Bebaszott ám Polgár Gyula, rendesen. Csak ennek tudható, hogy a történelmi újkorban bóklászik; spongyás a hangja a telefonban, kérdezősködik
− Hámori Csaba? Kovács Jenő? Te emlékszel ezekre?
Én még csak-csak, de miért jutnak eszébe ennek az apolitikus vénembernek ilyesmik? Kérdezném, de csak ő kérdez:
− Hát a Potyka bácsi, ugyan él-e még? Tudják-e az akkor születettek, mi a faszom volt az a körkörös védelem? Meg a taxisblokád? Esküszöm, nem valami Ferihegyi droszt-csata.
Meg a Fekete György kirohanása! Egyáltalán, ki volt az a Fekete György? Már azon kívül, hogy a Sunyovszky Szilvia férje. Művészek, mi? Az Usztics akkor még Mátyás volt, csak később lett Magor.
Hallom, ahogy kortyol, mondja is, kapott egy üveg Sztolicsnaját, ajándék, ő már nem tudná megfizetni. Próbálom leállítani, kérdem emlékszik-e, mennyi volt annak idején ez a szovjet vodka, amivel, nem úgy mint ma, tele voltak a pesti boltok (mellékesen: 55 forint); hallatlanná teszi a dumámat, itt most csak övé lehet a szó:
− Mit kavarhat ma a jónevű Zacsek?
A Roszik? Az meg valami ragozás lehetett, ikes: roszom, roszol, roszik. Dabas-Sári? Öregem: Dénes János állandó, eposzi jelzője? Na? Hát: „szegény, hülye”. És a Stolmárgé?
Halottakról vagy jót, vagy semmit. Inkább semmit.
− Mi lett a Frici kópiáival? Hol bolyong a vállalkozó szellem? És a különböző forgatókönyvekért kifizetett milliók?
Miben utazik most Palotás János? Leginkább az érdekelne, hogy a fenébe tudott annyira lefogyni? Mit csinál mostanság Petrasovics Anna? Meghogy: hé, miszter! Hol a muszter-maszter? He? Pető – Kónya vita? Én hatökör vagyok ezekhez, de nem akkortájt indult már az árokásás?
A dolog kezd érdekelni. Van a birtokomban egy zöld névjegy, országgyűlési képviselőé, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság tagjáé, a magyar-japán baráti tagozat elnökéé –
Horváth Béla minden címe, telefonszáma is szépen oda van nyomtatva. A jeles közönségszervezőről nem hallani, a magyar-japán viszony mindazonáltal barátinak mondható, a közös határ egyelőre távoli. Polgár közben nyomja:
− Morvai? Nem a Krisztina, vazze, hanem a parlamentben is stukkert hordó kazánkovács! Eltűnt Barguzinban, mint az ott keresett Petőfi? Meg a másik Morvai, keresztneve: államtitkár; Pálos, keresztneve: államtitkár? Józsa Fábián? Szabó Tamás?
Gerbovits Jenő?
Valahol azt olvastam, hogy némelyek az akkori kormányból büszkén vélik: ha másként nem, a történelemkönyvekből emlékezni kell majd rájuk, hiszen ők voltak az első független magyar kormány tagjai. Kezdjük ott, hogy nem az első (az Batthyányé volt, 1848-ban; a második: Andrássy, kelt 1867; de tán még a Tildy-féle 1945-ös kabinet is előd, benne Antall Józseffel, az idősebbel). Folytassuk azzal, hogy ugyan, ki volt Esterházy Pál herceg (Batthyány kormányában a király személye körüli miniszter), vagy Mikó Imre gróf (Andrássy közmunka- és közlekedésügyi minisztere)? Ha nekem egy-két kérdésem van, Polgárnak ezer:
− Pősze Jolly Joker Lajos? Király Grizabella, a Szaddam-hívő? Végvári őrnagy hol-mit működik?
Sehol. Nincs Szaddam. Nincs Végvári őrnagy. Nincsenek főtisztek: Horváth tábornok, Pallagi Ferenc (azaz belőle van egy, sajtómunkás, hajaj). Itt halbiológusból lapkiadó lett, orgonistából hanglemezguru; Horti eltűnt, Ella muzsikál-e még?
