Bocs, ezt az ordenáré szöveget becsszóra nem én írtam, egy vagon lófaszér' nem beszélnék ilyen ocsmányul. Kering pár napja a neten - mér' ne raknám ide? Az a címe, hogyaszomgya: "A politikai elit közérthető – ha nem is szalonképes - magyarázata". Nnnnna. 

Hajnalban sokadszorra kapom meg emílben a jajkiáltást: TGM fölhívása nyomán tiltakozzunk azért, hogy a stop.hu-t támogató érdekcsoport feladja szándékát, miszerint  annektálja a nepszava.hu-t. „Ezért kénytelenek voltunk egy önálló internetes oldalt indítani az online-kiadás - és a Népszava - megmentése érdekében” – így a derék, jobb sorsra érdemes donkihóték.

„Már megint elpechelték”. Vagy: „ Már megint előre ittak a medve bőrére”. Tessék, lehet választani;  ha nem elég, sorolhatok még.

Más megközelítésben: „Fejükbe szállt a dicsőség”. Vagy: „Elkapatták őket”.

Most, hogy lassan mindenki kiosztotta az észt a Sláger-Danubius témában, én mér’ ne szólalhatnék meg? Épp annyira nem értek hozzá, mint az okosok többsége, ez tehát nem lehet akadály. De még csak nem is hallgattam nagyon e két adót, tehát abszolút jogos, hogy én is dumáljak; ha valakinek nem tetszik, bekaphatja.

Amikor nyolc évvel ezelőtt ide költöztünk, még Frici volt a kutyánk, az akkor kb. hétesztendős, fajtatiszta németjuhász; fölnőtt, tapasztalt zseni. Eszéhez, természetéhez híven teljes flegmával fogadta a másnap fölbukkanó Barnát, aki nagydarab, leginkább jókora terrierre hasonló keverék volt, kemény, barna göndör drótszőrrel.

Másfél évig publikáltam Polgári történeteimet a Nolblogon. Sokáig élveztem az addig nekem ismeretlen interaktivitást, vagyis azt, hogy írásaimra azonnal reagálnak az olvasók. Nemrég akadt egy kis szabadidőm, elolvastam jónéhány más blogot ott, meg körbenéztem egy hangyányit. Mielőtt kihánytam volna a belemet, úgy gondoltam: bekaphatjátok, és eljöttem. Indokaim egy részét kis búcsúdolgozatban összegeztem, amit most itt is közzéteszek.