgárok egy sora a Szent Korona-tant, Boross Péter a kétkamarás parlamentet, a KDNP a Himnusz kezdősorát és a vasárnap munkaszüneti jellegét, a Mazsihisz a tízparancsolatot, a Levegő Munkacsoport az ökoszociális piacgazdaságot, az MSZP a fenntartható fejlődést, Lady Gaga a hülye ruhák viselésének alapvető jogát. Úgy tűnik, az országnak leginkább egy wiki-alkotmány kéne, amibe online bárki beleszerkeszthet, hogy a kedvenc verzióját a NENYI helyére kiakaszthassa.
A Fidesz váltig tagadja, hogy már készülne az alkotmány szövege, amit egyrészt nehéz elhinni, ha tartani akarják a márciust, másrészt ha igaz, az még rosszabb hír, mert akkor last minute bármely lobbista benyomhatja a nünükéjét az alaptörvénybe, hiszen az is jobb, mint a semmi. Márpedig ha hírek szerint rövidebb is lesz a szöveg, azért nyilván nem söralátétnyi alkotmány készül, benne kell, hogy legyen… ööö… mi is? Miért is olyan fontos újat írni, milyen alapjog hiányzik, milyen jog is az, amit a mostani nem garantál?
*
A parlamenti vitában Varga István képviselő (Fidesz) halálkomolyan azzal indokolta az új alaptörvény szükségességét, hogy ugyanazon a napon, amikor Orbán Viktor letette kormányfői esküjét, 1205-ben királlyá koronázták II. Andrást, aki ugye anno az Aranybullát – minden nemesi vagy más lobbista kényszer nélkül – kiadta. Gondoljunk erről bármit, eddig ez a legkomolyabb érv az új alkotmány mellett, nagyon más meggyőző érvet eddig nem hallottunk. Pálinkás József (MTA) szerint az új alkotmány létrehozása „különösen sajátos folyamat”, s vita van arról, hogy „a preambulum milyen módon része az alkotmánynak”. Lenne egy tippem, csak hogy időt nyerjünk: a preambulum az a rész, ami az ambulum előtt van.
A Common Sense Society minapi rendezvényén egy Fidesz-közeli politológus három dologgal indokolta azt, miért van szükség alapvető alkotmányos reformra: egyrészt ezzel a politikai és szimbolikus aktussal kell végre lezárni a rendszerváltást, szövegbe foglalva felhasználni annak tapasztalatait; másrészt húsz éve, az akkori alkotmány-átírás óta változott a helyzet, benne vagyunk az EU-ban és a NATO-ban, így ideje újra megfogalmaznunk pl. a nemzeti szuverenitás kérdését; végül itt vannak a szakmai okok, felnőtt egy új jogász-generáció, amely új nyelvezettel bevihetné új tudását. Magyarul, ha már itt vannak, használjuk őket, ez mondjuk elég utilitarista érv.
A folyamat legitimációját természetesen a Fidesz ismert mértékű választási győzelmével indokolta a politológus, hangsúlyozva, hogy a párt éppen közigazgatási, igazságszolgáltatási és választójogi reformot hajt végre, amihez nagyon is szükséges az új, „szerethető” alkotmányos alap. A rendezvényen ellene érvelő fiatal alkotmányjogász viszont megelégedne egy évszám-módosított, valamelyest reformált régi alaptörvénnyel, leginkább azért, mert a mostani elég jól működik, akárcsak a szintén 1949-es német Grundgesetz; a rendszerváltást ily szimbolikus módon befejezni már kicsit késő, a nagy államreform még nem látszik, elég tehát új preambulumot írni, az legitimációnak még kevés, hogy azért alkotmányozunk, mert megvan a kétharmad.
Az igazán meglepő a rendezvényen az volt, hogy sem a radikális alkotmányreform mellett érvelő politológus, sem a mérsékelt, újraíráspárti jogász nem beszélt alkotmányos alapelvekről, mint a szükséges legitimáció filozófiai alapjáról, mondjuk az egyén jogairól, a magántulajdon szentségéről, a jogbiztonságról, meg egyáltalán: a rule of law mikéntjéről Fidesz-kormányzás idején; arról, hogy az új alaptörvény hogyan fogja megvédeni az egyént az államtól, milyen garanciái lesznek a hatalmi ágak egyensúlyának, ilyenek. Mindketten überpragmatikus, technikai nézőpontból közelítettek, mi hibázhat, mi nem, miért jó/nem jó most alkotmányozni. Holott.
