Polgár Gyula, még ha névtelenül is, de úgy szegről-végről halhatatlan, és ő rühelli ezt, mint a mosott szart.

A ruhaneműt kóvbojnadrágnak nevezték, és mértékadó körök (értsd: szülők, rendszerideológusok) szerint csak a jampik viselték. Volt ekkor az ötvenes évek vége, hatvanasok legeleje. A cucc itthon, vászonból készült, sötétkékből, vékonyból, mint akkortájt a női halásznadrágok. És pont úgy, mint azokat, e "macsó" viseletet is fehércérnás tűzések díszítették a varrásoknál, a zsebek környékén - baromi ronda volt. Ám mivel a közhiedelem szerint ilyenben jártak a kóvbojok, az amerikai kóvbojok - ez kellett mindenkinek, hát, hogy a francba ne, amerikai divat, amerikai származék, a szentségit! És jampiruházat ide, jampiruházat oda, tömve voltak velük a ruházati boltok, még az Úttörő Áruház is, amely aztán igazán ideologikus hely volt, lásd a csupán már a nevét.

Polgár azt a mai napig nem tudja, miként lett a jeansből, ami a világ minden nyelvén jeans, itt, Magyarországon farmer. Valahogy így alakult. Népköltés. Amikor a Tanti Angliából sok év után először jött látogatóba, 1962-ben, megkérdezte Polgárt, mit hozzon neki ajándékba. A srác habozás nélkül írta: kóvbojnadrágot. Ezt a Tanti persze nem értette. Aránylag hosszú levélváltás során tisztázták, hogy Polgár egy jeanst szeretne, mégpedig Levi's-t: ezt az egyetlen márkát ismerte. A Tanti hozott is egyet. Egy Lewi-t. Vagyis egy klónt. Amiként Lee helyett hozhatott volna Ly-t is. Ráadásul turkálóban vette, naná. És az a Lewi - tűzött volt, fehér cérnával! És Polgárnak még hálásnak is kellett lennie!

Amint a Tanti hazautazott, Polgár valamelyik szekrény aljába vágta a gatyót, amelynek további sorsa ismeretlen.

Ekkor már tombolt a farmerőrület. Nem csak itt, de az egész világon. Divathóbortnak indult, mára úgy tűnik, az emberiség kultúrtörténetének legmaradandóbb ruhadarabja lett. Elvileg módfelett demokratikus viselet, hordja csóró és milliárdos, kanálispucoláshoz éppúgy fölvehető mint - szmokingzakóval, habos inggel, propellernyakival - az angol királynő fogadására. No persze az ott hordott farmer esetleg arany szállal hímzett, gyémántokkal kivert.

Itthon farmer természetesen nem volt kapható. A hiány oka kettős: ideológiai és anyagi. Egy szocialista ország ifjai nem járhatnak ilyenben - akadtak helyek, rendezvények, iskolák, színházak, ahol tiltott viselet volt. Az anyagi ok: no ne már, hogy erre költsük az ország kicsiny devizakészletét!

És mégis: lassan mindenki farmert hordott.

Kiment a kis csempész dugott dollárokkal Lengyelbe, ott a Pevexnél 180-200 forintnyi dezsőért adtak egy Wranglert, fölmarkolt ötöt-hatot, méret nem számít, mindegyikre volt kuncsaft itthon - 1800-2000 forintért. Mások Jugóból magánimportáltak és a Tangón valamit mindig lehetett kapni. Super Riffle! Jordan! Polgár egy ilyet újított be, "beépített", barna, fonott bőrövvel, barna fonott bőrdíszítésekkel a zsebeken - ma tök kúlnak minősítenék. Ez hatvanhétben lehetett, Polgár vasággyal együtt sem volt hatvan kiló, csontjai átütöttek a bőrén. Hatvankilencre fölszedett egy tízest, teljes ruhatárcsere - a Jordan-t jó áron passzolta tovább, hiszen addigra kellően betörte a vastag szövetet, mosta szinte naponta, még amúgy nedvesen vette föl, hogy önnön combjain, sípcsontján dörzsölgesse smirglivel, vagy, ha úgy adódott, a Dunánál: homokkal, kaviccsal.

