Itt mindig húz a cúg.

 A Kresz saroklakás, földszinti. Egyik oldalán szabadon ömlik a szellő, szél, vihar a Dunától, át és túl az Élmunkás téren. Ez jó is, meg természetes is. Ám az ablakkeretek nem illeszkednek, gyors, romeltakarító tatarozás utániak: a rossz minőségű és kiszáradt gitt között rezegnek az üvegek, az ablakszárnyak nem záródnak, a fa vetemedett, nem is illeszkedik a falhoz precízen. A bejárati ajtó ugyanez pepitában, az előszobából a hallba vezető szintén.

 Itt mindig zúg a cúg.

A kettős ablakok közé békebeli, lószőr-belű, steppelt zsákvászon-huzatú, hosszúkás téglaformájú párnákat gyömöszöl Anyu, jószerint ősztől tavasz végéig. Reménytelen. A hitványan tapasztott egy szem cserépkályha alig őrzi a mindig nedves fa tűzének melegét; a szoba-hall hőmérséklete télen ritkán megy húsz fok fölé – fáznak mind a hárman. Később két lakásában is hasonló körülményeket talált Polgár Gyula, keresett szigetelőpárnát, kapott is, persze nem lószőrt, hanem málló szivacsot – ugyanannyit értek, mint a Kresz-beliek: szart se.

Itt mindig húz a cúg.

Voltak karnisok is, nehéz ablakfüggönyöknek, de még az ajtók fölött is, ide valami durva posztók kerültek, örökösen porszagúak, randák. Mai luxusvillákba pillantott be Polgár Gyula: mély bársonyból, sűrű redőkben omlanak alá díszfüggönyök, üvegezett ajtók, teraszbejáratok körül – csak dísz, funkciótalan.

 Itt mindig zúg a cúg.

A fal és a keret közötti réseket papír tömíti a függönyök jótékony takarásában; többnyire újságok, Szabad Nép, ilyesmi, de Polgár egyszer kiráncigált a „szigetelésből” egy rég elveszett-keresett, keményebb kartont: fogazatmérőt, a bélyegeihez. Akkor már rendszeres körúti portyáján (tizenkét éves, független férfiú) másnap vett egy újat a nagy Filatéliában, a November 7-e téren, és ha már ott járt, elgyönyörködött a legújabb csodákban – uram atyám, hova keveredhetett mára a bélyeggyűjteménye?

Itt mindig húz a cúg.

Tavasz van, napos, de még hűvös, az ablakok zárva, ám a réseken befújja a huzat az összetéveszthetetlen hangokat: megérkezett a vurstli a sörkertbe. A nemrég elolvadt hótól sáros a vörös salak ott, a Csanády és a Váci út sarkán. Május végéig a céllövöldéé, a hajóhintáé, a többi lepusztult vásári mulatságé a placc. Ahol később vörös kockás abroszú asztalokra masszív kriglik kerülnek, ott most Polgár durrogtat légpuskából, öt lövés egy forint, és ha eltalál egy papírpálcát, övé lehet a rátűzött „értékes nyeremény” – gumimackó, plüsskutya, aprócskák, pár forintosak. Polgár bármelyiknek örülne, nem értékükért, hasznukért, hanem dicsőségből: íme, ő itt a mesterlövész, Old Firehand (ejtsd: old firehand) méltó utóda. Sosem talált. Senki sem talált. Mindenki tudja, hogy a légpuskák eleve úgy vannak beállítva, hogy csak véletlenül találjanak el valamit, mégis mindenki lövöldözik, gyerekek és felnőttek, többnyire hímek. A bunda, az átverés senkit sem zavar, recseg a zene, a hajóhintában pár éves csöppségek visítoznak a félelem teli gyönyörűségtől.

Itt mindig zúg a cúg.

A Csanádyra szolgáló ablak szárnyai közül Polgár egy reggel kiszedi a párnát, helyére itatóspapírok kerülnek – van a délelőttnek egy háromnegyed órája, amikor ide süt a nap, és az üvegházhatás (?) segít Polgárnak. Mert persze megint kicsúszott a házi feladatból, miszerint tavaszi virágokat és friss leveleket kell lepréselniük, finoman megszárítaniuk. A giz-gazokat keskeny csíkokra vágott, barnás papírragasztó szalaggal rögzíti az itatósokra, hogy aztán este, természetesen még csak félig szikkadtan, az Aputól kapott átütő papírral borítsa őket, kiterítve az egész cugehőrt a parkettára. Beborítják az egész harmincvalahány négyzetmétert, rajtuk présül-nehezékül Lenin meg Sztálin összes műveinek sötétbarna borítású kötetei – a súlyos eszmék alól kikandikáló vadvirág szárát lágyan rezegteti a padlófelszíni huzat.

Itt mindig húz a cúg.

Mostani ablakain nincs duplaszárny, de amúgy minden ugyanolyan: megvetemedett, mert frissen vágott fából készült nyílászárók; rések a fal között, hiszen a fa nem illeszkedik a betonhoz, ez már ugye a panel sajátja. Tetetett föl ide is karnisokat Polgár, rájuk szélfogó függönyt – megunta mocskukat, cserélgetésüket. Húsz foknál itt sincs több soha – szarik rá és bele, rezignáltan: neki itt már mindig, mindenhol húz és zúg a cúg.

 Ez egy ilyen ország.

    Hozzászólás - Kérem jelentkezzék be!