2010. augusztus 01., vasárnap, Boglárka
Ha hozzászólna, kérem, jelentkezzék be! Ehhez, első alkalommal, regisztráció szükséges.




andai.hu

Vásárolja meg álmai házát!



Creative Commons License


ingyen webstatisztika

ETARGET hirdetések


Ami igazán jó PDF Nyomtatás E-mail

Haverom-barátom, a szomszéd hasábokon is fölbukkanó Polgár Gyula gyakran elregélte: korán kezdő nagy piás volt. Egyszer elsírta: tulajdonképpen nem lenne szabad még kóstolni sem  az igazán jó italokat, mert az addig és azután leküldött, átlagos minőségű szeszek akkortól  egyértelműen pocséknak minősülnek, s az ember szeméből könny pereg (humor!) arra az igazi Krug pezsgőre, arra a nagy bordeaux-i borra emlékezve.

Na most az úgy esett, hogy bekaptam egy vírust. Cifra ügy volt, szövődményekkel, miegymás. Mint utólag kiderült, az orvos diagnózisa hallatán, állapotomat látván a család, a haverok, barátok, ösmerősök kissé nagyon beijedtek (én nem, merthogy mit sem tudtam, csupán éreztem: magamat, mégpedig szarul). 

Gyógyulásomat köszöntendő némi összeesküvés következett (ilyen sem volt még) a hátam mögött (pláne!): valamiként emlékezetessé kéne tenni azt a baromi két és fél hetet − ami pedig minden emlékeztetés nélkül is emlékezetes lesz számomra, egy életre, no mindegy.

Polgár barátom javaslata győzött:  örvendeztessenek meg valami olyasmivel, amiben életemben nem volt és valószínűleg nem is lesz többé részem. A "kis buli-gömbölyű egy szőke, magas gogóshölgy meg egy apró thai masszőrlány bevetésével" című ötletet a család megóvta (miért? Franc se érti). Polgár mester (aki ugye - ld. fent) második ajánlata lett a befutó.

Van ebben az országban már mindenféle weboldal. Egy igen szép, tartalmas site csaknem ezer féle whiskyt mutat be, és valamennyi meg is rendelhető, naná. Nekem, az alkalmi ivónak innen választottak fölépülési ajándékot, merthogy (P.Gy. szerint, természetesen) az alkohol arra is jó, hogy az esetleges maradék bacikat, baktériumokat, vírusokat végleg kiirtsa.

Hosszas böngészés után egy single malt whiskyt választottak. Qrva drágát, de hát a költségeket többfelé osztották. Az italt a jelen legkiválóbb whisky-szakértőjének tartó, sok kötetes elemző, Jim Murray 96 pontosra értékelte − a maximum 100, de olyan nincs.

Glenfarclas, highland single malt, 15 éves, 46%-os alkoholtartalommal.

Az ajándékozók hősleg viselkedtek: határozottan visszautasították, hogy akár csak belekortyoljanak. "Az a tiéd, egyedül" - mondta Polgár, némi keserű lemondással.

Hát belekóstoltam.

Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim. Ennek a nyavalyás Polgár Gyulának igaza volt. Torkom elszorult (nem a whisky erejétől), szememben gyanús nedvesség. Minden eddigi italokat elátkoztam.

Fájdalmasan jó volt. Nem csupán a pia, de az egész. Az ember hatvanon túl hajlamos elismerni némely közhelyek igazságát. Jelen esetben azt, hogy ami igazán, valódian jó, az egyszeri, megismételhetetlen.

(De azért ideírom ama bizonyos webcímet: whiskynet.hu − hátha e nemkért-rendelt "reklámért" megajándékoznak egy palackkal...)