Épp egy ruházati cégnél dolgozott akkoriban, a Jordan pótlásául a minimális nagyker-keretből szereztek neki egy Lee-t, hozzá indiai géz-, avagy gyolcsing - a csajok deszkát pisiltek a gyönyörűségtől (remélte legalábbis Polgár).

Pár évre rá maga is csempésszé lett, Madridból fél tucat nadrágot hozott, csakis Levi's-t, önmagának egy khaki színűt, ami akkor a menők között is a legmenőbb volt. A repülőjegy árát duplán nyerte vissza az ügyleten.

A hiány tartósnak bizonyult, bár az állami import lassan fölébredt, hiszen rájöttek okosék, hogy bármilyen kicsi is a devizatartalék, ilyen cserearányok mellett meg lehet sokszorozni. Így hát lett néhány üzletben desszortált, vagyis csak egy-két méretben kapható, pár száz "valódi" farmer, amit aztán percek alatt szétkapkodtak - az ország menthetetlenül telhetetlen volt.

Polgár Gyulát ekkortájt már épp egy szocialista gyáróriás alkalmazta, egy könnyűipari fellegvár. Főnöke okos, ravasz, nagy szakértelmű, többdiplomás, egykori Ford ösztöndíjas; KB-tagként megfelelő lobbi-erővel - amúgy elviselhetetlen természettel. Hosszas és kiváló szervezőmunka után ő kezdett el farmerszövetet gyártatni. Polgár, aki reklámszakiként azért nagyjából szerette tudni, mit is kell eladnia, akkor sok mindent megtanult a farmerekről. Hogy az nem vastag, hanem nehéz szövet, négyzetméterenként 450 grammot nyom, vagyis 12.5 - 13 unciát; hogy a szövetnek van lánciránya és a legfontosabb a valódi indigó festés: minden más színezés úgy fos, ahogy van.

A vezérigazgató még a konfekcionálást is megszervezte, sőt a kereskedést is - bár ezek még odébb voltak. Mindenekelőtt a cuccot be kellett dobni a piacra. Ebben Polgárnak komoly szerepet szánt, és ő - ritkaság! - lelkesen vállalta ezt: látta benne a fantáziát. Sokat dolgozott különböző reklámterveken, -kampányokon, egyre újabbakat készítve - a vezérigazgatónak ugyanis egyik sem felelt meg. A vezér azon vezetők közé tartozott, akik úgy gondolták-gondolják, hogy csak az van jól megcsinálva, amit ők csinálnak meg. Mindenbe beleszólt. Egy több ezer embert foglalkoztató, többszázmilliós forgalmú vállalat élén a szó szoros értelmében szarságokkal töltötte az idejét: milyen klotyópapír kerüljön a központi iroda elnöki emeletének illemhelyeibe. A legnagyobb vitájuk Polgárral az új termék elnevezése körül alakult ki, lévén alapvető a nézetkülönbségük. A vezér úgy vélte, az új szövet neve az lesz, ami: farmerszövet. Polgár márkanévért harcolt, először csak azért, hogy egyáltalában legyen. Amikor ezt átverte a vezér ellenállásán, akkor jött a még nagyobb borzalom: mi is legyen ez a név? Polgár úgy másfél százat írt össze, a vezér mind a másfél százat kivágta. Polgár - akkor még! - makacs is volt, hiú is, saját szakmájában császár, ismerte saját értékeit: nem engedett, végül megállapodtak.

Trapper lett a szövet neve.

