Akadtak azért terek, amelyek - bár nem feleltek meg Polgár előzőekben vázolt tér-fogalmának -, kb. elfogadhatóak voltak Polgár Gyula számára, merthogy funkciójuk volt, sajátos, csak általa becsült funkcióval.
Mindenekelőtt a Lehel tér. Polgár még Élmunkásként mutatkozott be neki, mármint hogy a tér volt élmunkás, Polgár sosem, majd az egész visszatért leánykori nevéhez és lett ismét Lehet. Senki nem lehet közömbös egy olyan valami iránt, amelynek előbb csak közelében, utóbb szinte benne élt. Márpedig a Kresz is közel volt a Lehelhez, a Bulcsu pedig ugye a határa - Polgár Gyula eddigi életének majdnem kétharmadát, mintegy negyven évet élt itt, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ez az eufénizmus hosszabb-rövidebb elköltözéseket, azaz nőket jelentett: néhány élettársi és néhány házastársi évet. Így utólag Polgár úgy véli, a piacban az volt a legjobb, hogy állandóságot jelentett. Meglehet, az évszakok változásával természetesen más és más áru bukkant föl, de ahol fölbukkant, vagyis a bódék, standok, őstermelői asztalkák, azok gyakorlatilag egyformák voltak évtizedekig. Jó, persze, időnként ezt azt kipofoztak, leföstöttek, de már másnap beszakadt egy másik ponyva, megrogyott egy másik pult és végső soron minden olyan volt amilyen,talán még az egerek, patkányok, csótányok is - a Lehel piac konzervált. Járt ide hajnalban, haza térőben piától lehűlt gyomrát forró kolbásszal nyugtatni; válogatott itt görögdinnyét, vett valamelyik közért bódéban sólet konzervet. Piaclátogatók folyton emlegetik, hogy ők mindent, mindenkit ösmernek - Polgár csak egy-két idültre emlékszik, akiknek - ha még maradt hajnaltájt pénze - fizetett egy-egy felest.
Volt funkciója az Engels-térnek is: a buszok. Polgár nem kedvelte az utazásnak ezt a formáját, leginkább praktikus, azaz számára praktikus okokból: a buszon nem lehet büfékocsit találni, az ott betermelt söröket nem lehet kibrunyálni, a felesektől felhevült fejet nem lehet nyitott ablakban lehűteni - a vonat jobb, összehasonlíthatatlanul. A téren mindig benzingőz volt, nem csak szagolható, de látható: az úttesttől jó méteres magasságig kékeszölden vibrált a levegő a nyári hőségben. A pályaudvar mögött a park is megsínylette ezt: az egész városban itt lombosodtak legkésőbb majd vesztették el legkorábban lombjukat a fák. A fura az volt, hogy mindezt jószerint senki nem érzékelte: környezet-tudatosság? Mi az? A tér reggeltől késő délutánig tele babakocsit tologató anyákkal, ovis csoportokkal - szívták azt a finom Engels téri ájert. Mi lehet ma velük? Az ólmozott tüdejű kisklambókkal.
Az Oktogon megkerülhetetlen volt Polgár életében. Keresztezte a körút felől, a Sztálin-Magyar Ifjúság Népköztársaság útján át, vagy a föld alatt. Tranzitszerepein túl a téren ott volt a még bank és csencselőmentes Abbázia kávéház, olykor valódi íróikkal-költőkkel. Szemben ugyanilyen funkcióval a Savoy, mellette a bárja, ahol Polgár posz-posz olyan ripacsokkal találkozott mint Sándor Pál mozijában. A túloldalon az egyes számú Szabó Ervin könyvtár, az emeleten; vele szemben a Filatélia: Polgár könyveket olvasott és bélyegeket vásárolt, előbbieket ingyért, utóbbiakat fillérekért - értsd: csak fillérjei voltak erre, a többihez hasonlóan szintén korán kimúlt hobbyjára.