Ami a fent idézett bohóckodásokon túl komolynak szánt fideszes adalékok az új alkotmányhoz, azok inkább elvesznek, mint hozzátesznek az eddigi szabadságjogokhoz. Boross behozná a második kamarát, Pozsgay leépítené valamelyest szegény túlterhelt alkotmánybíróságot, Schöpflin kivenné az eddig főként stabilitást (2006 őszén némi zavart is okozó) konstruktív bizalmatlanság intézményét, nem is olyan régi fogadkozásuk ellenére megadnák a szavazati jogot határon túli véreinknek. Lázár János visszahozná az egyszer már sikeresen kipaterált „munkához való jogot” is (jön, jön, jön a többi szociális „alapjog”, mint a lakhatás), enyhén szólva figyelmen kívül hagyva, hogy a munkához való „jog” kőkemény kötelezettséget teremt a másik oldalon, érintve emberek tulajdonhoz való jogát, hiszen azt a munkahelyet valakinek fizetnie kell.
A legizgalmasabb újítást azonban Gulyás Gergely vezette elő: szerinte „el kellene gondolkodni” azon, hogy belevegyék: „a tulajdon kötelezettség is”, a „közjót” kell szolgálnia, van közösségi funkciója is; ezt nyilván Robert Mugabe kommentelte az alkotmányblogra. Hogy aztán ez a „kötelezettség” pontosan mit, milyen arányú intézményesített lopást jelent, azt a Nemzeti Együttműködés Kormányának Társadalmi Felelősség Albizottsága majd jól megmondja a tulajdonosnak.
*
Ha megnézzük az új kormány eddigi tanulságos működését, és azt, hogy október végére mit hagytak meg a korábbi Magyar Köztársaságból, hangyafasznyit érthetőbbé válik, mi lehet a baj a mostani alkotmánnyal. Van benne például egy olyan, rögtön az elején (1.§), hogy „Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni”, itt nyilván az utóbbit lenne érdemes csekkolni, a hatalom kizárólagos birtoklását; az ellenállás joga egyébként már az Aranybullában is fontos zárórendelkezés.
Meg olyan is van a hatályos alkotmányban (13. §), hogy „A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.” Még egyszer, ha Ön ezt átugrotta volna: csak kivételesen, törvényesen, és csak teljes kártalanítás mellett lehet ilyet csinálni.
Ehhez képest vegyük elő a Mal Zrt. állami kontroll alá vételének módját, és az eddigi kormányzás fénypontját, a közel 3 ezer milliárdos magánnyugdíjpénztárak deklarált lenyúlását, és tegyük fel a kérdést, hogy hiteles-e Biszku Béla nyilvános meghurcolása, ha egyszer csontra az ő gazdaságpolitikája valósul meg? És ha már Mal Zrt.: mit kezdjünk azzal (56.§), hogy „A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg”? Nem kéne ezt átírni arra, hogy „A Magyar Köztársaságban bűnösnek az tekinthető, akit a miniszterelnök annak tekint”?
A magánpénztárakban a polgárok névre szóló számláin jól-rosszul gyarapodó tízmilliárdok lenyúlása egyébként alkotmánybírósági szempontból is kínos lehet, hiszen ha az Ab tükörbe akar nézni (ez nem tudom, cél-e még), akkor emlékeznie illene azon határozataira, amelyek szerint az állam nem nyúlhat bele csak úgy a társadalombiztosítási jogviszonyba. Ne az emberek fizessék meg a válság költségeit? Muhaha! Hát a háromillió pénztártag micsoda? És a telekom- meg energiaszektor fogyasztói kicsodák? Bingo. És a következő mondat hol található meg, ha nem az alkotmányban (8.§.): „A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.” Igen, jól látta, el-ső-ren-dű.
Nincs alkotmányos kényszer, csak a kormány, az alkotmányoz kényszeresen. Kár, hogy alapvetően halvány elképzelése nincs a teendőkről, csak válogatott bizottságai, munkacsoportjai, amelyekről nem lehet tudni, mire jók.
A hatalom május óta módszeresen veszi semmibe mindazokat az alapértékeket, amikről egy alaptörvény elvileg szól: az egyén szabadságát, tulajdonhoz fűződő jogait, az alkotmányos intézmények függetlenségét, a hatalmi ágak egyensúlyát és kölcsönös kontrollszerepét. Egyelőre úgy tűnik, az alkotmány lesz a kormány új NENYI-je, és ha így csinálják, nagyjából
