Menjen aluljárókba, a híd alá, vagy a jó büdös francba.

Halványuló emlék: Apu-Anyu a Híradó-moziban volt, és mesélik, hogy láttak orrszarvút, meg a francia Riviérát – hasonló fogalmak röpködnek a levegőben: a Híradó kisfilmjei nyitották a világot pesti százezreknek. A hét éves Polgár csak néz: Riviéra? Orrszarvú? Ez őt nem érdekli.

De később!

Polgár némely kortársa hajlamos úgy emlékezni, hogy gyerekségük, ifjúságuk idején minden és mindenki uniformizált volt: az élet, a tárgyak, az emberek. Polgár emlékszik unikumokra, bár megengedi: ezek a kivételt erősítő szabályok voltak.

Például a Híradó mozi, a Lenin körút és Dohány utca sarkán. (Később lett ugyan valami budai társa, áh, hitvány epigon, nem összehasonlítható.) Itt egész áldott nap és a hét minden napján vetítettek. Reggeltől estig. És folyamatosan.

Akkortájt minden moziban szigorú rendben kezdődtek az előadások, elébb csak délután, három alkalommal, majd (és ez már a hatvanas évek közepe) délelőtt is három, mindezt megfejelte később az éjszakai vetítés, úgy tizenegy tájban. A kezdésre pontosan kellett érkezni, – A későn jövők csak a Híradó- és a nagyfilm közti szünetben foglalhatják el helyeiket” – így szólt a tábla az előcsarnokban, a pénztár közelében. Az már megengedőbb, későbbi időszak szabadságélménye: ki-ki beülhetett egy vetítésre akár a film felénél, aztán eljöhetett a második fele, vagyis a következő előadás közepén. Ezt a lazaságot a multiplexek, mint a múltat, végképp eltörölték.

Így hát a Híradóba bármikor, bárki betelepedhetett. Kettő forintért, majd kettőötvenér– mérték a jegyet; mintha hátul valami szeparáltabb páholysor is rémlene Polgárnak, oda tán négy forint volt a zsuga. Erősen lejtő nézőtér, a széksorok mindkét oldalán, lent a padlónál halványlila világítás, meg a jegyszedő nénik időnként fölbukkanó zseblámpája segített letelepedni. De erre alig volt szükség, a mozi ritkán telve, üres hely szinte állandóan, és mindenki oda ült, ahova akart, közelebb, távolabb a vászontól – már ha ott még nem foglalták le a székeket.

Márpedig lefoglalták sokszor, sokan. Nem feltétlenül mozirajongók, pláne nem kisfilm zabálók, merthogy a Híradóban ezeket lehetett látni: híradófilmet és kisfilmet, ma dokumentumfilmnek hívnánk, megspékelve némi rajzfilmekkel – ezzel is utalunk a mozi nézőközönségének módfölött vegyes jellegére.

Beültek ide valódi híradórajongók, minden csütörtökön újították a Mokép heti híradóját, bevezetőként a Kádár címer, alákeverve a Rákóczi induló. Aztán jöttek a rajzfilmek – ezeknek stabil gyerekközönségük volt, egy bélást mindig össze tudott kaparni nekik anyu-apu és akár egyedül is elengedték ide a kisebb klambókat. Természet-mozik, termelési összeállítások, az acélöntés műhelytitkai, jószerint csak itt látható távoli tájak – ismeretterjesztés töményen, kisebb szünetekkel megszakítva, adj neki: itt most okul mindenki, ha beledöglik is.

Beesett ide eső elől máshova menekülni nem tudó járókelő – egy kávé, üvegpohárból, gyűrhető alukanállal (ezeken edzhetett az ifjú Uri) valamely presszóban három froncsi, plusz a jatt és kinézik az ember egy idő után. Jött ide lógós diák; némi átmeneti fedelet-meleget vágyó koldus és némi fedelet-meleget vágyó szerelmespár: ők ültek leghátra. Polgár saját tapasztalatból tudja: nem sokat láttak a vetítettekből. És nemcsak tinik fonódtak itt össze: „vén”, huszonéves-harmincas párok, vélhetően (nem egymással) házasok, kimagyarázható szabadidő hiányában, a melóból, tán közös munkahelyről kiszökve, haveri kölcsönkecó nélkül.

A vetítés olcsó volt és hosszan tartó: bár hivatalosan csak egy órán át lehetett bent ülni, de ha nem volt túlságosan nagy tömeg a jegyszedő nénik nem sokat törődtek, ki mennyit mozizik, alszik, szeretkezik. No jó, ez utóbbiakra néha rászóltak, mármint kizárólag a nézők, ha ugyanis kissé hangosabbakká váltak. Mármint a szeretkezők.

Polgár minden célra használta a színes, tán kerámia domborművekkel díszített oszlopok közti teret - motívumok visszatértek a vászon körül. Fölösleges időt elütve híradózott, eső- és/vagy pia-áztattan ejtőzött, és hát igen, bújt ő is a leghátsó sorba meg az éppen adott csajba.

A Híradó mozi megszűnt. Fölöslegessé lett. Híradók ezer tv-csatornán, naponta ezerszer. Nonfiction filmeknek (ma így nevezik őket), tájaknak, ösmeretterjesztésnek ott a Spektrum meg a Discovery, stb. Rövid művészfilmeket art kinókban (ma így nevezik) vetítenek. Aki meg piás, ázott, fáradt, hajléktalan, talán a szerelem űzi – menjen aluljárókba, a híd alá, vagy a jó büdös francba.

    Hozzászólás - Kérem jelentkezzék be!