− Hohó, a jó Raffay Ernő? Az autókerék-csavar-lopás-merénylet? Schamschula-Potyemkin süt-e mostanában ökröt? És te, te törpe Lucifer? A Szaddam-haver Király B. Izabella hímez-e még?
A pasi lelőhetetlen. Akkortájt született három zseniális terminus technicus: Hóbagoly (Megyesi Gusztáv leleménye), megélhetési politikus (Csapody Miklós meghatározása), sajtómunkások (copyright by Kovács Zoltán). Nemrég mértékadó(?) újságban azt lehetett olvasni: a nép nagyon szerette Boross Pétert, olyannyira nagyon szerette, hogy bölcsességéért, államférfiúi kvalitásaiért a népmesei Hóbagoly nevet adományozta neki, spontán.
− Honnan jött, hova ment Murányi László, a jeles lökdöső? Balaskó Jenő, úgy is, mint Agyas Bubu? Mit igazgathat ma Ablonczy László? Ribánszky Róbert,
Antoniewicz Roland összejárnak még? Hova lett Babiczky Klára?
Hivatásos kérdezők szerint az emberek tán legszívesebben Mátyás király korában éltek volna, vagy a kiegyezés utáni évtizedekben, merthogy akkor volt fellendülés, építés, fejlődés. És igen, kétségtelen, az ország akkor iramodott Európa nyomába: világváros alakult, Budapest ma is abból él − az elmúlt húsz évben kapott egy zöldalmatorta Nemzeti Színházat. Akkor percek alatt országos vasúthálózat épült – azt a kurva M0-t mikor lehetne már befejezni? Mindezen csodatettek felidézésekor ki emlékezne a (XIX.-XX.) századfordulós itatásos-csendőrös-veréses választásokra, panamának nevezett korrupciókra, krachá változó deficitre?
− És a Zétényi-Takács? Leánykori nevükön: törvény? Mennyi gyereket nevelhet Liebmann Katalin? Tudod, mit mondott Andy Warhol? Mindenkinek kijár tizenöt perc hírnév, cseszd meg.
Polgár csuklik, nem eldönthető, hogy a piától-e, vagy siratja önmagát:
− Ki emlékszik majd húsz év múlva a BKV-sok végkielégüléseire? A tököm, az. Illetve az se: hol lesz már akkor nekem tököm, hol leszek akkor már én?

















Hozzászólások
én Hozzád örömködni járok........vaze!!
Most kilököm a gépet és pár napig ide se jövök....... mi a fa..rt kell a 7főt "így" kezdenííííí????
Ha már tökünk se lesz - "ezek" akkor is lesznek (az újabbak: cusik és humwaldok és a titkos péztárnokok). Tulajdonképpen én már azon gondolkodom (soxor) amíg van tököm az is tele lesz???
......hát talán valami nagy nemzeti "kiverés" kellene - rájuk. - bocs -
tisztellek - boni -
Azért nem tűnt el mindenki Raffay például még mond érdekeseket, csak ECHOt kell neki adni. És Liebmann Katalin is nyilvánosan prezentála a nők öregedésének fázisait. De 55 forintos vodka, az tényleg sehol nincs. (Szerencsére...) Ha már vodka, akkor legyen Smirnoff.
EZT NEM!!!
én igazán hosszantűrő vagyok e blogban, de AMI SOK, AZ SOK!
KIKÉREM MAGAMNAK!!!
méghogy smirnoooooof!?!?
lúhugy!!!! annál még az absolut is jobb!!! és sehol, ismétlem: sehol sincs egy sztolicsnajához !
medve! ne kelljen csalódnom benned...
de ha már nem politikus: ki emlékszik a megymagosra?
most zseni üzletember lenne, nem rovott múltú:(
morvai tervezett vámszabad területe gyöngyös határában még most is érintetlen. érdekes módon, még a gaz sem veri fel, sőt, az épületek ablakai is épek. csak éppen üres.
de hol van morvai?
micsinyájjak, p.gy. emlékezik, nem én.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.