Ekkor már a cég magasabb vezetői is beszálltak a buliba, és bár tudták, hogy ha a vezér elfogadta Polgár névjavaslatát, azon nem lehet változtatni, azért igyekeztek bizonyítani hozzáértésüket, egyáltalán: létüket, hiszem miért fizetnék őket, miért lennének igazgatók, vezérigazgató-helyettesek ha nem pofáznának bele mindenbe. Egyikük aggálya: - Trippernek fogják hívni! - Az a jó! - örvendezett Polgár: - Ha egy termék nevét kifacsarják, az azt jelenti, hogy ismerik!

A BNV-n szándékoztak előrukkolni a szövettel. Akkortájt számos cég erre bazírozott, újdonságait, legyen az bármi, ekkor mutatta be, hiszen ide koncentrálódott akkor a sajtófigyelem, no meg a főnököké, a legnagyobbaké, akiket nyitáskor hosszú sleppel övezve vezettek végig a csarnokokon. Egy külön grémium ilyentájt osztogatta a Kiváló Árú címet, az nagy elismerésnek számított, no meg hát a tömeg sem volt lebecsülendő, a látogatók, akiknek a BNV - Esemény volt, nem is akármilyen, hiszen olyan cuccokat láthattak itt, amelyeket aztán soha többé, mivelhogy a legérdekesebbek azért a külföldiek standjai voltak.

Polgáré lett a cég standja is. Neki kellett koncepciót kialakítania, terveztetnie, kiviteleztetnie. A vezért korábbról ismerő kollégái figyelmeztették: ebbe minden elődje belebukott. A vezérnek ugyanis semmi sem felelt meg, soha. Polgár fölényesen vonogatta a vállát, úgy vélte, kitalálta a csodaszert: minden fázist részletesen leírt, naponta akár többször átküldte a nagyfőnöknek jelentéseit és csak akkor lépett tovább, amikor az a kekec pasi jóváhagyóan aláírta a dokumentumokat. Nem volt egy négyzetcenti, amire ne kért és kapott volna engedélyt. Nem volt egy négyzetcenti, amit ne az engedély alapján alakíttatott volna ki. Büszke volt önmagára. Önteltsége csúcsra járt, mikor a stand elkészült - egy teljes nappal a nyitás előtt! Aki kicsit is járatos az ilyen kiállítások építésében, az tudja: elöl már engedik be a nézőket, amikor hátul még kopácsolnak valamin, az utolsó pillanat után. Huszonnégy órával előbb elkészülni?! Hihetetlen teljesítmény, ami Polgárnak elég sokba került: saját zsebből fizetett ugyanis munkavezetőnek, ácsnak, segédmelósnak, grafikusnak,
kirakatrendezőnek elképesztő mennyiségű piát.

Eljött a nyitás napja és Polgár legnagyobb truvájának ideje. Volt egy ötlete, ami kivételesen azonnal megtetszett a főnöknek is: ne tűnjék úgy, hogy a Trapper nevet "államilag" találták ki, hirdessenek ötletpályázatot, mi is legyen a márka. A szavazatokat a standon elhelyezett dobozokba lehetett benyomni és magas díj várt a győztesre: pár száz forint.

Értsünk szót: ez itt egy átverés volt, még ha aprócska is. Egy előre eldöntött valamit utólag legalizáltak - mint oly sokszor a történelemben. Polgárnak csak azért kellett imádkoznia, hogy akadjon valaki, aki valóban a Trapper nevet találja megfelelőnek. Mindenesetre azért bebiztosította magát: ha a kiállítás látogatói között nincs ilyen zseni, akkor az egyik urnába dobja a haverja haverjának édesanyja által kitöltött cédulát, pontos névvel és címmel, no meg a névjavaslattal: Trapper. Erre a (második) csalásra nem volt szükség: úgy a harmadik estén, mikor napi szokás szerint kinyitották a dobozokat, az egyik cetlin ott díszlett a név - ám Polgár ennek már nem tudott örülni.

Ő ugyanis három nappal korábban fölmondott.

