Amikor hatvannégyben először lenyomták a Tenkes kapitányát, Polgár Gyula nem látta.

Számos oka volt ennek, legelsőbben is (mint az anekdotabeli falu harangjának esetében): nem volt tévéjük. Ám valahogy a levegőben, készülék nélkül is terjedt az egész – Polgár, bár nem látta őket, de tudott Eke Mátéról, Buga Jakabról, meg hogy a labancok totálisan hülyék. N., akinél volt tévé, úgy mesélte, hogy még véletlenül sem ölnek meg senkit a tizenhárom rész alatt, azaz egyszer, véletlenül: verekedés közben egy kés a nyelével! áll a földbe, abba szerencsétlenül beleesik egy böszme labanc és annyi. Később, amikor a számtalan ismétlés során némely részbe betekintett, ezt a jelenetet nem találta Polgár, csak a kor (majdnem) legrosszabb színésznőjét (Krencsey Mariann) és (talán)legrosszabb színészét (Ungváry László). Zenthe Ferenc diadalmenete volt a sorozat, ami országos diadallá lett. Immár több mint négy évtizede mutogatják folyvást, szinte alapművé vált: Zenthe a szájával felemelt és kiivott egy poharat – és tette ugyanezt, ugyanő a Magyar Vándor című moziban is. No és megdalolták, és a blüettet orrba-szájba sugározták rádióban, strandokon, vurstlikban:

És akkor jött a Tenkes kapitánya,
Ő odacsap, hol sanyargatni lát,
És emiatt az ember úgy imádja,
Ezt az irtó klassz kapitányt.

Ott van már rég DVD-n, és most, 2009. nyarán musicallé variálják, a siklósi várban lesz az ősbemutató, Zenthe helyén Stohl Buci – más már nem is hiányozna Polgárnak.

– No és hogy hítták a kutyát a Négy páncélos mellett? – a kérdezett többnyire lefagy, Polgár meg triumfál: – Hát Gömböcnek, baszkikám! No, itt már azért lőttek böcsülettel, hullott mind a gaz labanc, azaz náci;irtásukban élenjárt egy tank, fedélzetén Gustlik, Janek, Grigorij meg a többiek; körülöttük szexis nők rádiósként, ápolónővérként. Csak egy fokkal volt kevésbé bárgyú, mint a Tenkes, idézet egy rész ismertetőjéből: „A páncélos létszáma a visszafoglalt Gdanskban egészül ki, amikor a furfangos öreg paraszt fia is hozzájuk kerül”. A DVD-n, amelyen ez a szöveg szerepel, nagy bötükkel jelentik: a lemezen ott vannak a korabeli magyar cenzorok által kivágott jelenetek is. No, ez azért érdekelné Polgárt: mitől voltak a magyar forgalmazók pápábbak a főrabbinál , cenzorabbak a lengyeleknél – de azért arra nem veszi sem a fáradtságot, sem a pénzt, hogy utánajárjon ennek. A kis szőke főszereplő srác, Janus Gajos elhízott rendőröket játszik a tévékben mostanában látható lengyel mozikban; a böhöm darab Gustlik, azaz Franciszek Pieczka nagy Vajda-filmek (Menyegző), meg kisebb magyar alkotások (Ördög vigye, Csoda Krakkóban) szereplőjeként bukkan elő időnként.

1968-ban a lengyelek ismét nagyot dobtak: tizennyolcat. Tizennyolc részes volt a Kockázat című sorozat, megint a második világháború, megint harc a gaz nácik ellen, ám most már ravaszabbul: a lengyel főkém, bizonyos Stanislaw Kolicki beépül az Abwerhbe Hans Kloss néven, aztán kavar, mint egy NDK turmixgép. A szép szőke herceg, azaz kapitány világsztár lett a világ keleti felén. Stanislaw Mikulski pendlizett-forgatott a szoctábor minden országában, nálunk főszerepelt A gyilkos a házban van című krímiféleségben, amely gyilkos Budapest tán legszebb lakóházában van-volt: a Pozsonyi út és a Szent István park sarkán. Aztán Mikulski focizott még a SZÚR-on is, és kisgyerekek dalolták a „Virágéknál ég a világ” dallamára:

"Kloss kapitány az ágy alatt

Kergeti a svábbogarat.

A svábbogár nagyon büdös,

Kloss kapitány nagyon dühös."

Kb. ez volt akkoriban Magyarországon a sztárság csúcsa.

