|
„És abban se reménykedjünk, hogy bölcs népünk üstöllést elhárítja a bajt, megállítja a mérgezést, gyorsan kiismerve az új gonoszakat, elkergeti őket. Mire tehetnék, négy esztendő múlva, késő lesz. Addigra az anakronizmus, autoriterség, antidemokratikusság, antiszemitizmus, alamusziság, arrogancia, agresszivitás Abszurdiánk alapeszméi lesznek”
Klasszikustól idéztem: magamtól.
Írtam fönti próféciát április 12.-én.
Tegnap azt olvastam, hogy egy vicclapot kötelezett helyreigazításra valamely liba főnök liba sajtósa.
Ma azt olvastam, hogy „a központi államigazgatási szervek és területi, helyi szervei, valamint a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei által feladatuk ellátása során használt középületekben a Magyar Közlönyben közzétett szöveggel, a szerv vezetője által meghatározott méltó és a középület sajátosságainak megfelelő jól látható helyen ki kell helyezni a a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot".
Sőt:
"A kormányhatározat melléklete a kihelyezés módját is meghatározza. E szerint a színes formátumban, méltó minőségben nyomtatott, nyomdai kivitelezésű nyilatkozatot legalább 50×70 centiméter méretű, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni. A nyilatkozat hozzáférhetőségéről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium gondoskodik, az a minisztérium honlapjáról is letölthető - ahogy a melléklet fogalmaz - a megfelelő minőségű nyomtatáshoz alkalmas formátumban. A melléklet rögzíti azt is, hogy a kihelyezett nyilatkozat megfelelő állapotáról és szükség szerinti cseréjéről intézkedni kell."
A korábbi abszurdokat nem sorolom.
A holnaputáni olvasmányom várhatóan a feszület és a Főnökportré kötelező kifüggesztéséről szól majd, nem csupán fenti helyeken, de mindenhol: épületben, utcákon-tereken, lakásokban.
Oda, ahol egykor Rákosi- meg Sztálin-portrék lógtak.
És a derék, jó magyarok föl fogják őket lógatni.
|
Hozzászólások
Inkább igyekezetek ti is kiválasztani a szalongarnitúrá hoz illő portrét/keretet, amíg kötelezően ki nem osztják, melik előtt köll pukedlizni reggelenként.
szia birsem! ezer éve...
amúgy nekem van egy eredeti blondel-keretem, vót mán benne ferenc jóska (legyektől leszarva ahogy illik) horthy miki, szálasi ityu, rákosi matyi, gond egy szál se!
assem volt semmi, amikor kudlik júlia úrhölgy fölsegítette a főnökére a nagykabátot
Négy esztendő múlva pedig nem késő lesz. Hanem bábkormány, baksis, balgaság, bárgyúság, bumfordiság, balfékség, balf...ság, Bábel és Balkán. Bakfitty! Szóval a B betű. És utána mág csak a C jön...
ugyan! már a z is itt van: zanyád!
Komolyan azt hittem, hogy ez egy vicc, és jót röhögtem - de aztán megláttam másutt, hogy egyáltalán nem vicc, tényleg kormányrendelet szól arról, hogy ki kell függeszteni, méghozzá 50x70-es keretben, stb.
Emlékezetembe szépen bekúszott egy jelenet általános iskolás koromból. A suli földszinti folyosója végén a fal egy díszhelynek volt kialakítva. Ahogy kell, ott volt felakasztva a 3 fotó (Lenin, Sztálin, Rákosi), a búzakalász koszorús címer, meg egy idézet valami párthatározatbó l (kövezzetek meg, de már nem tudom, micsoda). A fal tövében cserepes növények, a két sarokban egy-egy zászlótartó, amelyekbe állami ünnepeken bekerültek a megfelelő lobogók is.
Állami ünnepek előtti tanítási napokon a fal előtt a felső tagozatos legkiválóbb úttörőknek díszőrségben kellett állni,fél órás váltásban. Sosem bírtam sokáig egy helyben állni (a kötelező miséken is folyton elájultam a templomban még az úttörő előtti szívgárdista időkben), ezért az őrség beosztása és ellenőrzése lett a feladatom.
Rohadtul élveztük az egészet mindannyian, mert aki őrségben állt, az nem vehetett részt azon az órán, én meg egyiken sem, mert nekem mindegyik őrséget ellenőriznem kellett, ugyebár...
Jut eszembe: az iskolákban is ki kell függeszteni ezt az izét?
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.