Polgár Gyulának még ma is, túl a hatvanon, olykor módfölött nagy arca van. Időnként nem átallja például magát Prousthoz hasonlítani, mondván, hogy míg a franciának egy teasütemény indította be az agyát, neki ehhez elég egy fotó. Addig nem lenne baj, míg csendben maradna, de hát meglódul a szája is, dumál rendíthetetlenül.

− Istenkém, ez meg itt Brigitte Bardot, azaz BB, ha jól látom: ezerkilencszázhatvanból. Az a drága, kölyök-pimasz feje, azok gyönyörű mellei… Az persze bakfitty, hogy most felismerem, de akkor! Hogy a fenébe tudtuk mindannyian, mi ez a két betű, ki ez a csaj? Hogy a fenébe jött át annyi infó róla, valódi és képletes vasfüggönyökön?

 − Hát például a Világ Ifjúsága című havilapból is. Ezt ugyanúgy barnában-fehérben nyomták, mint a Képes Sportot, Ez a divatot. Mai fejjel azt mondanám: a lap egyik hangyányi jele volt a Kádár-féle konszolidációnak, a kis lazítások politikájának. Ötvennyolcban startolt, kifejezetten azzal a feladattal, hogy valami ablakot nyisson a földgolyóra, persze jól ellenőrzött kilátással, politikus képet alkotva a világ ifjúságáról a magyar ifjúságnak, no már úgy, ahogy a hatvan és a halál közötti illetékesék a világ és Magyarország ifjúságát elképzelték.

− Vastagon politizált a lap, meglehetősen aránytalanul: az írások többsége a szocialista táborral foglalkozott, aztán jöttek az aggodalmak a gyarmati sorban senyvedőkért, és csak ezt követően jutott hely a minket érdeklő témákra, helyekre − röviden: a Nyugatra. Ez is több volt az addiginál. Ezt még mi, kissrácok észrevettük és díjaztuk; jóval később más okból is becsültem a lap szerkesztőit: megannyi, az ötvenhatban játszott szerepéért lefeketedett, szilenciumra  ítélt, sőt börtönből szabadult írót-újságírót foglalkoztatott: szükség volt nyelvismeretükre. Nézd, ott egy hirdetés, arról a kis boltról, amiről már meséltem neked, a Maja és a Körút sarkán, ahol ezek szerint nem csak vietnami papucsot, bulgár rózsaolajat, de párizsi nyloncuccokat is lehetett kapni.

− Párizsit! Istenem, talán ilyet hordott BB is! Filmjeit nem láttuk, akkoriban még nem hozták be azokat, meg hát a magunkfajta tizenkét-tizenhárom éves surmókat be sem engedtek volna a mozikba. Ám valahogy mégis tudtunk a csaj karrierjéről, balhéiról, merthogy mindazt, amit a kinti paparazzók, bulvárújságírók írtak róla − a legkisebb zűrjét is botrányossá nagyítva −, az nálunk úgy jött le, hogy íme, a dekadens, romlott Nyugat. A kurva anyjukat: ha ez a csaj a dekadens nyugat, hát akkor ide vele, még inkább.

− Nincs az az agg, évtizedek éve praktizáló anatómus professzor, vagy akkori Casanova, Don Juan, Szindbád, aki alaposabban ismerte volna bármely nő testét, mint mi, aligkamaszok Bardot-ét. Kevés nyersanyagunk volt pedig, amiből tájékozódhattunk volna, de megtettük, olykor kemény pénzekért: egy-egy Világ Ifjúsága három forint ötven fillérbe kóstált, letépett hátlapját, amin a nők, A NŐK! voltak, öt forintért árulták aljas, szemét kufárok –  velünk korúak, osztálytársaink, például.

− Vékony a karja. Csontos a válla, térde. Nyeszlett a combja. Keményen bíráltunk, ám kb. jogosan: a valódi ítészeknek hasonló kifogásaik voltak BB testéről. Volt némi igazságu(n)k, de inkább a verseny része lett ez a gyalázkodás: az egyik oldalon a kamaszos, vékony francia, a másikon az asszonyos, telt olasz kancák – Sophia Loren, Gina Lollobrigida.