Időrendben megint a magyarok jöttek: hatvannyolcban készült a Bors. Főrendezte Herskó János, egyes epizódokat Simó Sándor, Sándor Pál dirigált. Tehetségük nem takarhatta el a blődségeket és az alapszituáció sem változott: a kommunisták bátrak, ügyesek és hősi halált halnak, ellenfeleik a degeneráltságig ostobák. Eredetileg öt részes lett volna, de a városi legenda szerint az utolsó forgatási napon Bujtor meg Koncz úgy döntött, nem halnak meg a rájuk lőtt golyózáporban: szanzsén kilovagoltak a képből és napokra eltűntek. A filmet így kellett leadni, de hát két horthysta tiszt csak nem maradhat életben – folytatták (se non e vero, e bon trovato, ha nem is igaz, jól van kitalálva). Nagy szereposztás volt: Rajz János, Garas, Tordy és Gobbi Hilda mellett jó csajok is: Pécsi Ildikó, Szegedi Erika, Almási Éva, Esztergályos Cecília, még virágkorukban. Az külön gyönyörűség volt, amikor Antal Imre oktatta Sztankayt, hogyan kell görögkatolikus módra keresztet vetni – Sztankayt, a görögkatolikus pap fiát… Ha Polgár kortársaival társalog, a dumálgatás szerves része az akár többször fölbukkanó: – Megcsíptük, Oszi! – Meg, Dezső bátyám! – párbeszéd. A vicc az, hogy ezt Polgár már visszahallotta tizen- és huszonévesektől is, mert állítólag nagy kultusza van ma a sorozatnak, és ha egy ilyen szöveg fönnmarad, az már maga az örökkévalóság.

Mint ahogy máig, sőt, valószínűleg soha többé nem lehet használni az „egy óra múlva itt vagyok!” mondatot, mivel az már szinte logó, védjegy. Ez volt a címe az 1971-ben forgatott sorozatnak, a sztori a régi: második világháború, ellenállók és fasiszták. Polgár hajlamos némi igazságot fölfedezni ama pesti bon mot-ban, miszerint: „Ha Magyarországon ennyi ellenálló, partizán lett volna, lófütyi sem jut a németeknek, nyilasoknak”. Harsányi Gábor domborította a főhőst, a csellengő kis proliból öntudatos kommunistává váló srácot – nagy színésznek indult, ki tudja miért süllyedt el? És körötte óriások: Gobbi, naná, mint fő kommunista: neki legalább hihető, mert személyesen átélt volt. És a hamvas-bombázó Venczel Vera, és Márkus László, és Nagy Attila, Őze Lajos, Kállai Ferenc, Greguss, Bessenyei, Ajtay, hoppá! Az már más kérdés, hogy totál lemosta őket az ősepizódista Gyenge Árpád, mint Spillerkém, az utcaseprő. A név zseniális volt, akár a verőemberé, a brutális rendőré is: Katica. Csányi János játszta, a kiváló Wagner tenor, aki akkoriban számos filmben pofozott, verekedett: kigyúrt volt, izmos – hiánycikk a megannyi göthös színész közt.

***

A fenti sok hős közül (mert hősök voltak, úgy lettek megalkotva-elfogadva) egyedül Stirlitz standartenführer vette komolyan az ellenséget, aki-amely A tavasz tizenhét pillanata című, 1973-as szériában már nem volt együgyű, ellenkezőleg: ügyes és módfölött ravasz. Stirlitz az író, Julian Szemjonov által kitalált személy volt, aki – némi Sorgés meg Radó Sándoros beütéssel – leginkább egy bizonyos Willi Lehman nevű németre hasonlított: e „tisztafajú árja” már az 1920-as évektől a német kémelhárításban, rendőrségen majd a Gestaponál dolgozott; 1929-ben lett szovjet ágens, Breitembach fedőnéven – 1942-ben bukott le. A kilencvenes években egy nagy közvélemény kutatás alanyai Stirlitzet látták volna legszívesebben Oroszország elnökeként. A hallgatag, morc spiont Vjacseszlav Tyihonov, a Háború és béke Bondarcsuk rendezte monumentális filmváltozatának (1968) Bolkonszkíj hercege (a King Vidor-féle, 1956-os hollywoodi giccsben: Mel Ferrer) formálta meg, hihetetlen hatással: amikor a deli kém fölbukkant a képernyőn, kihaltak a szovjet városok, szünetelt a bűnözés az utcákon, megnőtt az áram- és csökkent a vízfogyasztás. Ez nem vicc, ez tény: mindenki a tévé előtt dekkolt, a mindenkibe beleértve Brezsnyevet meg Andropovot, a KGB akkori főnökét: ez a cég volt a sorozat megrendelője. Polgár országában Stirlitz ezredes elérte a létező legmagasabb rangot – a sorozat narrátorára, narratív stílusára alapuló viccek hőse lett:

– Levél – gondolta Stirlitz.

– Bejött – gondolta a bomba.

*

– Letartóztatom - gondolta Müller.

– Lelövöm - gondolta Stirlitz.

– Csütörtök – gondolta a pisztoly.

*

Stirlitz bosszúsan vette észre a díszegyenruháján éktelenkedő nyálfoltot és – életében először – megrémült:

– A rádiós köpött – gondolta.

Polgár Gyula pár éve konok tévébuzi, amcsi sorozatokra lőtte be magát. Vannak itt is, most is hősök bőven, de azt azért nem hiszi, hogy dr. Hause-t bárki megénekelné. Habár…

    Hozzászólás - Kérem jelentkezzék be!