Merthogy egy órával a hivatalos nyitás előtt megérkezett a vezér és stande-pityere szarnak minősítette az egész standot. Azt, amelynek minden négyzetcentiméterét ő hagyta jóvá.

Akkoriban kicsi öröm volt fölmondani, elég súlyos következményekkel járt a bejegyzés a munkakönyvben: "fölmondás a dolgozó részéről" - évi rendes
szabadság csökkentése, bérmaximalizálás, ilyesmik. De Polgár még őszinte ember volt, ordított, toporzékolt és abban a szent pillanatban elhúzott: kedvelte az ilyen gesztusokat. (Meg aztán könnyen lehetett nagy pofájú nagylegény: voltak korábbról állásajánlatai; a jogszabályok kijátszhatók; mellékstátuszai, alkalmi megbízásai megmaradtak.) Hangyányi bosszú: hóna alá vágta a Trapper-kampány minden papírját a rengeteg zseniális ötletével (pl.: reklámfilm, alig tizenöt másodperces; Alfonso improvizál valamit, szöveg: - Idefigyeljenek emberek! Ezek Trapper farmerek!). Polgár úgy vélte, ezek az ő szellemi termékei, azt csinál velük, amit akar - de hát ez persze nem volt igaz, hiszen ezért kapta fizetését: amit termelt, az a gyáré. Mindegy: a kutya sem keresett rajta soha semmit. Már csak kritikus kivülállóként szemlélte az akkoriban hihetetlen összegért lenyomott promotálást: elképesztően zavaros, eklektikus, összefüggéstelen volt szakmailag, de még a vízcsapból is Trapper folyt - Polgár akkor bukott ki, amikor az Erkel Színház függönyére is egy bazi nagy Trapper hirdetés került.

A márka is, a gatya is befutott: bár itthon (a közítélet szerint) csak a bunkók hordták, de több millió darabbal elárasztották az egész Béketábort, ám ott még ez is kevés volt. A SZU-ban egyetlen darabért egy bomba nőt lehetett szerezni a turistaút idejére. A Népköztársaság útján, a Trapper bolt előtt mindig állt két-három turistabusz - Inturiszt, Balkanturiszt, Cedok - : utasaik bent gyilkolták egymást.

A nadrág (a Tisza-cipővel!) egy korszak, egy életérzés, egy kultúra kvázijelképévé lett a világ keleti részén (Tripper farmer drága kincs!/ Jó ha van, de jobb, ha nincs) - és e szimbólumnak Polgár Gyula volt a titkos keresztapja.

A cucc itthon aránylag korán eltűnt, aztán a rendszerváltás után elvesztek a KGST országok is, mint vevők, oszt kész, vége, konyec. A vezér még miniszter is volt egy darabig, de már évek óta nem hallott felőle Polgár, ám nem félti: okos, ügyes a faszi, tuti multimilliomos most, nyilván. Pár esztendeje egy maszek újra gyártani kezdte a nadrágot, brazil anyagból; a Fő utcában árulta, vett belőle állítólag Raul Castro is. Polgár Gyula 2008 augusztusában mentette el a számítógépére az MTI-hírt: "A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elfogadta a hetvenes években a Trapper márkájú farmerek gyártásáról ismertté vált X.Y vállalat végelszámolását."

Polgár sosem hordott Trappert. Új világmárkák jöttek-maradtak-eltűntek; tele farmerrel a magyar ugar is, kapni másfél ezertől másfél százezerig. Ő most, csóró nyugdíjasként is Levi's-ben jár, kizárólag 501-esben, a gombos-sliccűben - már ha kimozdul otthonról. És még ma is szégyelli magát, hiszen részt vett egy átverésben, országos bundában, levajazott buliban, blöffben, amellyel azt akarták elhitetni 1978-ban, hogy a nép, az istenadta, a gatyáját maga körösztölheti el, a zannya szömit.

    Hozzászólás - Kérem jelentkezzék be!