És aztán, legemlékezetesebbként, ott volt a Jászai Mari tér, azaz a téren túli része, az az aprócska park-féle a Fehérház oldalában, közepén a méretes Marx-Engels szoborral. EGyik oldalán a kettes villamos dübörgött, fölötte a Margít híd minden járműve, lent padok amelyek egyikén Polgár élete egyik legszeb leckéjét kapta: egy tanárnő-jelölt tanította itt az orális szexre. Uram atyám! Ma az ilyesmi bakfitty. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerint nem is szex. Polgár olvas mostanában különböző cikkeket, tanulmányokat, lát dokumentum- és játékfilmeket, melyekből az derül ki, hogy "ez az egész" úgy tizenkét évestől fölfelé nagyjából annyi mint egy puszi. Polgár akkor, az ősidőkben örömében úgy látta, hogy megmozdul a két filozófus, de legalábbis elégedetten mosolyognak. Az csak később jutott el szextől-piától kábult agyába, hogy az MSzMP KB székházát vigyázó járőrök, kamerák elméletileg mindent láthattak, és tulajdonképpen ők örülhetnek, hogy nem eresztettek beléjük egy sorozatot a hely meggyalázása okán.

















Hozzászólások
Marx és Engels sokat látott figurái a térnek... :))))
a sztori új és jó :))
fogalom.
alább idézek valakiről, aki 1977-ben 30 évesen már a lehelen cipekedett hajnalonként:
"Negyven méteres átadásai hajszálpontosak voltak, cselei kiszámíthatatla nok az ellenfél védői számára. Szabadrúgásai, pedig őrületbe kergették a kapusokat. Legemlékezetese bb szabadrúgását a skót Aberdeen kapusának lőtte. Szokása szerint jobbal a felső sarokba csavarta a labdát, a játékvezető közben a sorfalat igazította, és nem adta meg a gólt. A közönség tombolt mérgében, a skótok, pedig megtapsolták a bírót. Rajta kívül mindenki őrjöngött, ő azonban nyugodtan leállította a labdát, és újra becsavarta ugyan oda. A publikum ismét tombolt, de most már a boldogságtól."
ni igen, az ital tette piaci hordárrá.
53 évesen távozott örökre Kocsis Lajos.
méla sorry: nekem teccik az a torzszülött ocsmányság...
kösz, hmmmmm, ez szép volt.
A Jászai M. téren már nekem is megvolt a szobor, de akkor még nem tudtam, hogy padtársnak tanárnőjelöltet kell választani. A hídfeljáró oldalán még szép (pergolás) padok voltak - és a "fehérházon" nem volt még kamera:-)))
Az Abbázia (ma bank) teraszán ott ültek egész délután egy kávé mellett azok az elegánsan öltözött és magukat úriembernek gondoló egyszerű tisztviselők és nyugdíjasok, akiknek látványa még a régi békeidőket idézte.
A FIlatéliába is sokat jártam. Sajnos, ugyanis a bélyeggyűjtésbe kár volt pénzt és fáradságot ölni, mert az a pénz 50 év alatt még a bankban is tetemes összeget érne. A MABÉOSZ-tagsággal lehetett venni egy-egy postatiszta sort és blokkot, de egy új bélyeg megjelenésének első napján már hajnalban sorba álltam a Keleti melletti 72-es postán, ahol az iskolába menéskor az apám váltott fel, hogy nyitáskor megvehesse az új sort és az első napi bélyegzős borítékot, rajta az új bélyeggel.
No meg áztattam otthon lavórban a tömegbélyegeket , amiket apám hozott a hivatalból. A szebbeket természetesen mindig a főnök vitte haza. Az áztatás után szárítás és préselés, majd "bündlizés" következett, ami 100 darabonkénti kötegelést jelentett. Ezt pár forintért el is lehetett volan adni a Filatéliának.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.