"Halottnak lenni nem fogyatékosság” − Woody Allen

***

Negyvenvalahány évig Pesten, közelebbről Újlipóciában éltem, bérházakban. Jó volt.
Ám egyre nagyobb lett a zaj, a kosz, a benzingőz. Ez nem volt jó.

Azóta vidéken lakom, többnyire szép, kertes, világos, csendes családi házakban. Ez jó. Ám egyre nehezebben jutok el ide-oda, minden messze lett hirtelen. Ez nem jó.

Pest-Budán szeretnék lakni, csendes, kertes, világos tiszta, jó levegőjű helyen, közel mindenhez.

A magamfajta ember a világ legelégedetlenebb állata.

***

Apropó fentiek.

Az elmúlt pár hétben sok lett az ügyintéznivalóm. Minden messze lett hirtelen, ugyebár. Kint hó, fagy, jég, bennem meg szerény para: ritkán vezetek az utóbbi években, hát még ilyen körülmények közt. Tekintettel mindezekre, kaptam kölcsön egy terepjárót. Még jobban betojtam. Életemben nem hajtottam ekkora dögöt, pláne automatát. Félelmemben olyan óvatosan nyomultam, hogy magam is megirigyeltem. Én, az egykor honi Fittipaldi, ötvennel cammogtam ott is, ahol hetvennel lehetett volna. Mindenkit, mindenhol át- és beengedtem. Ha anno ilyen mazsola kóvályog előttem, lila fejjel fekszem a kürtre, öklöt rázok, üvöltök. Most a többi autóstól vártam, belenyugodva, ilyesmiket. Semmi. Persze lehet, hogy őrjöngtem körülöttem-miattam, de semmi dudaszó, ordibálókat sem láttam − mi ez? Pesten vagyok? A kocsi tulaja utóbb megmagyarázta: ekkora döggel (nem velem. A terepjáróval) nem szokás kekeckedni. Ha már a vezetőnek nincs tekintélye, ad neki a verdája.

Ha nyerek a lottón, veszek egy Hummert. Tudják, azt a böhömöt, amit az amcsi seregek minden akadályt legyőző monstrumából, a Humwee-ből formáltak  civileknek. Akkor tán negyvennel vagy éppen kétszáznegyvennel is döcöghetek: szétnyílnak előttem a kocsisorok, motorizált Mózes, aki leszek.

***

Az ügyintézések során elkeveredtem a budai agglomerációból Pest túlsó végébe, a városhatárhoz. Szuggerálni kezdtem magam: ez nem munka, ez nem bürokrácia, ez egy − kirándulás! Hoppá! Hát mikor jártam én abban a kertvárosban? Soha! Nahát. A neten belövöm a címet, csekkolom: 34 km. Másik technikai előkészület: gps! Mert a kölcsön kocsiban az is van ám! Most alig másfél nap alatt megtanulom (amúgy ezen is 34 km.), technikai zseni aki vagyok.

De megérte, meg ám!

Úgy a nyolcvanas évek közepén elkövettem egy riportot. Az ötlet-téma: magyarul nem értő autós vagyok, aki az Osztapenkótól (akkor még javában volt) akar eljutni térkép és útjelzők, információs táblák segítségével Ferihegyre. Nem sikerült. Olyan totális zűrzavarba keveredtem, mint, mint −
 
mint keveredtem volna most, gps nélkül.

Tessék kipróbálni.

Budapest utcáin, útjain, terein tájékozódási őskáosz van. Táblák alig, amelyek vannak, jószerint használhatatlanok: tréfás állatok elfordították némelyiket. Ferihegy még istenes, de irány mondjuk a XVI. kerület pereme! Marco Polo, Kolombusz Kristóf, Amundsen, meg a többi nagy utazó menet közben összeszarnák magukat. Hihetetlen, elképesztő − és elborzasztó.

Itt (pl.) olimpiát akarnak rendezni.

Itt. Ezek.

A maratoni futók Athénben kötnének ki.
 

    Hozzászólás - Kérem jelentkezzék be!