-- okos kiskölök voltam, túl okos, persze inkább okoskodó, tenyérbe mászóan az, egy echte azesz pónem, már ötévesen írtam és sajnos olvastam, mert vegyesen faltam ami elém került, és már az óvodai lazácska időbeosztást, tehát rendet sem bírtam, nem akartam volna iskolába járni, elveszteni azt  az addigi viszonylagos szabadságomat, az iskola sem szeretett engem, még ha kábé jeles is  lettem az általánosban végig, de a fegyelmet, a megszabott életrendet máig rühellem, ám nem csak ezért szenvedtem minden iskolában --

-- mivel ugye olyan kis mindentudócska voltam, hát nem tanultam, és eleinte ezzel nem is volt gond, csak utóbb derült ki, hogy nem tanultam meg tanulni, a módszerét, a forszát, a folyamatát, így később, amikor már okos alig lehettem, szép meg sose is voltam, akkor csak üres magolásra, biflázásra, a szöveg értelmezhetetlen bevágására voltam alkalmas, már amennyire, mert gyűlöltem, hogy erre kell a drága időmet pazarolnom, amikor sokkal értelmesebb dolgokhoz volna rá szükségem, no meg tudtam, hogy mindazt, amit ma betömködök a fejembe, azt másnap, de legkésőbb a feleltetés, a dolgozatírás utáni percben kis is ejtem onnan, szinte véglegesen, foszlányok, ha maradtak --

-- számolni meg? mára jószerint csak az alapműveletekre vagyok képes, és ez az iskolákban sem volt másként, magolhattam, járhattam korrepetálásokra, csak a dolgozatpuskázások, a súgás, a pedagógusi kegy ajándékozott meg egy-egy közepessel,  és vagy negyven évvel később magyarázták el nekem, hogy van egy diszkalkulia nevű izé, a diszgráfiához hasonló, míg azoknak írási-olvasási gondjuk van, én mindenféle, matematikai gondolkodást igénylő akármitől begörcsölök, az IQ-teszteken csak azért nem bukom el totálisan, mert a műveltségi kérdésekre nagyjából válaszolok, ám amikor olyanok jönnek, hogy folytassam: milyen idom, szám következik, akkor nekem annyi, és imádom a totál szövevényes thriller-mozikat, éppen azért, mert elsőre egy fingot sem értek belőlük, többször kell megnéznem, hogy földerengjen valami --

-- kémiából talán ezért nem értettem a vegyérték kötődéseket vagy miket, fizikában is vannak ilyesmik, ami persze mára nagyjából lényegtelen, de az már nagy gáz, hogy az elképesztő  lustaságom  mellett ez a diszizé erősen gátolt  a nyelvtanulásban, márpedig ha valamit nagyon bánok, ha valami nagyon hiányzik az a nyelvismeret hiánya, de hát egyszerűen elvesztem a nyelvtani szabályokban, igeidőkben, hím- és nőnemekben, pedig mindezek kábé logikusak, de hát nekem éppen ez a logikám nincs, nem volt soha, és ez persze magam mentése is, de nem csak az, én már nem hazudok senkinek, magamnak meg pláne nem --

-- ami máig nyomaszt, hogy apuék, a nagyon csórók, mindig összekapartak pénzt nyelvórákra,  nyelvtanárokra,  fogyasztottam belőlük sokat,  gy. bácsi, a pannóniai utcai, udvari albérletében a club- meg a luxor-kávéház legfrissebb pletykáit mesélte, angolul, ez érdekes volt, de otthagytam őt, mert a gangon hozzá menet el kellett haladnom f. lakása előtt, f. volt az a lány, akinél először, de persze az életemben nem utoljára impotensnek bizonyultam, és jártam egy fiatal pacákhoz, valahol a felszab tér környékén, nagyon elegáns, csupa műkinccsel felszerelt-berendezett lakás, ott mindig nyitva volt egy másik szobára a szárnyas ajtó, odaát hatalmas selyemernyős állólámpa alatt, nagy fülesfotelben olvasgatott egy szőke, tanáromhoz hasonló korú fiatalember, és egyszer megpillantottam őket, azt hitték, még a klotyón vagyok, amint vadul csókolóztak, megdermedtem, a legközelebbi órám már elmaradt, csöngettem, nem nyitottak ajtót, apunak telefonon azt mondta tanaram, hogy neki nincs ideje ilyen lusta diákra, mint én, amiben igaza volt, de azért… --

-- p. néni, a  sallaiban baromi nagy anglomán volt, amilyen én lettem később, az angol követség könyvtárába járt állandóan, angol kosztümöket hordott,  tagja volt számos angliai könyvklubnak, öntötték neki a könyveket, ingyért, merthogy nyomorult kommunista országban él, amúgy szerintem, persze ez utólagos okoskodás, tuti figyelték őt valakik, gyanús elem lehetett, és egy szombat délben becsöngetett a kreszbe egy angol pacák, életünkben nem láttuk, kiderült, hogy a tanti küldött vele egy kis pakkot, de a jöttéről tájékoztató levél valahol elkeveredett, behívtuk, leültettük, azután csak vigyorogtunk egymásra, más nyelven egyikünk sem beszélt, akkor apu zseni lett, fölhívta p. nénit, pénzt ígért neki, azonnal átjött, megmentette a helyzetet, fordított, tolmácsolt, meghívtuk mindkettőjüket másnap ebédre, kézen fogva érkeztek, a pacák p. néninél aludt, beszarás, két ilyen vén ember – lehettek úgy negyven évesek, p. nénihez sem járhattam többé, minden nyelvtanulási próbálkozásomat  a szex vágta haza --

-- meg amit ugyancsak nagyon bánok, gépelni sem tanultam meg soha rendesen, gyorsan, pedig arra minden adott volt, apu gépíróbajnok volt a barcsayban, később abból élt, otthon is volt egy-két gépe, föl is ajánlotta, hogy megtanít, addig halogattam, míg megvonta a vállát, te tudod, mondta, azután megtudtam, kínlódom évtizedek óta két ujjal, pedig az egyik feleségem is baromi jól gépelt, és az unokáim mind bajnokok hozzám képest, az msn, meg a csetelés miatt, hiába:  minden hülyeségben van valami jó  --
   

 

    Hozzászólás - Kérem jelentkezzék be!