Az írott és netes médiumokban rengeteg írás foglalkozik önmagával, vagyis a média jelen állapotával. A sok komoly-komor elemzés közt tán megfér nemi derű: Madách szerint ha „legott” komédiának nézzük a tragédiát, akár derülhetünk is rajta. Ezért csipegetek internetes és „valódi” lapok oldalaiból, meg könyvekből, tévékből: eszméletlen nyögeteket találni.
119.
No, már megint műsorismertetők. Újra leírom: nagyon nehéz, szinte lehetetlen műfaj. Belesűríteni 2-3 mondatba egy 2-3 órás film tartalmát − reménytelen. De ha már valaki vállalkozik rá, ne röhögtessen ennyire! (Az alantiak a Hallmark ismertetői, találomra válogatva a port.hu-ról.)
Korábbi gyűjtéseimet olvasván azzal nyugtatott néhány ösmerős, hogy mindez tényleg őrület, de hát az elkövetők a Telesport sokadik vonala, majd a végén figyeljek, jönnek a nagyágyúk. Lehet, hogy jöttek, én nem vettem észre – ha csak a korábbiaknál is több fölösleges fecsegést nem tekintem változásnak.
Egyszer azt mondta nekem egy színházi szakember, hogy akkor van valami baj a színésszel, amikor hétköznapi, kortárs figurát játszva elveszti hétköznapi, normális hangját. Voltaképpen már csak arra lennék kíváncsi, hogy ezek a szpíkerparodisták ugyanilyen zavarosan beszélnek hétköznapi, normális társalgásukkor? No meg az is érdekelne, hogy normában dolgoznak-e? Minél többet fecsegnek (ökörségeket, főleg) annál nagyobb a gázsi?
Azt mondják focihoz értő ismerőseim, hogy jó nekem, én legalább elszórakozom a Magyar Televízió sportosaival pár percig, de a labdarúgást kedvelők nagy része unatkozik a meccsek többségét látva. Ehhez (sem) értek, de már én is unom a sok ostobaságot. Ja, és belenéztem a mérkőzések előtt-után-közben a budapesti stúdióban zajló beszélgetésekbe. Uramatyám… Van ott pár szőke nőszemély… a kinti fiúk méltó nőnemű megfelelői. Csak egyetlen példa: − Japán elég álmosan kezdett, pedig ez a Felkelő Nap országa; remélem, a második félidőt napszemüvegben nézhetem.
Fárasztóak. Bosszantóak. Humortalanok. Érdektelen, ezer éves statisztikákat nyomatnak. Tudják, melyik játékosnak, milyen helyzetre, mikorra, mely stratégiai ukázokat adott a szövetségi kapitány. Nem ismerik a pontot, a mondat végén a hangsúly fönnmarad. Már ha érezni a mondatokat, mert hogy pillanatnyi szünet nélkül szövegelnek. Fogalmuk sincs szavak, szófordulatok, kifejezések jelentéséről. Dumájukból árad a tanulatlanság, a műveletlenség. Közben a stúdióban tehetségkutatót rendeznek: az ott szereplő szpíkerutánpótlás pont úgy beszél, mint a „profik”. Nagy sikerük van.
Folytatom, lanyhuló kedvvel, de hát az ígéret, ugyebár… Lassan nem találok röhögni-, csak kínosan feszengenivalót az elképesztő bornírtságokban, amelyeket 5-10 perc alatt bedobnak a Magyar Televízió legényei. Kedvem ezek szegik, nem a kedves hangú üzenetek, amelyek szegény néhai szülémbe küldenek, mondván:
Folytatom, miként korábban ígértem és írtam: „a hőség-felhőszakadás duó a szobába kényszerített kis nyaralásom alatt, belenéztem hát a vb-mérkőzésekbe. No nem sokat: 5-10 perc után elrohantam a Magyar Televízió sportosainak eszelős bornírtságait hallván.
Újabb parazsakat gyűjtök a fejemre: meccsen nem voltam ezer éve, tévében maximum a gólösszefoglalókat nézem nagyritkán. Okaim személyesek, tehát érdektelenek. Most a hőség-felhőszakadás duó a szobába kényszerített kis nyaralásom alatt, belenéztem hát a vb-mérkőzésekbe. No nem sokat: 5-10 perc után elrohantam az m1 sportosainak eszelős bornírtságait hallván.
No, már megint műsorismertetők. Újra leírom: nagyon nehéz, szinte lehetetlen műfaj. Belesűríteni 2-3 mondatba egy 2-3 órás film tartalmát − reménytelen. De ha már valaki vállalkozik rá, ne röhögtessen ennyire! (Az alantiak a Hallmark ismertetői, találomra válogatva a port.hu-ról.)
Végre! Erre várt a világ! Tóth Tihamér ébredj! A rejtély megoldva! Mostantól tudhatjuk: miről lehet felismerni az önkielégítő férfit?
Korábbi gyűjtéseimet olvasván azzal nyugtatott néhány ösmerős, hogy mindez tényleg őrület, de hát az elkövetők a Telesport sokadik vonala, majd a végén figyeljek, jönnek a nagyágyúk. Lehet, hogy jöttek, én nem vettem észre – ha csak a korábbiaknál is több fölösleges fecsegést nem tekintem változásnak.
Egyszer azt mondta nekem egy színházi szakember, hogy akkor van valami baj a színésszel, amikor hétköznapi, kortárs figurát játszva elveszti hétköznapi, normális hangját. Voltaképpen már csak arra lennék kíváncsi, hogy ezek a szpíkerparodisták ugyanilyen zavarosan beszélnek hétköznapi, normális társalgásukkor? No meg az is érdekelne, hogy normában dolgoznak-e? Minél többet fecsegnek (ökörségeket, főleg) annál nagyobb a gázsi?
Fantáziadúsan. 
