andai
 

Egy újszülöttnek…

Demagóg leszek, mai szóval: populista.

Azt írja az újság (fn.hu), hogy „Nyílt közbeszerzési pályázatokat ír ki a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) kreatív ügynökségek számára: külföldön Magyarország márkaépítésére, a határon belül pedig a belföldi utak népszerűsítésére. (…)az ügynökségektől újszerű eszközök alkalmazását várják (…)Az országot kell márkává tenni (…) az új kampányba beépíthetőek az eddigi turisztikai termékek, így például a bor-, a gasztronómiai és az egészségturizmus is.”

Hatvanhárom éves vagyok. Húszévesen kerültem a reklámszakmába. Nem hiszem, hogy volt esztendő, amikor valami hasonló kampány ne indult volna. Magyarország, mint olyan, (mint MÁRKA!?!?) kb. pont olyan, mint 43 éve.

 

***

Reggel fél kilenc, becsűrök receptért a háziorvosi rendelőbe, és ledöbbenek. Tél van, meghűlések kora, állítólag  az influenza is terjed, betegtömegre számítottam  − itt meg egy lélek sem. A drága dokinéni fölvilágosít: aki munkába jár, az már hétkor itt volt, a többiek, a többség majd csak tíz után jön. − Há’ má’ mér’ ? − bambulok. − Nyugdíjasok, sokáig alszanak − világosít meg kedves dokinéni (néni? Lányom lehetne).

Nézek ki a fejemből. Magam is nyugdíjas vagyok, a fene enné meg, de ha valami nyavalya kezdene kínozni, hajnalban rohannék orvoshoz. Ezek meg szunyálnak.

Nem tudok én élni, hiába.

***

Az optikusnál 63 százaléknyi kedvezményt kapok a szemüvegkeret árából, merthogy, mint fentebb elpanaszoltam, 63 éves vagyok. Nekem most két okuláré kell, egy távolba látni (minek? mármint perspektivikusan), és egy ún. munkalencsés − ezzel tudok dolgozni a számítógépen, meg olvasni.

A legolcsóbb lencséket választom, semmi cifrázás (Zeiss vagy Hoya, keményítés, reflexmentesítés, fényre sötétedés, mifranc − jószerint azt sem tudom, mik ezek), a számla túl a nyolcvanezren.

Ez egyhavi nyugdíjam kétharmada (teccik érteni? KÉTHARMAD!) Még jó, hogy 63 százalék kedvezmény jár nekem immár − de szép is megöregedni!

***

A közszolgálati tévék híradói − kissé, hm, simlis politizálásuk mián, ezt most és itt nem részletezném − mostanság kiakasztanak, nosza lássuk, mi van a kereskedelemben?

TV2, Tények, január  25., 18.30.  Az anyagok címei:

Földomlások
Elgázolta albérlőjét
Pofonvágta a tanárnőt
Nyakon szúrta a nevelőt
Ismét köpködött a vádlott
Összeharapta gyermekét
West-Balkán: szembesítés
Életet mentett a buszsofőr
Tízezreseket gyártottak otthon
Halálos gázrobbanás
Halálos kamionbaleset
Magánnyugdíjpénztárak (így, egybeírva)
ÁSZ-feljelentés: milliós tanácsadás szóban
Vizsgálat filozófusok ellen
Vita a kamatemelésről
Oltások a rák ellen
Támad az influenza
Újra befagyott a Balaton
Jeges utak
Meghalt egy magyar az Alpokban
Felvétel a moszkvai merényletről
Rendőr rángatta le a repülőről
Oscar-jelölések
Vastag jégpáncél
Új dinoszauruszfajt találtak


Gyakorlott haverjaim fölvilágosítottak engem, az újszülöttet: ez egy kifejezetten kiegyensúlyozott, vastagon közszolgálati Tények volt; máskor ÁSZ, filozófusok, kamatemelés − mi vaaan? Kinek van mumpsza? −, szóval ilyen szavak el sem hangzanak.

