Nagy szövegek? Történelmi bemondások?  A többségük kamu, fals, nem gilt! Hitték volna, vazze?!

IV. Henrik „Párizs megér egy misét” („Paris vaut bien une messe” – na? tudok, mi?) felkiáltásának a történelmi feljegyzésekben halovány nyoma sincs. És Lajos? A legnagyobb Louis? A tizennegyedik? A Napkirály? Hölgyeim és uraim, ábránduljanak ki: sosem állította,  hogy ő maga  lenne az állam („L'état, c'est moi”), sőt: annak szolgálójának tartotta magát. A számsorban következő Lajcsi, a XV. nyögete („Utánunk az özönvíz” – „Après nous le déluge”) inkább Madame de la Pompadournak (Jeanne Antoinette Poisson, Marquise de Pompadour, hivatására nézvést kurtizán), a király híres szeretőjének tulajdonítható, ám sanszosabb, hogy e szavak sosem hangzottak el, csak a korabeli pletyka szülte őket. Ahogy legenda Marie Antoinette „Egyenek kalácsot”  − „Qu'ils mangent de la brioche” hírhedt, mélységes életidegenségről, tájékozatlanságról árulkodó ostoba mondata is; ezt bizony Jean-Jacques Rousseau Vallomásaiban találhatjuk: egy hercegnőről írta, aki kalácsot etetett volna az éhes parasztokkal.

Szakadjunk le a franciákról.

Goethe János Farkas, hivatására nézvést zseni, utolsó mondata az Allgemeine Literaturzeitung című irodalmi lap 1832. júniusi számában jelent meg elsőként nyomtatásban, de nem úgy, ahogy a köztudatban rögzült, hanem így: „Tárjátok ki az ablaktáblákat, hadd jöjjön be több világosság!” Orvosa, Dr. Vogel hozzáfűzi, hogy amikor egy percre elhagyta a szobát, még hallotta elsuttogni a Mehr Licht szavakat – amelyek az előzmények ismeretében nem hordoznak különösebben mély, filozófiai  értelmet:  egyszerűen világosban akart meghalni a gigász. Heinrich Heine az ironikus utolsó mondatok sorait bővítette volna, mikor hosszan haldokolva, állítólag franciául suttogta: „Dieu me pardonnera, c'est son métier!”, vagyis „Isten megbocsát nekem, ez a mestersége!” – ami tényleg kurva szellemes, csak hát szerencsétlen Heinrich, aki utálta a franciákat, majd pont haldokolva facsarta volna szegény, megfáradt agyát francia gondolkodásra? Ocsmány egy gengszter volt Hermann Göring, akitől a heinei (Ein Jude?!?!) irónia igencsak  messze állt, hát hogy a túróba mondott volna olyat, miszerint: „Ha meghallom azt a szót, hogy kultúra, a pisztolyomért nyúlok”− „Wenn ich 'Kultur' höre, nehme ich meine Pistole”. Ez a duma  Hanns Johst, náci író egyik, 1933-as darabjából származik.

És a magyarok?

A híres magyar mondatok biz’ cáfolhatatlanok. Ott tündökölnek a szellemtörténet legfényesebb csillagai közt.

A minap Nagy Anna, hivatására(?) nézvést kormányszóvivő(?) kifejtette http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/video/106871, kb.: ha valaki, az új adórendeletek következtében (amelyeket a hon felvirágzásaként, a jólét zálogaként promotáltak, ugye) kevesebbet is keres ezentúl kétezer forinttal, de nem egy teljes napig kell tökölnie adóbevallása kitöltésén, az már jobban járt,  hiszen egyszerűbb lett az élete.

Ekkora érzéketlenségről, gőgről, mélységes életidegenségről, tájékozatlanságról árulkodó ostoba mondata, tán csak szegény Mária Toncsinak volt, az a bizonyos kalácsos, de hát az ugyebár nem hangzott el a francia királynétól - oszt mégis lenyakazták csórikámat.

Hogy az (életrajza szerint magasan kvalifikált, többdiplomás, számos poszton tanult-tapasztalt-ügyködött) hölgy szövegére milyen válasz passzolna? Megfelelő súlyú és ösmertségű riposztot esmeg a franciáknál lelünk. Amikor a waterlooi csatában a Régi Gárda három zászlóalja visszavonult, Cambronne tábornokot (Pierre Cambronne, hivatására nézvést vicomt, generális, profi hős) megadásra szólították fel. Rövid válasza: „Merde!” – „Egy szart!”.

Van néhány egyéb ötletem is, de azokba még a marcona morc Cambronne is belepirulna tán.

***

Na, jóccakát...


***

JA, ÉS TESSÉK MEGMONDANI: MI VAN A VÖRÖSISZAP-KATSZTRÓFA ÁLDOZATAINAK ADOMÁNYOKBÓL ÖSSZEGYŰJTÖTT 1.3 MILLIÁRDDAL?
 

    Hozzászólás - Kérem jelentkezzék be!