- Emlékszem egy délutánra, amikor G.-éknál, aki gazdag kölyök volt, minden létező képet fölvásárolt-beszerzett, nos, ott fölragasztottuk a falra a három szexbomba képét és órákig elemeztük őket. Egyáltalán: a szexbomba szót is akkortájt hallottuk először; az első, a kifejezés „föltalálója”, Marilyn Monroe, bár elébb startolt e minőségében, még nem jutott el hozzánk − hiába: Ámerika messzire vagyon.

− Makacs rajongók voltunk: aki Lollora esküdött, nem árulta volna el őt BB-ért és fordítva. És tettük ezt minden harag ,elfogultság nélkül és főleg: abszolút laikusan, hiszen még csak sejtelmünk volt arról, hogy AZZAL nem csak pisilni lehet…

− Én sokáig BB hívő voltam, míg föl nem bukkant CC, azaz Claudia Cardinale aki nem volt annyira gizda mint a francia, de annyira duzzadt sem, mint a másik két itáliai és egyáltalán: színésznő is volt, nem akármilyen, lásd: Nyolc és fél.

− Aztán őt is ejtettem, Ursula Andressért. A képet akkortájt mindannyian ismertünk: egy nő kifelé lépdel a tengerből. Egy nő?  Egy szexistennő. Fingunk sem volt, hogy ez egy Bond film jelenete, azt sem tudtuk, egyáltalán mi az a Bond film, de a nőért teljes egyetértésben rajongtunk, BB-CC-SL-GL hívők, mind.

− Ma ezek a szexbombák − vénasszonyok. Csúnya vénasszonyok. Nem, nem hiszem azt a szöveget, hogy  valaki, bárki „szépen öregszik”. Az öregség nem szép: látom a tükörben.

− BB be is kattant. Kezdetben csak a szőrmés állatok védelmében ágált, ráment inge-gatyája, ma már nyilvánvaló, hogy némi mentális zavarokkal küzd, és tiltakozó leveleket küld mondjuk a pápának, vagy Putyinnak: miként és egyáltalán: miért vágnak le a világon mondjuk egy sertést. Házasságai gajra mentek, egy szem fiától rég elszakadt. Tudom, durva leegyszerűsítés, ha azt mondom: ezért menekült az állatokhoz. De tudod, van egy kedvenc krimiszerzőm, te is szereted, Ed McBain, aki valahol azt írta valakiről: "Nem volt boldog ember. Senki sem lehet az, aki egyetlen ügyre teszi fel az életét."

- Sophia hárpiává lett, vén boszorkány; igazolta itt Pesten, amikor a fia házasodott: úgy járt-kelt a Maseratijaival, mint valami idegen és veszélyes, mert civilizálatlan őserdőben. Az isteni Lollo dettó: már egy pesti Operabálra is eladja magát, fillérekért pendlizik, pedig kiváló fotográfus is volt – most Kiszel Tünci fényképeztette magát vele: borzasztó volt a két nő, nem tudtam eldönteni, melyik kicsoda.

− Az viszont biztos: íme, negyven-ötven év elmúltával is emlékszem, emlékszünk rájuk. Apuskám, mostanság fölbukkan havonta több tucat gyönyörűség, tündökölnek pár évig, aztán új hús kell, a „régiekre” még emlékszünk négy-öt esztendeig, azután annyi. Nagyot kell dobniuk, hogy maradandóbbak legyenek: ez a Halle Berry nevű, „cingárságában” BB-re hajazó csaj − akit persze nem kergetnék ki az ágyamból, már ha emlékeznék, mit is kellene vele kezdeni… −, szóval ez attól lett ismert, hogy egy újabb Bond filmen ugyanúgy lépett ki, Vénuszként a tengerből, mint hajdan Ursula Andress. Ez nagy ötlet volt, kedves remake, sőt: hommage UA előtt – habár…

− Habár ha zongorázni tudnám a különbséget! Ez a Berry-lány azt nyilatkozta valahol: leginkább azért örül, hogy negyvenkét évesen szült, mert így a tejtől megduzzadtak a mellei. Na, most átlövök neked mélben egy-egy aktot BB-ről, CC-ről, UA-ról: bazmeg, nekik nem kellett szoptatás, szilikon, botox meg mifranc.

− Ma műnőkre bukik a világ ifjúsága.