A médiatörvénynek nevezett gyalázatos katyvaszt szerintem cakunpak el kell felejteni. De állítólag volt-van benne valami 20 százalékos izé − hát azt valahogy, valami más rendeletben, jogszabályban, akármiben...: én biz’ megfontolnám.
 
***

Na de hát én egy vén csecsemő vagyok.


 

 

 


iWiW Google! Facebook! MySpace! Twitter!     Hozzászólás - Kérem jelentkezzék be!

 

Hozzászólások  

 
#1 bicuss 2011-01-27 14:04
Megsúgom neked: az egész életévek száma szerinti %-os árkedvezmény kész átverés. Átestem rajta magam is - pedig épp' korom mián lehetne már több eszem. Honnan a francból tudhatnám, hogy annak a keretnek valójában mennyi volna az ára, ha nem kéne engedni belőle x+n %-ot? Mi a fenéből tudhatnám, hogy a lencsék mennyibe kerülnének, ha a keret árából nem engednének x+n %-ot? Szóval, az én szemüvegem ára is (minő véletlen!) 40 ezer feletti volt, mint a tiéd, abból kaptam a kedvezményt. Így kb. kétszeresét fizettem annak, amibe a pár hónapja márkavédettsége t kapott "olcsószemüveg" (vagy mi, nem tudom pontosan a nevét) üzletében került volna, ha nem ülök fel az ofotért trükkjének.
 
 
#2 Metlin 2011-01-27 15:53
Úgy döntöttem, hogy hallgatok Presser Pici reklámkampányár a, és megvárom, amíg 100 éves leszek... (nincs az már olyan messze...) és majd akkor csináltatok új szemüveget, ingyér'
Szerintem, ez az egész szemüveg-biznisz egy Valóságos Nagy Kész Átverés Show, itt nem tudsz nyerni, mint ahogy máshol sem...
 
 
#3 Andai 2011-01-28 08:21
ne mán, hogy kiábrándíccsato k! előtte egy hétig búvároltam a netet,, hol tudom megúszni a legolcsóbban. hát mán megint átbasztak? bár mér csudálkozom? mindig ezt teszik velem.

mi az az olcsószemüveg-bolt?
 
 
#4 Andai 2011-01-28 20:42
miután többen meg akartatok győzni arról, h átvertek, utánanéztem picinyt egy haverom segítségével. az a két keret, VALÓBAN kb. 35-35 ezer volt még 3 hete (átküldte az ezt igazoló dokumentet!). annyit persze nem adtam volna értük. most 10-10ezerért mérték, vmi stetson márka. ami drága volt, az a 2 pár lencse: a távolbalátó árát a napfényre sötétedő bevonat emelte, a munkaprogresszí v meg azért ennyi, mert ilyen. a vision expressnél, illetve vmi magyar maszek hálózatnál vmivel drágább.
ösmét kérdem:
mi az az olcsószemüveg c. kezdeményezés?
 
 
#5 Metlin 2011-01-30 14:03
tudjátok hogy lehet valamit 10-ért eladni?
Úgy, hogy 100-ért kínálod, és adsz belőle 90% engedményt! és hülye népek ezt mind be is nyalják, és meg is veszik...

Egyébként az én szemüvegem is csodaszemüveg (VOLT KÉT ÉVE) akkor olyan drága volt, hogy meg voltam győződve arról, hogy ez mindent tud: ír, olvas, beszél, elsején kölcsönad... stb. Sajnos azonban az idő nem nekem dolgozik, mostanra - már alig látok vele, de húzom halasztom, nem csináltatok újat, mert drága, és nem fussssa.....
 
 
#6 bicuss 2011-02-07 17:24
Nézzed meg magadnak! Van üzletük Budaoesten is.
Itt van, la:
www.olcsoszemuveg.hu/
 
Creative Commons License



andai.hu