-- nálunk, egy sarokra a teleptől már a kertváros kezdődik, földszintes házak, némelyikben ilyen-olyan bolt, még dvd-kölcsönző is, az egyik ilyen kis üzletecske, parányi órásműhely, a minap végleg lehúzta a rolót, a kifejezés szó szerinti és átvitt értelmében is,

meghalt az idősecske mester, akihez elemet cseréltetni vittem olykor a seikomat, akkor elbeszélgettünk mindig  és néha megengedte, hogy kiéljem gyerekkori vágyamat: lehúzhattam a rolót, a hullámos, fémből készült szerkentyűt, amely műveletnek forsza van ám, úgy kell beakasztani a megfelelően kialakított lyukba a megfelelően kialakított redőnyhúzó megfelelően kialakított kampóját, hogy az ki ne pattanjon onnan, mert akkor úgy járhat az ember, mint hrabalnál: curukkolhat hátrafelé, míg hanyatt nem esik, legázolva közben mindent és mindenkit, de ha ügyes vagy, egyetlen rántással lezúdíthatod az éktelenül dübörgő vashengert, és én ügyes voltam ebben, ebben legalább ügyes voltam, de ennek vége, hol találok én még valakit, aki ezt a csudás munkát átengedi nekem, meg hol találok még ilyen  rolót, ma kurblizzák őket, vagy pláne motor hajtja a kirakatüveg mögé, érted baszki? mögé! telepített, lyukacsos rácsfélét, amely nyílván arra szolgál, hogy zárás után is szemlélgethessék az arra sétálók a kirakatba tett cuccokat, de hát azokat meg esténként kiveszik onnan! és nem csupán órákat, ékszereket, milliós értékeket, de minden kacatot is, üres mobiltelefonos dobozokat hagynak kint, és ménkű betűkkel kiírják, hogy azok csak üres dobozok, de a rács mégis kell, mert üres dobozokért is betörtek már kirakatot --   

-- vajon ki hiszi el, mai tizen-huszon-harmincévesek, hogy nekünk jószerint csak petőfi volt a költő, másról nem hallottunk, mást nem tanítottak, másnak nem volt kifüggesztve a képe mindenütt, meg a szöveg, hogy lobogónk petőfi, és egy-két ady meg józsef attila, a proletár fiú verse, a mama, slussz, de ezek is alig, mert a szerzőik nem voltak elég kóserek, lefeketedtek, kurvázó-szifiliszes-istenes az egyik, osztályáruló, elmebeteg a másik, nem mintha petőfi teljesen komplett lett volna, de hát akkor ő bolsevik költőnek számított, már a centenáriumán kisajátították a pünkt akkor választásokat nyert kommunisták, révai, horváth márton, a főideológusok, és azután nyomták szegényt orrba-szájba, anyám tyúkja már óvodában,  tisza, föltámadott a tenger, mifranc, persze akció-reakció: már évtizedekkel ezelőtt hiába keresték petőfit berek kati meg hofi, az ország, a népnek fingja nem volt, ki az,  ezt azért nem érdemelte, van néhány jó verse, persze az eldugottak közt, a boldog keveseknek --

-- és az is alig fogható föl ezeknek, hogy valaha a gyümölcsnek volt íze, a baracknak barack, a cseresznyének cseresznye, mert gyümölcs is volt, előző nap a fáról szedett, ha más kaja nem is mindig, de gyümölcs doszt, csak nálunk, a kresz mellett, száz méter sugarú körben volt három zöldséges, maszek is, és pár lépésre a lehel, a paradicsom-paradicsom, a gyümölcseldorádó, cseresznyéből a germerizét imádtam, azt a nagy szeműt, harsogóst, volt gurulós málna, mézédes, szörpnek meg zabálni, savanykás-édes egres habnak meg nyersen tömni a szádba, a ribizlit szárastul faltam,  a körtét még féléretten, keményen szerettem, a szeder falun feketén-vörösen pottyant le a az utcára kihajló ágakról eléd, vihetted ingyér’, jutott is, maradt is,  most már évek óta alig kapni semmit, elverte a jég,  kifagyasztotta tél,  kiégette a nyár, csak azt tudnám mit, mert  tízezer szám kivágták a fákat, bokrokat, mert állítólag nem kifizetődő a gyümölcs,  jönnek dömpingárakon a külföldiek, tetszetősen csomagolva, élénk színekkel  − reggel hazaviszed, délután ennéd, de a fele már elrohadt, és a maradékot is öntöd utána a szemétbe, mert annak a kurva spanyol baracknak, holland  ribizlinek semmi, de semmi íze, és az élelmes? csaló, gazember! zöldségesek azzal hirdetik a cuccukat, hogy az hazai, hát lófaszt, ők a hűtőraktárakból, nagykeráron veszik a külföldi szart, amit amúgy előbb-utóbb nem is hazaiként passzolnak tovább, de nemzetinek nevezik majd, ebben a fenenagy  nemzetesdiben --

-- no meg az sem hihető gyerekeinknek, unokáinknak, hogy a mi anyáink a rengeteg, isteni gyümölcsöt maguk „dolgozták fel”,  befőztek, szörpöket, sűrített leveket csináltak, nyaranta minden ablak tárva-nyitva, és az utcákat vastagon elborította lekvárnak készülő barack, a szörppé váló málna, ribizli illata, a savanyúnak készülő uborka, csalamádé szaga,mikor minek volt szezonja, a paradicsomé mindig, és engem szalajtottak a csanádyba, az ápiszhoz celofánért, befőzőgumiért, a háztartásiba vagy a közértbe szalicilért, ezeket mára csak a lexikonok ösmerik, mi meg ujjal kapartuk ki a lábosokból a még meleg maradékot, szegény anyunak sosem sikerült úgy igazán semmi, bebarnult mindig minden befőttje és valahogy egyenízük lett, kivéve a rumos meggynek, azt bezzeg ettem, de főleg ittam: a levét, hiszen az mégiscsak rumos, az anyja köcsögit! de a többi ott maradt fölcímkézve, akkurátus rendben a következő nyárig a spájz polcain--

-- spájz? kis lyuk, amit ma nem kis eufemizmussal kamrának neveznek a lakáshirdetésekben, mit tudják, ezek, mi az az igazi kamra, amit én is csak kamasz koromban láttam először, vidéken, naná:  újlipóciában valahogy nem teremnek sűrűn az olyan méretes, hűs helyek, ahol nemcsak kisasszonyos befőttek, gyerekes szörpikék üvegjei állnak glédában, de a sarokban  zsírosbödönök, némelyikben ménkű sült húsok; cukor, liszt zsákszám, és a tető alól különféle szalonnahasábok, kolbászerdők, csülkök, sonkák, sódarok, paprika- és fokhagymafüzérek lógnak büszkén, más hordóban savanyú káposzta, és a múló-haladó időnek csak annyi engedményt tesznek a háziak, hogy a különféle üvegeket nem sztaniollal-gumival zárják, hanem olyan csavaros izékkel − fene egye az ilyen modern kori kórságokat --

-- vazze, ezek azt sem tudják értelmezni, hogy az oroszok már a spájzban vannak! --

 

    Hozzászólás - Kérem jelentkezzék be!