|
Sok-sok éven át, míg megírtam Polgár Gyula, történeteknek álcázott szómenéseit, nem is azok szerkesztése, hanem illusztrálása okozta a legtöbb gondot. Hihetetlen helyeken kerestem és (ritkán) találtam megfelelő, adekvát fotókat, rajzokat, stb. Azóta viszont megnyílt a fortepan.hu oldal. Ez szenzációs gyűjtemény, örök hála kitalálóinak, működtetőinek. Egy baj van csak. Polgár is fölfedezte és rákattant. A képek megint beindították a memóriáját, mintegy ihletet adtak neki: ismét dumál, fecseg, sztorizgat azokról az évekről, úgy 1950-től 80-ig. Én meg − tehetek-e mást − újra kulizom: jegyzem szövegét, ahogy nyomja, tehát egyes szám első személyben.
(Amelyik képet mégsem a fortepan.hu-n találtam, ám ismerem forrását, külön jelzem.) |
Van egy nyöget, aforizmaféle. Meglehetősen ismert aranyköpés, ám szerzője bizonytalan: tulajdonítják G.B. Shawnak, Oscar Wildenak, Karinthynak. Bármelyiküké lehet, a mondat mindet jellemezheti, hiszen kellően szellemes és hm, öntudatos, magabiztos (hogy ne mondjam: nagyképű): „Ha valami kedvemre valót akarok olvasni, írok magamnak egyet.” E blogban ehhez tartom magam. Nem akarok világmegváltani, semmiségekről írnék, mert:
Imádok a semmiről beszélgetni. Ez az egyetlen téma, amit kicsit ismerek.
Oscar Wilde (állítólag)
Ami mármost a stílt illeti:
Vagy a stílus, vagy a trümó!
Zágon ─ Nóti: Hyppolit, a lakáj (ez viszont tuti)
|
|
