"Kiérdemeltem már
azt a jogot,
ha köpni akarok...
Nem tapsolok !"
(Petri György)
Ez kemény lesz, remélem. Köz- és magánéleti mérgeim-örömeim levezetése és megosztása. Igyekszem szabatosan fogalmazni, de az árnyalásokra, cizellálásra időnként szarok. Rögzült eszméim többnyire nem vitathatatlanok, értelmes érvekkel meggyőzhető vagyok - majd' mindenről. Kommentelőimnek válaszolok - vagy nem. Trágár csak én lehetek; goromba szinte bárki; kirekesztő, rasszista, gyalázkodó viszont senki. És hogy ez utóbbiak közé ki tartozik, azt én döntöm el, egyáltalán: e blog szabályait én "alkotom", cezaromán, aki vagyok. Például: itt nincs tegeződés!
Szőke közhely
Reggel 8.16, leparkolok a Varsányi Irén utcában, korán érkeztem, ülök a kocsiban, rádiózom (végre van Klasszik!), szemlélődöm.
Olyan, akár csupán kb. épeszű emberrel még nem találkoztam, aki kedvelné az automata telefonközpontokat. Nemcsak azok rühellik, akik (mint pl. én is) még emlékszünk központkezelőkre, élő EMBEREKRE! A gép, ott a vonal túlvégén, össznépi, sőt: összvilági utálat tárgya.
Eddig kétszer írtam e rovatban Overdose-ról. Nem annyira magáról a lóról, mint a körötte zajló ügyekről, amelyeket hajlamos voltam szimbolikusnak tekinteni, ezért némiképp általánosítani. Íme, néhány passzus a korábbiakból:
Megszületett a Fidesz választás utáni lehülyébb nyilatkozata (alant betűhíven). Ezt ugyanaz a Pelczné jegyzi, aki már korábban is fölhívta magára a figyelmet hasonló, a tengernagy eszét bizonyító szövegeivel - nem is igen kapott most jelentősebb posztot. Nehéz lesz ekkora baromságot űberelni, de bízhatunk a fiúkban: követik még kolleganőjüket.
Párnapos kórházi ez-az után hazatérve kicsomagolok: nem találom a szakállborotvámat. Dühöngés, higgadás, böngészés a neten: masina, ár, cég kiválasztása.
Délelőtt tíz körül kiülök a teraszra, kezemben kedvenc, fél literes, vastag falú bögrém, benne kávé: koffeinmentes, édesítőszerrel, tejjel; mellé egy szál cigaretta – mindkettőből a napi adagom. Talán a nap legkellemesebb percei lehetnének: bambulva nézném a fű növését, agyamban légtérzár, izmaim ellazulva.
Ami most van, azt már megéltük: majd' mindet, mindannyian.
Pl.: a frissen hatalomra került vezér nekiront a jegybank elnökének: semmi új, passzé – így megy 20 éve, ld. Antall vs. Surányi, szocik kontra Járai. Simor off-shore lovag meg, ha bírja idegekkel, dühíti őket 3 évig.
No most akkor megint itt vannak háromszáznyolcvanhatan. Nagyvonalú leszek, mibe kerül az nekem: közülük csak háromszázan bunkók. Ez, mint az elmúlt húsz évben mindig, menet közben majd ismét kiderül, de a nagyságrendre már most bármilyen tétet állok, habár úriember (hoppá! Én mint úriember? Na mindegy.) biztosra nem fogad.
Az egykor vendéglátósból miniszterré, majd miniszterelnökké kreált Boross Péter, a haza újabbkori bölcse, akit a "nép szeretete csak Hóbagolyként emleget" (esküszöm, volt ilyen barom, aki ezt írta, holott a nevet egy, B.P.-ről nem túl rokonszenvező, maró gúnyú írásában Megyesi Gusztáv adományozta a derék magyar legényeket a televízióba váró excsaposnak) most elevenében van. Végigpendlizi a sajtót és ökörségeket dumál. Amivel persze nincs egyedül, de.
Olyan, akár csupán kb. épeszű emberrel még nem találkoztam, aki kedvelné az automata telefonközpontokat. Nemcsak azok rühellik, akik (mint pl. én is) még emlékszünk központkezelőkre, élő EMBEREKRE! A gép, ott a vonal túlvégén, össznépi, sőt: összvilági utálat tárgya.
Eddig kétszer írtam e rovatban Overdose-ról. Nem annyira magáról a lóról, mint a körötte zajló ügyekről, amelyeket hajlamos voltam szimbolikusnak tekinteni, ezért némiképp általánosítani. Íme, néhány passzus a korábbiakból: 
Megszületett a Fidesz választás utáni lehülyébb nyilatkozata (alant betűhíven). Ezt ugyanaz a Pelczné jegyzi, aki már korábban is fölhívta magára a figyelmet hasonló, a tengernagy eszét bizonyító szövegeivel - nem is igen kapott most jelentősebb posztot. Nehéz lesz ekkora baromságot űberelni, de bízhatunk a fiúkban: követik még kolleganőjüket. 
Párnapos kórházi ez-az után hazatérve kicsomagolok: nem találom a szakállborotvámat. Dühöngés, higgadás, böngészés a neten: masina, ár, cég kiválasztása.
Délelőtt tíz körül kiülök a teraszra, kezemben kedvenc, fél literes, vastag falú bögrém, benne kávé: koffeinmentes, édesítőszerrel, tejjel; mellé egy szál cigaretta – mindkettőből a napi adagom. Talán a nap legkellemesebb percei lehetnének: bambulva nézném a fű növését, agyamban légtérzár, izmaim ellazulva.
No most akkor megint itt vannak háromszáznyolcvanhatan. Nagyvonalú leszek, mibe kerül az nekem: közülük csak háromszázan bunkók. Ez, mint az elmúlt húsz évben mindig, menet közben majd ismét kiderül, de a nagyságrendre már most bármilyen tétet állok, habár úriember (hoppá! Én mint úriember? Na mindegy.) biztosra nem fogad.
Az egykor vendéglátósból miniszterré, majd miniszterelnökké kreált Boross Péter, a haza újabbkori bölcse, akit a "nép szeretete csak Hóbagolyként emleget" (esküszöm, volt ilyen barom, aki ezt írta, holott a nevet egy, B.P.-ről nem túl rokonszenvező, maró gúnyú írásában Megyesi Gusztáv adományozta a derék magyar legényeket a televízióba váró excsaposnak) most elevenében van. Végigpendlizi a sajtót és ökörségeket dumál. Amivel persze nincs egyedül, de. 
